
hírek

Brazil világsztárok Bartók Béla egykori otthonában
"Brazil világsztárok Bartók Béla egykori otthonában, Rákoshegyen" címmel komolyzenei programra került sor május 19-én a Bartók Zeneházban. A rendezvényen Heitor Villa-Lobos brazil zeneszerző művei csendültek fel Gabriella Pace, Denise de Freitas, és Licio Bruno előadásában, Sonia Rubinsky zongorakíséretével. Az esemény díszvendégei Maria Laura da Rocha, Brazília nagykövete, valamint Fohsz Tivadar, Rákosmente alpolgármestere voltak.


Önkéntes kortárs segítő képzés szépkorúaknak
A tavalyi év folyamán középiskolás diákok köréből toborzott és képezett kortárs segítőket egy háromnapos kurzus keretében Rákosmente Önkormányzata, ezúttal pedig az idősek között szervezett hasonló jellegű tanfolyamot. Az önkéntes alapon működő kezdeményezés lényege, hogy a résztvevők elsajátíthassák, miként lehet egy adott közösségben észrevenni, ha valakinek problémája van, hogyan lehet rajta segíteni, vagy eljuttatni a megfelelő szakellátás közelébe. A Rendvédelmi és Magánbiztonsági Oktatásért és Kutatásért Alapítvány előadásain huszonketten vettek részt a XVII. kerület különböző nyugdíjas klubjaiból, gondozási központjaiból és egyéb szervezeteitől, hogy az itt megszerzett tudásukkal segíthessenek idős társaiknak. A képzéssorozat első két napján Dr. Győrfy Ágnes klinikai pszichológus interaktív beszélgetéssel és szituációs gyakorlatokkal készítette fel a jelentkezőket. A zárónapon pedig Szabó Lajos, a REMOK Alapítvány kuratóriumi elnöke hívta fel a figyelmet a különböző biztonságtechnikai és önvédelmi módszerekre.


Szlovákok pünkösdhétfői ünnepe
Pünkösdkor a Szentlélek kiáradása mellett egy másik eseményről is megemlékezünk. A hiúság, kapzsiság, önzés és magamutogatás következtében az emberi nyelvek összekeveredtek, a „nyelvek csodája” pedig ennek helyreállítását hivatott kifejezni. Utalva arra is, hogy a Szentlélek minden nyelven szólhat A XVII. kerületi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat ennek jegyében tartotta meg pünkösdhétfői ünnepségét május 21-én.
A Rákoskeresztúri Szent Kereszt Felmagasztalása templomban pünkösdhétfőn szlovák nyelvű misére került sor, amelyet a hagyományoknak megfelelően ezúttal is Balik Béla rákoshegyi plébános celebrált. A szentmisét követően Herencsár Viktória, a Cimbalom Világszövetség elnöke és Galda Levente előadóművész adott műsort a megjelenteknek.
A programok lezárásaként a Pál Apostol Katolikus Általános Iskola és Gimnázium kápolnájában bemutatták a Keresztúri Szlovák Asszonykórusról készült dokumentumfilmet, annak apropóján, hogy a közösség tavalyelőtt ünnepelte fennállásának 20. évfordulóját, és elnyerte továbbá a Magyarországi szlovákság legnagyobb kitüntetését, a Nemzetiségünkért díjat.


Elismerésben részesült Rákosmente Önkormányzata
Rákosmente Önkormányzata megkapta a Magyar Népművelők Egyesülete által alapított Önkormányzatok a Közművelődésért díjat. Az elismerés azoknak a helyhatóságoknak adományozható, amelyek hosszú időn keresztül példamutató tevékenységet folytatnak a helyi közművelődés és kultúra szervezésében. A kitüntetést Klein Marianna, a Vigyázó Sándor Művelődési Ház és tagintézményeinek igazgatója, valamint Fohsz Tivadar alpolgármester vette át Hajdúszoboszlón, a Magyar Népművelők Egyesületének XXXV. Vándorgyűlésén.
Riz Levente polgármester a díj elnyerésével kapcsolatban a facebook oldalán úgy fogalmazott: Az önkormányzat sokat tesz azért, hogy a magyar kultúra erős bástyája legyen Rákosmente. Budapesten egyedülálló módon öt művelődési házat tart fenn, mellettük múzeumként és kiállítóhelyként működik az Erdős Renée Ház, továbbá értékes előadásokkal várja a kerületieket a Bartók Zeneház és a Gózon Gyula Kamaraszínház. Megtörtént a Vigyázó Sándor Művelődési Ház külső-belső megújítása. Az intézmény kulturális missziója mellett a felnőttképzés színtere. Égisze alatt nemrég létrehozták a Rákosmenti Vállalkozásfejlesztési Irodát, az elmúlt években színvonalas színházi produkciókat, koncerteket, kórusfesztiválokat, kiállításokat, testvérvárosi találkozókat, sikeres rendezvényeket szerveztek. Idén pedig új közösségi házat épít az önkormányzat, a Kép utcában Rákoshegyen.


Online tudástárat készített a NÉBIH
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal az élelmiszerek minőségének emelését, a vásárlói tudatosság fejlesztését, valamint a hatósági tevékenység hatékonyságának növelését szolgáló intézkedésekről szóló 2017-es kormányhatározat céljaival összhangban online tudástárat hozott létre a hazai élelmiszerekre vonatkozó tanúsító védjegyekről. Magyarországon a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala megközelítőleg 11 ezer márkajelet vett lajstromba, amivel bármikor találkozhat a fogyasztó. A NÉBIH új adatbázisa ezek közül a 47 darab kimagasló minőséget garantáló tanúsító védjegyet tartalmazza. A NÉBIH honlapján az érdeklődők szűrhető táblázat, valamint képes védjegykereső segítségével is informálódhatnak. A Hatóság jövőbeni tervei között szerepel az adatbázis bővítése is.


Gyermeknap a Százszorszép Óvodában
A Nemzedékek Egymásért Egyesület és a Százszorszép Óvoda munkatársai május 16-án közösen szervezték meg azt a gyermeknapi programsorozatot, melynek keretében többek között Lui mágus, Atus bohóc, Kiss Kata és zenekara, valamint lovaglás és ugrálóvár várta az intézménybe járó növendékeket.
A programok kiválasztásánál figyelembe vették a helyi pedagógusok véleményét, hogy a fejlesztéssel és óvodai neveléssel kapcsolatos programoknak megfelelően állíthassák össze a gyermeknapi rendezvény állomásait. Az eseményen Dunai Mónika országgyűlési képviselő mondott köszöntőbeszédet, amely során bejelentette: Béres Károlyné óvodavezető rangos állami kitüntetést, Brunszvik Teréz-díjat vehet át a közeljövőben.
Dunai Mónika hozzátette: a Százszorszép Óvoda minden munkatársának jár az elismerés, az intézmény épületének felújítási munkálatai pedig várhatóan augusztusban elkezdődnek.


2018-ban a NAV készíti el az adófizetők szja-bevallását
A magánszemélyek és általános forgalmi adó fizetésére nem kötelezett őstermelők adóbevallásának beküldési határideje május 22. Amennyiben valaki nem ért egyet az adóbevallási tervezetben feltüntetett adatokkal, május 22-ig kijavíthatja, illetve kiegészítheti az erre a célra kialakított elektronikus felületen, illetve a 17SZJA jelű bevallás postai vagy ügyfélszolgálati úton való benyújtásával.
A munkavállalóknak idén januárban már nem kellett nyilatkozniuk arról, kérik-e, hogy munkáltatójuk állítsa össze a bevallásukat. Április végéig 800 ezren kapták meg postán a bevallási tervezetüket. A szakember azt tanácsolja, hogy érdemes átnézni ezt a dokumentumot, illetve elolvasni a mellékelt tájékoztatót. Akiknek visszajár a befizetett adóból, esetleg tartozásuk van és részletekben törlesztenének, azoknak a tervezet személyre szabott mellékletét kell kitölteniük, és visszaküldeni május 22-ig, csak úgy mint az 1+1 százalékos nyilatkozatokat.
Május 22-én minden budapesti és megyeszékhelyen lévő központi ügyfélszolgálat este 8-ig tart majd nyitva, az 1819-es telefonszámon pedig igénybe vehetik a hivatal munkatársainak segítségét.


Komplex Katasztrófavédelmi Tavaszi Gyakorlat
Kizárólag önkéntes védelmi szervezetek részvételével zajlott a minden évben esedékes tavaszi katasztrófavédelmi gyakorlat május 17-én. A bemutatott fiktív esemény modellezésében a Delta Polgárőrség, az AMS speciális Mentőcsoport, Rákosmente Önkormányzatának Polgári Védelmi Törzse, valamint a nehéz műszaki mentésnél használatos Rába típusú, emelőkosaras járművet is biztosító báró Podmaniczky III. János Honvéd Egyesület vett részt. A kerületi óvodások előtt zajló eseményt Horváth Tamás alpolgármester nyitotta meg. Az imitált katasztrófavédelmi helyzet forgatókönyve szerint csapadéktól elárasztott területen teherautók akadtak el és borultak fel, így az erősen maró anyagokból álló rakomány is megsérült, még inkább veszélyessé téve a körülményeket. A szimulált mentés katonai terepjárók, darus járművek, drónos felderítés és ipari alpinista szakember segítségével zajlott. A vészhelyzetet modellező gyakorlaton mérgező füsttel járó járműtüzet is imitáltak, amelynél az önkéntes tűzoltó erők léptek közbe.


A Rákosmente TV médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében támogatja

Havi 17 fix
Mi itt, Rákosmentén így vagy úgy, de mindnyájan a 17-es szám bvkörében élünk. Nem, tényleg nem gondolunk rá naponta, és nem mondjuk el fnek-fának, hol lakunk, de módfelett örülünk például annak, hogy a kerületünket már nagyon régóta senki sem hívja Rákosborzasztónak. Itt, a Havi 17 fixben pedig igyekszünk körbejárni a 17-es szám minden lehetséges vonatkozását, a matematikától a mvészetekig.
A tizenhetes szám apró titkai
Tudták, hogy a 17-es a kitartás száma? A hosszú, kemény munkával elért sikereké. Ez azért még a szkeptikusok számára sem hangzik rosszul, akik ugye köztudottan idegenül barangolnak a numerológia világában, azt viszont minden bizonnyal kívülről fújják, hogy a 17-es prímszám, mert csak eggyel és önmagával osztható. Pedig egyes ezoterikus álláspontok szerint kiváló tőzsdeügynök, pénzügyi- és életvezetési tanácsadó, sőt adott esetben még producer is válhatna belőlük, feltéve, ha bármely hónap tizenhetedik napján jöttek a világra. Férfiként határozottak, céltudatosak, de mégsem elég kitartóak, nőként pedig kimondottan tűzrőlpattant jelenségnek számítanak a tizenhetedike szülöttei. A 17-es szám alatt lakók sikeresek lehetnek munkájukban, és mindenben, ami pénzügyekkel, és az igazság kiharcolásával kapcsolatos. Ha ez a szám szerepel tehát a lakcímkártyánk megfelelő rovatában, akkor bátran üzemeltethetünk otthonunkban ügyvédi irodát, de lakásunk akár egy alapítvány székhelyéül is szolgálhat - sikeresen. A 17-es szám kultusza nem reked meg azonban az ezotéria világában, jelentősége már ősidők óta megmutatkozik. Fontos szám ugyanis a Bibliában, az ókori filozófiában, az alkímiában és a szakrális építészetben egyaránt. Az olasz kultúrában közismerten balszerencsés kicsengése van, mivel római számos változatának betűit átrendezve a latin VIXI, azaz az „éltem” szó rakható ki belőle. Ezért az olaszoknál sokszor nincs 17. emelet, sem 17-es szoba az épületekben, és az Alitalia légitársaság járatain sincsen 17-es üléssor. Pedig ez az ominózus szám egyetlen területen akár pénzre váltható szerencsét is hozhat: a lottó esetében. Persze nem ismerjük pontosan a számok népszerűségi statisztikáját, az ugyanis a Szerencsejáték Zrt. birtokában van, de nem hozza nyilvánosságra. Így nem kaphatunk pontos képet arról, hogy mennyire jó ötlet a szelvényen a tizenhetest beikszelni. Pedig a preferált számok között –nálunk, rákosmentieknél – ez is teljes joggal helyet kaphatna.