Videók
-
Krónikák
- Krónikák
- Önkormányzati Percek
- Szóbeszéd
- Helyi-érték
- Álláspont
- Fogadóóra
- Fitt Mix
- Kaleidoszkóp
- Kitekintő
- Egészség mentén
- Zöldközelben
- Összes
Pályázatot hirdetett Rákosmente Önkormányzata
Gyermekek, valamint önálló keresettel nem rendelkező fiatal felnőttek nyári táboroztatása céljából hirdetetett pályázatot Rákosmente Önkormányzata. A támogatás keretösszege idén 3 millió forint, melyre a XVII. kerületi nevelési-oktatási intézmények, továbbá a társadalmi- és az egyházi szervezetek egyaránt jelentkezhetnek.
Online kiállítás rákosmenti vonatkozással
Az 1300-as években, azaz az Árpád-korban Rákosmente legrégebben lakott területei Csabarákosa településhez tartoztak, melynek egykori temploma romjaiban megmaradt egészen az 1900-as évekig. Ennek helyén épült fel a jelenlegi református templom, amelynek közelében 2019-ben, több mint 800 éves leleteket tártak fel.
Véradások Rákosmentén
Az elmúlt esztendőben Rákosmentén is egyre gyakoribbá váltak a véradások, s bár a koronavírus járvány miatt a kezdeti időszakban még érezhető volt a véradási hajlam csökkenése, most a harmadik hullám idején azonban egyre többen érkeznek a kijelölt helyszínekre, hogy donorként segítsék az arra rászorulókat.
Folyamatosak az egészségügyi fejlesztések Rákosmentén
Rákosmente Önkormányzata nagy hangsúlyt fektet a korszerű egészségügyi infrastruktúra megteremtésére, az itt élők alap- és járóbeteg szakellátásának támogatására, fejlesztésére.
Meghosszabbította a hatályos intézkedések érvényességi idejét a kormány
Április 8-ig meghosszabbította a hatályos intézkedések érvényességi idejét a kormány
Önkormányzati Percek: Lezárult az ételosztás 2020/21-es szezonja
A nagyszabású rákosmenti ételosztás idei szezonjának tapasztalatait összegezzük Szabó Tibornéval, az esemény főkoordinátorával.
Újabb játszótereket korszerűsítenek Rákosmentén
Rákosmente Önkormányzata kiemelt figyelmet fordít a felnövekvő generációra, melyből adódóan folyamatosan karbantartja és felújítja 17. kerületi játszótereket.
Védőnők segítik a háziorvosok munkáját a 17.kerületben
Több mint egy évvel ezelőtt hazánkban is megjelent a koronavírus, befolyásolva mindennapi szokásainkat, megváltoztatva addigi életünket. 2021 első felében a járvány harmadik hullámát éljük. A kormány célja a mielőbbi átoltottság, és a nyájimmunitás elérése, amely az emberek számára biztonságot garantálhat. A fennálló járványhelyzet miatt a háziorvosok adminisztrációs terhei megnövekedtek, ezért Rákosmentén a Védőnői Szolgálat munkatársai segítik őket munkájuk zavartalan ellátásában.
Racionalizálja tevékenységi körét a Magyar Posta
A főbb tevékenységek fejlesztései mellett néhány szolgáltatását már racionalizálta a posta, így például a kisebb postákon megszüntették a kereskedelmi termékek árusítását, illetve a hírlap eladásokat.
Emblémával segítik a hazai gyógyszergyártók a pácienseket
A Magyar Gyógyszer Védjegyet mintegy 7 esztendővel ezelőtt a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége hívta életre azzal az edukációs céllal, hogy a gyógyszerészek, az orvosok, valamint a páciensek megfelelően tájékozódhassanak a hazai medicinákról. A szervezet elnöke, dr. Grestkovits Dávid hangsúlyozta: az elmúlt egy évszázadban az iparág a teljesítményt, valamint a hozzáadott értéket és az exportot tekintve is kiemelkedő.
Előrelépés a Rákosmentét is érintő metró ügyében
A kormány 4,6 milliárd forintos támogatásával a Rákosmentét is érintő metró ügye egy lépéssel közelebb került a megvalósításhoz.
Lezárult az újraindításról szóló nemzeti konzultáció
A koronavírus járvány következtében 2020 márciusa óta állnak fenn korlátozások hazánkban. A beérkezett oltóanyagoknak köszönhetően folyamatosan növekszik a lakosság átoltottsága, így hamarosan megkezdődhet a gazdaság újraindítása. A kabinet február közepén nemzeti konzultációt hirdetett, melyben a pandémiás időszakot követő legfontosabb teendőkről, illetve a fennálló korlátozások feloldásának lehetőségéről gyűjtötte össze a lakosság meglátásait. Az online kérdőív kitöltéséhez regisztrációra volt szükség, melyet a nemzetikonzultacio.kormany.hu oldalon lehetett megtenni. A szavazás március 18-án lezárult.