hírek
Telt ház a Jazzpresszó szezonnyitó estjén
A zenekar melyet Tóth Sándor mellett Eged Márton basszusgitáros, Csordás Gábor zongorista, illetve Serei Dániel dobos alkot, nem első alkalommal járt Rákosmentén. Egyes tagok évek óta együtt dolgoznak, mások között frissebb az ismeretség, így jött létre a quartet izgalmas zenei újdonságként.
Az eseményfolyam házigazdája Gyárfás István jazzgitáros, aki maga is csatlakozott az örömzenéléshez elmondta: a koncertsorozat közönségének kérései mentén, az aktuális szezon estjein igyekeznek minél több énekest elhozni a Vigyázó Sándor Művelődési Központ színpadára.
A szervezők reményei szerint, a járványt figyelembe véve, a Jazzpresszó őszi-téli évadának valamennyi koncertje megvalósulhat majd
Barokk egyházzenei előadás
A repertoárban Vivaldi, Bach, Pergolisi és Esterházy Pál művei egyaránt elcsendültek. A közreműködő vendégelőadók, így Gáspár László oboa-, Zubor Imre trombita-, valamint Darázs Renáta énekművész a Rotunda Énekegyütteshez hasonlóan, utoljára hónapokkal ezelőtt léphettek fel a közönség előtt. Együttműködésük a kórussal ugyanakkor, már több esztendőre visszanyúlik.
Ezzel az eseménnyel a kórus nyilvános szerepléseinek sora azonban még nem ért véget. A járványügyi óvintézkedéseknek és az aktuális lehetőségek függvényében az énekkari formáció tagjai legközelebb előre láthatóan október végén várják az érdeklődőket Fauré – Requiem című darabjával, melyet egy liturgikus, majd egy Karácsonyi koncert is követhet a jövőben.
„Fotón innen és túl”
A tárlatnak Horváth Péter adott címet, ezzel kapcsolatban pedig úgy fogalmazott: szerette volna, ha mindenki megtalálja benne annak jelentését, ugyanakkor pedig egyfajta emléket is állít vele a néhai városvezetőnek, Riz Leventének, akivel jó barátságot ápolt. A fotókon fellelhetőek a XVII. kerület főbb rendezvényei, így az adventi vásár, és a katonai-rendvédelmi napok, az oldtimer bemutatók, továbbá a város különböző részeinek jellegzetes helyszínei is. Az alkotó lokálpatriotizmusát hűen tükröző képek mellett a tárlaton fényképezőgépek is megtekinthetők. A gyűjtemény tulajdonosa, Füssi László, nem tudott jelen lenni az eseményen, életútja azonban Dr. Füzesi Péter tolmácsolásában szintén a hallgatóság elé tárult.
Füssi László 1976-tól kezdve él a kerületünkben. Három gyermeke van, most már nagyapa és 40 éven keresztül a kereskedelemben dolgozott. Sajnos egy súlyos balesetnek volt a részese, amelyből hosszú ideig tartott a felépülése. De ez a felépülés talán nem volt hiábavaló, hiszen ezen időszak alatt kezdett el kötődni a fényképezőgépekhez, ez adott neki lehetőséget arra, hogy elkezdje őket beszerezni ismerősöktől, rokonoktól és a kereskedelemből. Mára ott tart, hogy több mint 150 fényképezőgéppel rendelkezik, ekkora a gyűjteménye.
Az alpolgármester végezetül Ansel Adam tájfotós szavaival zárta gondolatait, ezzel utalva a kettős kiállítás szépségére is. Mint utalt rá: a képeken mindig két ember látható. A fényképész és a néző. Horváth Péter alkotásain keresztül megelevenednek a rákosmentiek mindennapjai, míg Füssi László gépei azt mutatják be, hogyan fejlődött évszázadokon keresztül maga a fényképészet. A kiállítás október 5-ig tekinthető meg.
Fejlesztések a Csicsergő Óvodában és a Gólyafészek Bölcsődében
Két mellékhelyiség is megújult, a gépészeti illetve a villamosság hálózat is cserére került, a szaniterek is cserére kerültek illetve a burkolatok, igy hát most a gyerekek 21. századi körülmények között tudják a napjaikat eltölteni.
Amint azt Dr. Füzesi Péter alpolgármester elmondta: egy másik helyszínen, a Gólyafészek Bölcsőde teraszán egy 26 millió forint összértékű beruházás zárult le sikeresen, amelynek részeként új gumiburkolat került kialakításra, eltávolítva a korábbi töredezett, csúszásveszélyes felületet.
Képviselői összefogásból játszóeszköz-bővítés is megvalósulhatott a bölcsőde udvarán, a két év feletti gyermekek ugyanis Petrőczi Dániel, Dr. Fenke Ferenc, valamint Rózsahegyi Péter önkormányzati képviselők támogatásának köszönhetően egy dombcsúszdát is használatba vehettek.
Egyre többen választják az online ügyintézést
Egyebek mellett ennek tudható be az is, hogy az ügyfélszolgálatokat, kirendeltségeket és NAV-ablakokat személyesen felkeresők száma 1 millió alá csökkent.
A hivatal munkatársai ugyanakkor igyekeznek időről időre felhívni az állampolgárok figyelmét arra, hogy rendszerint csalók – úgynevezett adathalászok – élnek vissza a NAV nevével, így fontos tisztában lenni a hatóság által alkalmazott kommunikációs csatornák típusaival.
2019-ben több mint 863 ezerszer csörrent meg a NAV ingyenesen hívható infóvonala, e-mailben pedig kétszer annyian, mint tavaly, azaz több mint 50 ezren kértek segítséget adózási ügyekben. 2021-től további ügyintézési lehetőségekkel bővül az Online számlarendszer, de más digitális fejlesztések is kilátásban vannak a szervezetnél, az ügyfelek kényelme érdekében.
Ősszel már a 12 éves fiúk is megkaphatják a HPV elleni védőoltást
Őszi kerti teendők
András Károly, kétszeres nívódíjas kertmérnök felhívta a figyelmet arra, hogy ugyan zöldmetszést ebben az időszakban már nem alkalmazunk, a beteg, száraz részektől azonban meg kell szabadítanunk a növényeket. A keletkezett zöldhulladékot célszerű összegyűjtenünk, hiszen komposztálás útján értékes bomlásterméket kaphatunk belőle.
A szakértő hangsúlyozta: a tévhitekkel szemben, ha megfelelő módon komposztálunk, az nem jár kellemetlen szagokkal, ugyanis a korhadó folyamat a levegő oxigénjével történik – ellentétben a rothadással –, a keletkezett humuszanyagok pedig sokoldalúan felhasználhatók. Fontos továbbá szem előtt tartani, hogy a mediterrán növények tápoldatozásának és a vadhajtások visszavágásának is itt van az ideje.
A kora őszi védekezés azért is kiemelt jelentőségű, mivel a télikertben – ahová még az első fagyok beköszönte előtt ajánlott bevinni a növényeket –, könnyedén elszaporodhatnak a kár- és kórokozók, azonban megfelelő óvintézkedésekkel jövőre is gyönyörködhetünk virágainkban.
Pingpong parkot avattak a Gregor József Általános Iskolában
Még 2005-ben adták át a Gregor József Általános Iskola új, modern épületszárnyát, mellyel egy időben az intézmény udvarán található szurkolói dombot is kialakították. Az azóta eltelt időszakban azonban ennek állapotba leromlott, így a helyére új játszóteret emeltek a szakemberek. A fejlesztés során a helyszínen álló 3 hársfát megmentették, csupán egyetlen akácfa, valamint az elburjánzott bokrok kerültek eltávolításra. Az ünnepélyes avatóeseményen Horváth Tamás polgármester köszöntötte elsőként a megjelenteket. Kiemelte, hogy a beruházás egy közös összefogásnak köszönhetően jöhetett létre, a felújítás finanszírozásában többek mellett Halász Dezső, Dr. Piláth Károly önkormányzati képviselő, valamint Nagy Attila vállalkozó is részt vállalt.
A városvezető hozzátette, hogy a Pingpong park megvalósításban a szülőknek és az iskola alapítványának is egyaránt nagy szerepe volt. Dunai Mónika, Rákosmente országgyűlési képviselője az intézmény egykori tanáraként örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a mostani beruházás is gyarapítja azon mozgásfejlesztő lehetőségek sorát, melyek a kerület sportos és fiatalos imázsát erősítik.
Az eseményre Magyar László országos asztaliteniszező bajnok is ellátogatott, hogy az új sporteszközöket felavassa, valamint minőségi ütőkkel ajándékozza meg parkot birtokba vevő gyermekeket. A helyszínen Halász Dezső önkormányzati képviselő felidézte, hogy miként született meg a terület ilyen jellegű hasznosításának ötlete.
Molnár Anna igazgatóasszony kiemelte, hogy a növekvő tanulói létszám is indokolttá tette azt, hogy a diákok mindennapi mozgástevékenységét elősegítő kapacitásbővítés megtörténjen. Az intézményvezető külön köszönetét fejezte ki az iskola alapítványának, valamint a szülőknek, akik nélkül a korszerűsítés nem jöhetett volna létre.
Az elkészült beruházás lehetővé teszi, hogy az aktuális járványügyi helyzetre való tekintettel akár a szabadban is megtarthatóvá válhatnak kisebb foglalkozások, a diákok pedig a szüneteiket is kulturált környezetben tölthetik el a jövőben.
A Rákosmente TV médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében támogatja
Havi 17 fix
Mi itt, Rákosmentén így vagy úgy, de mindnyájan a 17-es szám bvkörében élünk. Nem, tényleg nem gondolunk rá naponta, és nem mondjuk el fnek-fának, hol lakunk, de módfelett örülünk például annak, hogy a kerületünket már nagyon régóta senki sem hívja Rákosborzasztónak. Itt, a Havi 17 fixben pedig igyekszünk körbejárni a 17-es szám minden lehetséges vonatkozását, a matematikától a mvészetekig.
A tizenhetes szám apró titkai
Tudták, hogy a 17-es a kitartás száma? A hosszú, kemény munkával elért sikereké. Ez azért még a szkeptikusok számára sem hangzik rosszul, akik ugye köztudottan idegenül barangolnak a numerológia világában, azt viszont minden bizonnyal kívülről fújják, hogy a 17-es prímszám, mert csak eggyel és önmagával osztható. Pedig egyes ezoterikus álláspontok szerint kiváló tőzsdeügynök, pénzügyi- és életvezetési tanácsadó, sőt adott esetben még producer is válhatna belőlük, feltéve, ha bármely hónap tizenhetedik napján jöttek a világra. Férfiként határozottak, céltudatosak, de mégsem elég kitartóak, nőként pedig kimondottan tűzrőlpattant jelenségnek számítanak a tizenhetedike szülöttei. A 17-es szám alatt lakók sikeresek lehetnek munkájukban, és mindenben, ami pénzügyekkel, és az igazság kiharcolásával kapcsolatos. Ha ez a szám szerepel tehát a lakcímkártyánk megfelelő rovatában, akkor bátran üzemeltethetünk otthonunkban ügyvédi irodát, de lakásunk akár egy alapítvány székhelyéül is szolgálhat - sikeresen. A 17-es szám kultusza nem reked meg azonban az ezotéria világában, jelentősége már ősidők óta megmutatkozik. Fontos szám ugyanis a Bibliában, az ókori filozófiában, az alkímiában és a szakrális építészetben egyaránt. Az olasz kultúrában közismerten balszerencsés kicsengése van, mivel római számos változatának betűit átrendezve a latin VIXI, azaz az „éltem” szó rakható ki belőle. Ezért az olaszoknál sokszor nincs 17. emelet, sem 17-es szoba az épületekben, és az Alitalia légitársaság járatain sincsen 17-es üléssor. Pedig ez az ominózus szám egyetlen területen akár pénzre váltható szerencsét is hozhat: a lottó esetében. Persze nem ismerjük pontosan a számok népszerűségi statisztikáját, az ugyanis a Szerencsejáték Zrt. birtokában van, de nem hozza nyilvánosságra. Így nem kaphatunk pontos képet arról, hogy mennyire jó ötlet a szelvényen a tizenhetest beikszelni. Pedig a preferált számok között –nálunk, rákosmentieknél – ez is teljes joggal helyet kaphatna.