
hírek

Hősök-hantok határon innen és határon túl
Háborút idéző zenei dallamokkal, és hagyományőrző katonák bevonulásával vette kezdetét június 9-én a „Hősök-hantok határon innen és határon túl” című kiállítás megnyitója a Rákoscsabai Közösségi Házban. A Himnusz közös eléneklése után Virág Mihály önkormányzati képviselő mondott köszöntőbeszédet, amelyben többek között Albert Ferenc elhivatottságát és hazaszeretetét emelte ki.
Albert Ferenc közel 130 fényképen keresztül kíván emlékezni a 100 esztendeje véget érő első világháború hőseire, ezzel a kiállítással tiszteleg továbbá az idén 170 éves Magyar Honvédség, és a 75 éve történt doni katasztrófa előtt, amely során a szovjet Vörös Hadsereg a Don-kanyarban indított támadásokat, és a 207 ezer fős második magyar hadsereg mintegy százezer katonája veszítette életét. A tárlat bemutatja az alkotó többek között Szlovénia, Lengyelország, Oroszország, és a Don folyó térségében tett zarándoklatainak képeit, az elmúlt 10 esztendő kutatómunkájának válogatását tekinthetik meg az érdeklődők.
Az est folyamán Botos Anikó működött közre, valamint szintén verses előadással készült továbbá maga Albert Ferenc is, aki egy fotókból készített összeállítást is közönség elé tárt.


Novathlon verseny a nordic walking kedvelőinek
A Makka Szabadidősport Egyesület negyedik alkalommal rendezte meg a nordic walking-osok által teljesíthető Nowathlon játékos sportvetélkedőt. A játékos családi programot idén a Madárdombon tartották. A versenyre benevezett csapatoknak térkép segítségével kellett tájékozódniuk a 3 km-es útvonalon, amely során 10 állomás érintésével értek végül célba. - A közösségünk legfőbb mozgásos elfoglaltságát a nordic walking jelenti, amely igen népszerű a Rákosmentén élők körében. – számolt be róla Kovács Krisztina, a Makka Szabadidősport Egyesület elnöke.
Az aktív szeniorkorúak számára szervezett esemény fővédnöke Riz Levente polgármester volt. A városvezető elmondta, hogy Rákosmentén fontos a közösség építése, amelynek része, hogy a kerületben élők minél egészségesebben éljenek. Ehhez szükséges a különböző korosztályok rendszeres sporttevékenysége, mivel ez által erősödik meg a szervezet. A nordic walking az egyik legalkalmasabb arra, hogy az ember az összes testrészét mozgásban tartsa.


Deszkára fel!
A Pixie Dance táncosai nyitották meg a Deszkára fel! Extrém Sportnapot, amely ötödik alkalommal várta az érdeklődőket a Pesti úti Népkertben. A 2013–ban kialakított BMX- és gördeszka pályán sportbemutatókban, illetve táncos és zenés műsorban lehetett része a látogatóknak.
Nagy Attila, a Gizmo Sport Team vezetője az extrémsportolók programjának ideje alatt folyamatosan tartotta a kapcsolatot a közönséggel. Elmondta, pontosan kiket láthatnak a pályán, bemutatta sportolói múltjukat és elemezte a végrehajtott trükköket. Kiemelte: a rendezvény fő célja a fizikai erőt és egyensúlyt fejlesztő BMX- és gördeszkás sportok népszerűsítése a gyerekek körében.
A biciklire és a gördeszkára, nemcsak mint extrém sporteszközre tekinthetünk, ezeket a fiatalok ugyanis a mindennapi közlekedésben is használják. Kaposi Dávid, a rendezvényen közreműködő Gördeszka Suli munkatársa ismertette hogyan kezdik el oktatni a gyerekeket. A szakember arra hívta fel figyelmet, hogy az alapok megfelelő elsajátítása a legfontosabb.
Akik ellátogattak Rákosmente 5. Extrém Sportnapjára, kvízjátékban is részt vehettek. Az ajándékokat, amelyek között a fődíj egy gördeszka volt, az esemény fővédnöke, Riz Levente, Rákosmenete polgármestere és a XVII. kerületi Önkormányzat munkatársai adták át a szerencsés nyerteseknek. A rendezvényt Essem koncertje zárta.


Az RKSK Kézilabda Szakosztály szezonzáró bankettje
Június 5-én a Maros Mozi adott otthont az RKSK Kézilabda Szakosztály évértékelő bankettjének. Az eseményen Riz Levente, Rákosmente polgármestere is részt vett. Köszöntőjében hangsúlyozta: hosszú, sikeres út ál a klubcsapatok mögött, ezért a városvezetés az infrastrukturális feltételeket is igyekszik a kézilabdasport számára biztosítani a közeljövőben. Hamarosan egy sportcsarnok épül a kerületben, hamarosan meglesznek az építési engedélyek, ősszel pedig az építkezés is megkezdődik.
Takács László, a Rákosmenti KSK alelnöke elmondta: az idei év fő célkitűzése, hogy a szakág olyan utánpótlást neveljen ki, amely stabil hátteret biztosít majd a felső osztályokban játszó csapatoknak. A jelenlegi együttesek mellett az egyesület juniorokkal és ifjúságiakkal együtt összességében 11 korosztályt nevez a következő szezonban. Megyeri Krisztina az NB II-ben 5. helyet szerző felnőtt női gárda vezetőedzője is bizakodva tekint a következő szezonra.
Az értékelést követően a Budapest I férfi és a Budapest II női felnőtt csapatának Riz Levente adta át a bajnoki aranyérmeket. Szigyártó László az RKSK elnöke emléklappal díjazta az NB II-es női csapat 5. helyezését, emellett az egyéni legjobbak is elismerésben részesültek.


Juniális a Sugár suliban
Vakációváró hangulat, és megannyi izgalmas játék. Június 8-án tartották hagyományos Juniális elnevezésű gyermeknapi rendezvényüket a Szabadság Sugárúti Általános Iskola munkatársai és növendékei. Az eseményt Jurecz Emil, az intézmény igazgatója nyitotta meg, majd kezdetét vette a délutánig tartó megmérettetések sorozata. A résztvevő diákoknak az olimpiai karikák számára való utalásként 5 különböző állomáson kellett jól teljesíteniük ahhoz, hogy értékes ajándékokat nyerhessenek a nap végén. Az ügyességi feladatok között egyebek mellett vízi pisztolyos célba lövés és a horgászat szerepelt, emellett azonban minden évben új szabadtéri játékok is várják a tanulókat. A diákok körében népszerű időtöltésnek számított a többféle ugráló vár kipróbálása, azonban a lufi darts, és a csocsó iránt is hasonlóan nagy volt az érdeklődés.
A juniálist a Diákönkormányzat, a szülők, valamint a helyi önkormányzati képviselők: Dr. Füzesi Péter és Virág Mihály támogatták.


Nyári gyerek balesetek
Trambulinhasználatkor szerzett sérülések, elektromos égések. Néhány az utóbbi években keletkezett új veszélyforrások következményei közül. A Magyar Gyermekorvosok Társaságának figyelmeztetése szerint a gondos odafigyelés és a megelőzés a legfontosabb, hogy elkerülhessük a nyáron jelentősebb számban előforduló, gyermekek megsebesülésével járó baleseteket.
Dr. Velkey György, a Magyar Gyermekorvosok Társaságának elnöke felhívta rá a figyelmet: a gyermeksérülések gyakoriságát tekintve a nyári hónapok kiemelt időszaknak számítanak. Ilyenkor történik a legtöbb baleset, főként végtagtörésekkel, égési sebekkel és vízben elszenvedett traumákkal találkoznak a gyermekorvosok.
Magyarországon egy év alatt száznál is több kiskorú veszti életét, és csaknem félmillióan szorulnak ambuláns ellátásra ugyanennyi idő alatt. – mondta el a szakember.
Érdemes az olyan új veszélyforrásoknak külön is figyelmet szentelni, mint a trambulinhasználat. A szakorvosok arra kérik a lakosságot, hogy ne csak az olyan szabadidős tevékenységek közben adjanak bukósisakot a gyermekekre, amelyeknél ez kötelező - például a kerékpározásnál - hanem gördeszkázáskor, valamint minden magában veszélyt hordozó sport esetében. Az üdülések, kempingezések alkalmával pedig az új környezet és a lazább szabályok miatt fokozottan kell ügyelni a kockázatosnak számító helyzetekre.
A nyár folyamán elsősorban a kerti tavak gondos elkerítésére, a trambulin biztonságos használatára, a körültekintő fürdőzésre, a megfelelő biciklis közlekedésre, valamint a forró ételekkel és italokkal való elővigyázatosságra inti a szülőket Dr. Velkey György.


Diákmunka Rákosmentén
A Pénzügyminisztérium 2018-ban is meghirdeti a nyári diákmunka programot 3 milliárd forintból, amelynek keretében a 16-25 év közötti fiatalok juthatnak ideiglenes álláslehetőséghez a szünidő alatt. A kezdeményezésben 2013 óta vesz részt Rákosmente önkormányzata, hozzásegítve a XVII. kerületi diákokat a korai munkatapasztalatok megszerzéséhez.
Az idei évben a helyhatóság összesen 100 fiatalt tud majd foglalkoztatni, a kiszabott bérezés összege viszont magasabb lett, mint a tavalyi esztendőben. A szakképzett tanulók fizetése egy hónapra bruttó 135 ezer forintra, a szakképzettséggel nem rendelkezőké pedig bruttó 103 ezer forintra módosult . A jelentkezők napi 6 órában láthatják el a feladataikat a munkaerőhiányos területeken. A kezdeményezésről további információkat a www.rakosmente.hu oldalon találhatnak.


Rákoskert Napja 2018
Koszorúzással vette kezdetét a Rákoskert napja a kerületrészi vasútállomáson. A magyar hősök emléknapja alkalmából a II. világháború rákoskerti áldozataira emlékeztek a megjelentek.
A Rákoskert Napja ezúttal is változatos térprogramokkal várta a látogatókat. A Jubileumi parkban sor került a már hagyománynak számító lobogóosztásra is, melynek célja, hogy a nemzeti ünnep- és gyásznapokon minél több magyar zászló lengedezhessen a kerületrész házain. Emellett minden korosztály megtalálhatta a számára legmegfelelőbb elfoglaltságot: a gyermekeket népi játszótér, kézműves foglalkozás, és légvár, míg a felnőtteket kirakodóvásár várta a már megszokott helyszínen, a Platánsoron.
A felállított színpadon a 17. kerületi óvodák és iskolák előadásai mellett rákosmenti tánciskolák műsorait tekinthette meg a közönség. A hirtelen jött zivatar sem szegte a kedvét senkinek, a program a Rákoskerti Művelődési Házban folytatódott a kvízjáték eredményhirdetésével. Fohsz Tivadar alpolgármester, a kerületrész önkormányzati képviselője az elmúlt időszak Rákoskertet érintő fejlesztéseiről számolt be köszöntőjében. A gyógyszertár és az orvosi rendelő mellett már egy gyógynövénykert is létrejött, a Vida-dombon pedig felnőtt tornapark várja a sportolni vágyókat.
A Rákoskert Napjának eseményei ez alkalommal a Miskolci Illés Zenekar koncertjével értek véget.


A Rákosmente TV médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében támogatja

Havi 17 fix
Mi itt, Rákosmentén így vagy úgy, de mindnyájan a 17-es szám bvkörében élünk. Nem, tényleg nem gondolunk rá naponta, és nem mondjuk el fnek-fának, hol lakunk, de módfelett örülünk például annak, hogy a kerületünket már nagyon régóta senki sem hívja Rákosborzasztónak. Itt, a Havi 17 fixben pedig igyekszünk körbejárni a 17-es szám minden lehetséges vonatkozását, a matematikától a mvészetekig.
A tizenhetes szám apró titkai
Tudták, hogy a 17-es a kitartás száma? A hosszú, kemény munkával elért sikereké. Ez azért még a szkeptikusok számára sem hangzik rosszul, akik ugye köztudottan idegenül barangolnak a numerológia világában, azt viszont minden bizonnyal kívülről fújják, hogy a 17-es prímszám, mert csak eggyel és önmagával osztható. Pedig egyes ezoterikus álláspontok szerint kiváló tőzsdeügynök, pénzügyi- és életvezetési tanácsadó, sőt adott esetben még producer is válhatna belőlük, feltéve, ha bármely hónap tizenhetedik napján jöttek a világra. Férfiként határozottak, céltudatosak, de mégsem elég kitartóak, nőként pedig kimondottan tűzrőlpattant jelenségnek számítanak a tizenhetedike szülöttei. A 17-es szám alatt lakók sikeresek lehetnek munkájukban, és mindenben, ami pénzügyekkel, és az igazság kiharcolásával kapcsolatos. Ha ez a szám szerepel tehát a lakcímkártyánk megfelelő rovatában, akkor bátran üzemeltethetünk otthonunkban ügyvédi irodát, de lakásunk akár egy alapítvány székhelyéül is szolgálhat - sikeresen. A 17-es szám kultusza nem reked meg azonban az ezotéria világában, jelentősége már ősidők óta megmutatkozik. Fontos szám ugyanis a Bibliában, az ókori filozófiában, az alkímiában és a szakrális építészetben egyaránt. Az olasz kultúrában közismerten balszerencsés kicsengése van, mivel római számos változatának betűit átrendezve a latin VIXI, azaz az „éltem” szó rakható ki belőle. Ezért az olaszoknál sokszor nincs 17. emelet, sem 17-es szoba az épületekben, és az Alitalia légitársaság járatain sincsen 17-es üléssor. Pedig ez az ominózus szám egyetlen területen akár pénzre váltható szerencsét is hozhat: a lottó esetében. Persze nem ismerjük pontosan a számok népszerűségi statisztikáját, az ugyanis a Szerencsejáték Zrt. birtokában van, de nem hozza nyilvánosságra. Így nem kaphatunk pontos képet arról, hogy mennyire jó ötlet a szelvényen a tizenhetest beikszelni. Pedig a preferált számok között –nálunk, rákosmentieknél – ez is teljes joggal helyet kaphatna.