hírek
Bringás Reggeli a Fő téren
Ez alkalommal is két keréken jutott el a városközpontba Horváth Tamás, Rákosmente polgármestere. A városvezető elmondta: a program népszerűsége egyebek mellett arról is árulkodik, hogy egyre több lakos választja a környezetbarát közlekedési megoldásokat, és használja ki a kerületi infrastruktúrát. Ebből adódóan további fejlesztések vannak kilátásban: ezúttal a cél a Rákos-patakparti kerékpárút bővítése, melyre a jelenlegi tervek alapján 2 éven belül sor kerülhet.
A délelőtti rendezvényen a forró tea és a reggeli elfogyasztása mellett Rákosmente logójával ellátott kerékpáros ajándéktárgyakat is választhattak a megjelentek. Ezzel egy időben az érdeklődőknek Katona Csaba adott tájékoztatást a Magyar Kerékpárosklub legújabb kampányáról, ami a „Bringázz a munkába” nevet viseli.
Az akcióról további információk a www.bringázzamunkaba.hu weboldalon olvashatók.
Intézmény elhagyási és látogatási tilalom lépett érvénybe
A vonatkozó létesítményeket kizárólag indokolt esetben, például munkavégzés, egészségügyi ellátás miatt, illetve az intézményvezető külön engedélyével lehet elhagyni, új ellátottat pedig a felvétel előtt készült két negatív Covid-teszt birtokában szabad csak felvenni. Továbbra sem minősül viszont az intézmény elhagyásának az adott létesítmény kertjében, területén való tartózkodás, így az ilyen esetekre a korlátozás nem vonatkozik.
A megnövekedett igények okán mindemellett az országos tisztifőorvos utasítására növelik a koronavírus-tesztek szállításához szükséges kapacitást, és az Országos Mentőszolgálat végzi el a feladat koordinálását.
VII. Horváth Előd Lecsófőző Verseny
Hováth Tamás polgármester, indulóként és támogatóként is sikeres főzést kívánt mindenkinek. Munkatársaival alkotott csapata, az „Erős Tamás és a csípős nyelvű lányok”, magyaros lecsót készített, vargányagombával. A városvezető kiemelte: rendkívül fontosak az ehhez hasonló közösségteremtő események.
A VII. Horváth Előd Lecsófőző Verseny 3. helyezettje a Rákos 17 csapata lett, az ezüst fakanalat a Mohácsi vész nyerte el, a legjobb lecsónak járó arany fakanalat pedig a Kossuth csapat vihette haza, társaságuk már több éve rendszeres résztvevője az eseménynek.
Az indulók között különdíjak is kiosztásra kerültek, ezeket a Suták Pista konyhája-, illetve az Irénke és bandája csapatnak ítélte oda a zsűri. Szintén külön elismerésben részesült Szabó Gyula és családja, melyet Zámbó Árpád adott át, a Zámbó Jimmy Emlékőrző Egyesület nevében. Az eseményen részt vett továbbá Dr. Füzesi Péter alpolgármester, illetve Virág Mihály, Hatvani Zoltán és Lukoczki Károly önkormányzati képviselők is.
Magyar Kastélyok Kerékpártúra
Az esemény minden évben az 1881-ben szervezett első, - velocipéddel végrehajtott - kirándulásnak állít emléket, amely Kosztovics Lászlónak és baráti társaságának jóvoltából valósulhatott meg annak idején. Akkori kezdeményezésük pedig jelentősnek bizonyult, nagy szerepet játszott ugyanis a kerékpár előfutárának számító eszköz későbbi elterjedésében. Fülöp István, a mostani túra főszervezője köszönetet mondott a helyhatóságnak a szívélyes fogadtatásért, valamint utalt rá: a felvonulás résztvevői többnyire gyűjtők, akik pénzüket és szabadidejüket áldozták arra, hogy a birtokukba kerülhessen egy-egy különleges darab.
Rákosmentén koncertezett a Gesarol együttes
A Gesarol együttes több évtizeddel ezelőtt alakult meg, és 1992-ben formálódott újra, az elmúlt 21 évben pedig Rákosmentén is rendszeresen fellépnek. A formációnak Pótz-Nagy Ágoston zenekarvezető mellett jelenleg Somogyi József, Kothencz István, Bényi Csaba és Bogár Lajos és Mikli Áron a tagja, utóbbit ez alkalommal viszont Kalmár Géza billentyűs helyettesítette. Koncertjükkel kapcsolatban Pótz-Nagy Ágoston hangsúlyozta: bár rendhagyó estén vehettek részt, a XVII. kerületbe ez alkalommal is szívesen jöttek.
A művelődési ház befogadóképessége összesen 193 fő, az óvintézkedések okán azonban csak 60 résztvevő léphette át az intézmény küszöbét. A közönség soraiból többen már visszatérő résztvevői a Gesarol koncerteknek.
A jelenlévők többsége úgy fogalmazott, a továbbiakban is követi majd az együttest, melynek zenekarvezetője szintén utalt rá: az ősz folyamán több kisebb fellépésük lesz még, egyebek mellett a Balatonnál. A kikapcsolódásról azonban itt, Rákosmentén sem kell egyelőre lemondania senkinek, az aktuális járványügyi helyzethez igazodva ugyanis a Csekovszky Árpád Művelődési Házban a későbbiekben is várhatóak még programok.
Lezárult a NÉBIH nyári szezonális ellenőrzés-sorozata
Ennek megfelelően az elmúlt hónapokban a gyermektáborokban biztosított étkeztetés, a kereskedelmi és a vendéglátó létesítmények, a mozgóboltok, a büfékocsik, továbbá a fagylalt előállító- és árusító helyek kerültek leginkább górcső alá. Mindemellett több mint 15 ezer hazai és külföldi élelmiszertételt vontak vizsgálat alá a szakemberek, egyes termékekből pedig mintavételre is sor került laboratóriumi elemzés céljából.
Az ellenőrök akció során 163 esetben figyelmeztetést, 348 alkalommal pedig pénzbírságot szabtak ki, amelyek összértéke idén meghaladta a 22 millió forintot. Ugyanakkor 85 vállalkozás tevékenységét felfüggesztette a hatóság, és az ellenőrzött élelmiszerek 5,3 %-át – vagyis 12 és fél tonna élelmiszert – kellett kivonni a forgalomból. A NÉBIH soron következő szezonális jellegű projektjére decemberben kerül majd sor, amikor is a Mikulás, a Karácsony és a Szilveszter ünnepköréhez tartozó termékek, szolgáltatások vizsgálatát kezdik meg a szakemberek.
25 éve hunyt el Enzsöl Ellák atya
Az eseményen Kondás Sándor görögkatolikus pap rövid szertartással és személyes élményeit is felidéző beszédével emlékezett meg jó barátjáról, pap testvéréről. Ezt követően pedig a Szent Erzsébet templomban, Zsiga Péter plébános atya mondott emlékező szentmisét. A szertartás alatt Maczkó Mária népdalénekes gyönyörű énekével tette felejthetetlenné a közös megemlékezést.
Cukorszintet mérő szenzort fejlesztettek
A kanül által mért jelet, továbbítani kell egy eszközre, ami képes megjeleníteni az adatokat. Ez lehet egy apró monitor, vagy akár okos telefon is. Ehhez szükség van egy távadóra is, ami szintén egy igen apró készülék, egy interface. Ez látható a technológiát használó diabéteszesek bőrén.
A szenzort a gondozóorvosnál kell igényelni, és egy hónapos próbaideje van, háromhavonta kell újat felíratni belőle. Az igény bejelentését követően jellemzően négy héten belül rendelkezésre áll az eszköz. Használatát mindenképpen tanulni kell, már csak azért is, mert ez szöveti cukorszintet, és nem vércukrot mér, a kettő pedig nem mindig egyezik. A diabetológus kiemelte: a technikai részt mindenki gyorsan elsajátítja (mostanában jellemzően online módon), de a Semmelweis Egyetemen van lehetőség a személyes tanulásra is.
A Rákosmente TV médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében támogatja
Havi 17 fix
Mi itt, Rákosmentén így vagy úgy, de mindnyájan a 17-es szám bvkörében élünk. Nem, tényleg nem gondolunk rá naponta, és nem mondjuk el fnek-fának, hol lakunk, de módfelett örülünk például annak, hogy a kerületünket már nagyon régóta senki sem hívja Rákosborzasztónak. Itt, a Havi 17 fixben pedig igyekszünk körbejárni a 17-es szám minden lehetséges vonatkozását, a matematikától a mvészetekig.
A tizenhetes szám apró titkai
Tudták, hogy a 17-es a kitartás száma? A hosszú, kemény munkával elért sikereké. Ez azért még a szkeptikusok számára sem hangzik rosszul, akik ugye köztudottan idegenül barangolnak a numerológia világában, azt viszont minden bizonnyal kívülről fújják, hogy a 17-es prímszám, mert csak eggyel és önmagával osztható. Pedig egyes ezoterikus álláspontok szerint kiváló tőzsdeügynök, pénzügyi- és életvezetési tanácsadó, sőt adott esetben még producer is válhatna belőlük, feltéve, ha bármely hónap tizenhetedik napján jöttek a világra. Férfiként határozottak, céltudatosak, de mégsem elég kitartóak, nőként pedig kimondottan tűzrőlpattant jelenségnek számítanak a tizenhetedike szülöttei. A 17-es szám alatt lakók sikeresek lehetnek munkájukban, és mindenben, ami pénzügyekkel, és az igazság kiharcolásával kapcsolatos. Ha ez a szám szerepel tehát a lakcímkártyánk megfelelő rovatában, akkor bátran üzemeltethetünk otthonunkban ügyvédi irodát, de lakásunk akár egy alapítvány székhelyéül is szolgálhat - sikeresen. A 17-es szám kultusza nem reked meg azonban az ezotéria világában, jelentősége már ősidők óta megmutatkozik. Fontos szám ugyanis a Bibliában, az ókori filozófiában, az alkímiában és a szakrális építészetben egyaránt. Az olasz kultúrában közismerten balszerencsés kicsengése van, mivel római számos változatának betűit átrendezve a latin VIXI, azaz az „éltem” szó rakható ki belőle. Ezért az olaszoknál sokszor nincs 17. emelet, sem 17-es szoba az épületekben, és az Alitalia légitársaság járatain sincsen 17-es üléssor. Pedig ez az ominózus szám egyetlen területen akár pénzre váltható szerencsét is hozhat: a lottó esetében. Persze nem ismerjük pontosan a számok népszerűségi statisztikáját, az ugyanis a Szerencsejáték Zrt. birtokában van, de nem hozza nyilvánosságra. Így nem kaphatunk pontos képet arról, hogy mennyire jó ötlet a szelvényen a tizenhetest beikszelni. Pedig a preferált számok között –nálunk, rákosmentieknél – ez is teljes joggal helyet kaphatna.