hírek
Operett gála a Rákoshegyi Bartók Zeneházban
Az eseménnyel kapcsolatban a Rákoshegyi Bartók Zeneház kuratóriumának elnöke kihangsúlyozta: a mostani nehéz időkben ez egy rendkívül jó közösségteremtő lehetőség mind a közreműködő művészek, mind a közönség számára. Denk Viktória, Józan Vivien valamint Árvai Dániel hazai zeneszerzők klasszikusait mutatták be, így egyebek mellett a Marica Grófnő és a Csárdáskirálynő dallamai is felcsendültek.
Bokor Jutta hozzátette: nagy öröm, hogy a művelődési és kulturális intézmények márciusi leállását követően a vonatkozó szigorítások enyhítésével teltházas érdeklődés övezte az operettgálát, ígérete szerint pedig a továbbiakban is számos programot terveznek majd, az aktuális járványügyi helyzetnek megfelelően.
Dámvadmentés
Emlékkiállítás Parrag Emil alkotásaiból
A rendezvény részeként Dr. Feledy Balázs művészeti író méltatta Parrag Emil tevékenységét, utalva arra, hogy a tárlat alanya a különbözőségben látta az önazonosságot.
Rózsahegyi Péter, Rákosliget önkormányzati képviselője is megosztotta gondolatait a megjelentekkel. Mint elmondta: a néhai alkotó annak idején a helyi közösség aktív tagjaként, és a Rákosligeti Polgári Kör elnökeként egyaránt jelentős szerepet vállalt a kerületrész ismételt felvirágoztatásában. A képviselő Rákosmente díszpolgárának, Ács Józsefnek a képzőművész temetési szertartásakor is felolvasott üzenetét tolmácsolta, Lakatos Péter József Parrag Emil múlt és jelen című versét szavalta el a megnyitóünnepségen.
Az eseményt Parrag Emil családja is megtisztelte jelenlétével. Amint azt Parrag Noémi, a festő leánya kiemelte, édesapjának fő erénye az volt, hogy a legkülönfélébb módozatokon tudta megjeleníteni a természetet, és nagyfokú maximalizmus jellemezte.
Tanévnyitó a Szabadság Sugárúti Általános Isklában
Az alpolgármester továbbá utalt rá: nagyon fontos hogy a lehető legszorosabb együttműködés valósuljon meg a diákok, a szülők és a tantestület között a vírus elleni védekezés során, mert csak így van esélye a hagyományos, tantermi oktatásnak.
A folytatásban Virág Mihály, Rákoscsaba önkormányzati képviselője egy-egy szál gerberával köszöntötte a tantestület új tagjait, Fehérné Káli Margit intézményvezető pedig arra kérte a szülőket, segítsenek a szabályok betartásával és betartatásával, hogy elkerülhető legyen a gócpont kialakulása.
100 éves az Eötvös Cirkusz
Az akár több száz néző befogadására is képes, terjedelmes cirkuszi sátrat, a vándortársulat 3 nap alatt állítja össze, a produkcióhoz szükséges hang és fénytechnikával, illetve a tribünnel együtt. A fellépő művészek számára szívügyük is, hogy egy ősi cirkuszi dinasztia történetét mesélhetik el. Picard Lili légtornász, aki Eötvös Elzát alakítja a műsorban, rokoni szálakkal is kapcsolódik a családhoz, ugyanis a fiatal Eötvös báró szívét egy francia Picard lány ejtette rabul, több mint 100 évvel ezelőtt.
Az előadók könnyen képesek beleélni magukat a cirkuszi-szerelmi történetbe, hiszen Ők is hasonló módon élik mindennapjaikat. A vándorló életmód, mellyel körbeutazzák az országokat, lehetővé teszi, hogy a művészek ebben a világban alapítsanak családot, és kisgyermek koruktól kezdve, részesei legyenek a rendszeres szereplésnek, kényszerről azonban nincsen szó.
Az Eötvös Susy Cirkusz ünnepi gálaműsora szeptember 3. és 6. között, csütörtökön és pénteken 18 órától, szombaton 15 és 18 órától, vasárnap pedig 15 órától várja a nagyérdeműt, a Pesti úti hipermarket előtti parkolóban.
Az „Élj Maradéktalanul!” kampány
Az elmúlt hónapokban a koronavírus-járványból adódó krízis alapjaiban változtatta meg a táplálkozási szokásainkat, ugyanakkor a kezdeti pánik és felhalmozás után, világszerte tonnaszám kerültek kidobásra a romlandó élelmiszerek. Ebből kifolyólag az „Élj maradéktalanul!” kezdeményezés a pandémiás helyzetből következő problémákra egyaránt igyekszik rávilágítani.
Emellett fontos szem előtt tartani, hogy amikor az étel a szemetesbe kerül, nemcsak magát a táplálékot dobjuk ki, hanem minden olyan erőforrást is – mint például a felhasznált víz, a tároláshoz szükséges energia, a csomagolás és a szállítás - mely az élelmiszer létrehozásához és a háztartásba való eljuttatásához kellett.
A kidobott ennivaló továbbá jelentősen hozzájárul a klímaváltozáshoz, ugyanis a lebomló szerves anyagok metánt bocsátanak ki, ami 25-ször károsabb a klímánkra, mint a szén-dioxid. További információk a témával kapcsolatban az eljmaradéktalanul.hu weboldalon olvashatók.
Nyári táborzárás a Rákosmenti Mákvirág Óvodában
Az egy héten át tartó rendezvénysorozat keretében egyéb izgalmas, színes programokkal is készültek a szervezők, akik - mint azt Práger Ibolya óvodapedagógus elmondta - arra törekedtek, hogy az élményszerzés mellett az készségfejlesztés szándéka is megjelenjen.
A lebonyolítás nagyon sok munkával és gondos előkészítéssel járt, betartva a koronavírus járvány megelőzése érdekében előírt óvintézkedéseket, tekintve, hogy az egyes alkalmakon naponta 120 gyermek vett részt.
A táborzáró nap táncházzal ért véget, a zenéről és a jó hangulatról pedig a Gézengúz együttes gondoskodott.
Jótékonysági futóverseny a Keresztúri erdőben
A verseny jótékonysági jelleggel került meghirdetésre. A 12 év alattiak 500-, míg az idősebbek 1000 forintos összeggel járulhattak hozzá az autizmussal élő Izsó Veronika támogatásához, valamint a Vidám Oroszlán Alapítvány működéséhez. A helyszínen a fiatal lány és édesapja, Izsó László egyaránt jelen voltak, részt vettek a táv teljesítésében is.
A gyerekek 800 méteres versenyén elsőként Tolnai Laura ért célba, őt pedig öccse, Tolnai Zoltán követte, aki a második helyen végzett. A testvérek elmondták, sportos családból származnak. Míg Laura versenyszerűen úszik, addig a kisebbik gyermek labdarúgó edzésekre jár.
A felnőttek 4 kilométeres távon indulhattak, melyet elsőként a terepfutó Makrai Zsuzsanna teljesített, 17 perc alatt.
A folytatásban a versenyzőket frissítő várta, míg a gyermekek legnagyobb örömére a Kifli Zenekar adott rövid, interaktív műsort
A Rákosmente TV médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében támogatja
Havi 17 fix
Mi itt, Rákosmentén így vagy úgy, de mindnyájan a 17-es szám bvkörében élünk. Nem, tényleg nem gondolunk rá naponta, és nem mondjuk el fnek-fának, hol lakunk, de módfelett örülünk például annak, hogy a kerületünket már nagyon régóta senki sem hívja Rákosborzasztónak. Itt, a Havi 17 fixben pedig igyekszünk körbejárni a 17-es szám minden lehetséges vonatkozását, a matematikától a mvészetekig.
A tizenhetes szám apró titkai
Tudták, hogy a 17-es a kitartás száma? A hosszú, kemény munkával elért sikereké. Ez azért még a szkeptikusok számára sem hangzik rosszul, akik ugye köztudottan idegenül barangolnak a numerológia világában, azt viszont minden bizonnyal kívülről fújják, hogy a 17-es prímszám, mert csak eggyel és önmagával osztható. Pedig egyes ezoterikus álláspontok szerint kiváló tőzsdeügynök, pénzügyi- és életvezetési tanácsadó, sőt adott esetben még producer is válhatna belőlük, feltéve, ha bármely hónap tizenhetedik napján jöttek a világra. Férfiként határozottak, céltudatosak, de mégsem elég kitartóak, nőként pedig kimondottan tűzrőlpattant jelenségnek számítanak a tizenhetedike szülöttei. A 17-es szám alatt lakók sikeresek lehetnek munkájukban, és mindenben, ami pénzügyekkel, és az igazság kiharcolásával kapcsolatos. Ha ez a szám szerepel tehát a lakcímkártyánk megfelelő rovatában, akkor bátran üzemeltethetünk otthonunkban ügyvédi irodát, de lakásunk akár egy alapítvány székhelyéül is szolgálhat - sikeresen. A 17-es szám kultusza nem reked meg azonban az ezotéria világában, jelentősége már ősidők óta megmutatkozik. Fontos szám ugyanis a Bibliában, az ókori filozófiában, az alkímiában és a szakrális építészetben egyaránt. Az olasz kultúrában közismerten balszerencsés kicsengése van, mivel római számos változatának betűit átrendezve a latin VIXI, azaz az „éltem” szó rakható ki belőle. Ezért az olaszoknál sokszor nincs 17. emelet, sem 17-es szoba az épületekben, és az Alitalia légitársaság járatain sincsen 17-es üléssor. Pedig ez az ominózus szám egyetlen területen akár pénzre váltható szerencsét is hozhat: a lottó esetében. Persze nem ismerjük pontosan a számok népszerűségi statisztikáját, az ugyanis a Szerencsejáték Zrt. birtokában van, de nem hozza nyilvánosságra. Így nem kaphatunk pontos képet arról, hogy mennyire jó ötlet a szelvényen a tizenhetest beikszelni. Pedig a preferált számok között –nálunk, rákosmentieknél – ez is teljes joggal helyet kaphatna.