Videók
-
Krónikák
- Krónikák
- Önkormányzati Percek
- Szóbeszéd
- Helyi-érték
- Álláspont
- Fogadóóra
- Fitt Mix
- Kaleidoszkóp
- Kitekintő
- Egészség mentén
- Zöldközelben
- Összes
Új rendelet az önkormányzati fenntartású óvodák felvételi körzeteiről
Rákosmente Önkormányzata folyamatosan arra törekszik, hogy a kerületben élő kiskorúak minél modernebb infrastrukturális körülmények között járhassanak az őket fogadó nevelési intézmények valamelyikébe.
Tárlat a Vigyázó Sándor Művelődési Központ ablakaiban
Mosolyra buzdít a Rákosmente Fotóklub legújabb tárlata, mely Bolondos Április címmel a Vigyázó Sándor Művelődési Központ ablakaiban kapott helyet. Az intézménynek kiemelten fontos, hogy a pandémiás időszak ellenére is kapcsolatot tartson a látogatókkal, valamint a szervezet égisze alatt működő csoportokkal egyaránt, így ezúttal több mint 30 alkotás tekintő meg Rákoskeresztúron.
Ablak-kiállítás a Rákoscsabai Közösségi Házban
József Attila 1905. április 11-én látta meg a napvilágot, születésnapján pedig 1964 óta a magyar költészet napjáról is megemlékezünk, tisztelegve ezzel a költő és annak pályatársai munkássága előtt. Rákosmentén már hagyomány, hogy a Vigyázó Sándor Művelődési Központ és tagintézményei különféle előadásokkal és versfelolvasással készülnek a jeles nap alkalmából, amelyet idén rendhagyó módon online formában tartottak meg a szervezők.
Megnőtt a lakástüzek száma a járványidőszakban
„Sem a lakók, sem az ingatlanok nem bírják jól a sok otthonlétet.”- Fogalmaz az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közleményében, mely szerint: átlagosan 41 percenként gyulladt ki egy lakás vagy ház három hónap alatt Magyarországon, és mindez 35 halálos áldozattal járt.
Folytatódik Rákosmente Önkormányzatának Környezetvédelmi Pályázata
2020-at követően Rákosmente Önkormányzata idén is meghirdeti nagy sikerű Környezetvédelmi Pályázatát, melyre a tavalyi évben összesen 147 kérelem érkezett, ebből 121 részesült kedvező elbírálásban, így közel 6 millió forint támogatást nyújtott akkor az Önkormányzat.
Támogatás a rákosmenti civil szervezetek számára
Rákosmente Önkormányzata igyekszik elősegíteni, hogy a különféle intézmények és közösségek is minél nagyobb anyagi biztonságban legyenek a 17. kerületben.
Táplálkozási ajánlás a koronavírus fertőzés utáni regenerációhoz
Táplálkozási ajánlást adott ki a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége, a koronavírus fertőzés utáni regenerációhoz. A betegségen átesettek számos esetben még hetekig, hónapokig érezhetik a tünetek utóhatását, fennállhat a krónikus fáradtság, az izom és ízületi fájdalom, valamint a csökkent étvágy és az ízérzékelés hiánya, ebből adódóan az érintettek számára pedig különféle étkezési tanácsok kerültek összeállításra.
Hatályban maradnak a védelmi intézkedések
A kormány az Operatív Törzs javaslatára 2021. április 19-ig meghosszabbítja a hatályban lévő védelmi intézkedések érvényességét.
Nő az önvédelmi ismeretek jelentősége
Budapesten egyre gyakrabban hallani nyilvános támadásokról. Számos fiatal, 11-12 évesen már egyedül közlekedik, ezért fontos, hogy a szülők pontosan ismerjék gyermekük napirendjét. A reggeli indulásnál érdemes egyeztetni, mikor terveznek haza jönni, ha máshol tartózkodnak, a szülő mindig tudjon pontos címet, valamint a család minden tagja legyen elérhető telefonon.
Játszótér fejlesztés Rákoskerten
A Rózsaszál utcai játszótér a környéken élő családok népszerű szabadidős helyszínének számít Rákoskerten. Az évek folyamán azonban az ott található játszóeszközök elöregedtek, így jogosan merült fel az igény azok cseréjére, illetve bővítésére.
Videós összeállítással ünnepelt a Bartók AMI
Idén rendhagyó módon készültek a szervezők a Bartók Napokra, a fennálló járványhelyzet valamint az egészségügyi óvintézkedések miatt a Bartók AMI ugyanis online oktatás keretében tarthatja meg a tanórákat. Ehhez igazodva a szakvezetés videós összeállítás keretében rendezte meg az egyébként évtizedes hagyományokkal rendelkező programsorozatot.
Kezdetét vette a motoros szezon
2019-ben csaknem 5000 baleset történt az utakon országszerte, 2020-ban azonban közel 1000-rel kevesebb: 4105. A szakértők szerint ahhoz, hogy a csökkenő tendencia az idei esztendőben is folytatódjon, 2021. második negyedévétől kiemelt elővigyázatossággal célszerű közlekedni, mivel a jó idő beköszöntével a motorkerékpárosok is megjelennek az utakon.