hírek
Változások az ingatlanpiacon
Március 16-án – a veszélyhelyzet kihirdetésével – közel 80 %-kal esett vissza az ingatlanpiac, mely jelentős mértékben tükrözi azt, hogy a hazai lakosok komolyan vették a korlátozó jogszabályokat. A mintegy 20 %-os forgalom egészen április végéig tartott, majd több kerületben – köztük Rákosmentén is – újra megjelentek a vásárlók, így 50-60 %-os tranzakciós mértékig emelkedett a piac – mondta el Balla Ákos, a Balla ingatlan tulajdonosa.
Balla Ákos szerint, míg a 2008-as válságnál az alsó árkategóriás ingatlanokra volt leginkább kereslet, napjainkban a koronavírus-járványból adódó bezártság, felértékelte a kertkapcsolatos házakat és az erkélyes lakásokat, amiből kifolyólag a 17. kerületben maximum 8-10 %-os árcsökkenésre számítanak a szakértők. Ugyanakkor ez a változás az albérletpiacra is jellemző.
Balla Ákos kiemelte: mivel az ingatlanpiac jelentős mértékben függ a gazdaság egyéb területeitől, a szakértők a megszokottnál kevesebb adás-vételi és bérleti szerződéskötésre számítanak a közeljövőben, ez pedig összességében mintegy 10 %-kal alacsonyabb árszínvonalat eredményez majd.
Kiterjesztett adatszolgáltatási kötelezettség és új fejlesztés a NAV-tól
Így például adatot kell szolgáltatni azokról a bizonylatokról is, amelyek nem tartalmaznak áfát vagy az áfa összegének megállapításához szükséges százalékértéket. A papír alapú számlázás lehetősége megmarad, azonban mivel a NAV törekszik a teljes digitalizációra, illetve szeretne rálátást minden kibocsájtott elismervényre, a papír alapú számlák adatait is fel kell vinni az online térbe. A mobilapplikáció elsősorban azoknak az adózóknak jelent segítséget, akik jelenleg számlatömbből állítanak ki számlát vagy értékesítéseik, szolgáltatásaik nem helyhez kötöttek. A számlaadási és számlaadat-szolgáltatási kötelezettségüket ezek az adóalanyok is könnyen teljesíthetik a mobilapplikációval.
Az alkalmazás funkciói lényegében megegyeznek az Online Számlázó program rendeltetésével. A kiállított bizonylat az appon és a webes felületen egyaránt bármikor visszakereshető, megnyitható, továbbítható. A szoftver segítségével elvégezhetők a legfontosabb műveletek, többek között a számlák, előlegszámlák kiállítása, módosítása, érvénytelenítése, az adatszolgáltatási kötelezettség automatikus teljesítése a NAV felé, az elektronikus számla kiállítása, a partner- és terméklista alkalmazása, illetve a kimenő és bejövő számlák lekérdezése. A papír alapú számlatömböt a regisztrációt követően is meg kell őrizni.
Védőnők Napja Rákosmentén
Horváth Lajosné, a Kormányhivatal Népegészségügyi Osztályának vezető védőnője kitért rá, hogy készítettek egy kérdőívet, amelynek eredményei megmutatták, hogy a Rákosmenti Védőnői Szolgálat munkatársai a koronavírus járvány ideje alatti időszakban is kiváló munkát végeztek, és jól tudtak alkalmazkodni az elmúlt hónapok megváltozott digitális körülményeihez. Ács Rozália, a kerületi Védőnői Szolgálat vezetője elmondta: nagyon büszke arra, hogy egy ilyen remek csapatot vezethet, ahol mindenki pontosan tudja, hogy mi a feladata.
„Élen a tanulásban, élen a sportban”
A Czimra Gyula Általános Iskola díjazottja és végzős diákja, Paska Levente ötödik osztályos kora óta jár a rákoshegyi intézménybe, tanulmányait magántanulóként fejezte be, jeles érdemjeggyel. 4 éves korábban ismerkedett meg a jéggel és a jégkorongozással, tizenkét esztendős koráig a Fehér Cápák csapatának sportolója volt, majd a Vasas Egyesületéhez igazolt. Emellett a korosztályos utánpótlás-válogatottnak is tagja.
A fiatal játékos hozzátette: megérte erőt fektetnie mind tanulmányaiba, mind pedig a kezdődő sportpályafutásába. A következő tanévtől iskolás éveit a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban folytatja, célja pedig, hogy a későbbiekben külföldön jégkorongozhasson.
„Tiszta udvar, rendes ház” és „A legszebb előkert”
A hagyományokhoz híven, idén is 10 rákosmenti lakos gazdagodhat a „Tiszta udvar, rendes ház” címmel, továbbá 5-en vihetik majd haza a „Legszebb előkert” elismerést. Az elbírálásban ezúttal is a 17. kerület városvezetése, valamint egy szakmai munkacsoport vesz részt.
A helyszíni szemlét követően Horváth Tamás polgármester dönt a megtisztelő címek adományozásáról. Díjátadóra augusztus 20-án, a Vigyázó Sándor Művelődési Központban tartott ünnepségen kerül majd sor, ahol a nyertes pályatokról készített fotókat egyaránt megtekinthetik az érdeklődők. Dr. Bakos András alpolgármester hangsúlyozta: a városvezetés számára elengedhetetlen, hogy a kert összhangban legyen a helyi zöldrendelettel. Ebből kifolyólag fontos szem előtt tartani a megfelelő ültetési távolságot, továbbá előnyt jelenthet a komposztálás, a csapadékgyűjtés, valamint a madár- és a rovarbarát szemlélet.
A XVII. kerületi lakóingatlan tulajdonosok, bérlők, és a lakóházak közös képviselői június 30-áig jelentkezhetnek a pályázatokra. A nyertesek – az elismerő cím mellett - emlékplakettel, oklevéllel, ajándékutalvánnyal, valamint apró meglepetésekkel egyaránt gazdagodhatnak.
Az elmúlt időszakban gyakori volt a díjfizetés nélküli úthasználat
Márciusban az e-matrica rendszerben közel 20 millió, áprilisban 13 millió áthaladásnál ellenőrizte a személygépjárművek úthasználati jogosultságát a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. A 3,5 tized tonna feletti járművekre vonatkozó e-útdíj rendszerben az év harmadik hónapjában 6,5 millió, áprilisban pedig több mint 5 millió tehergépjármű-áthaladásnál ellenőrizte a díjfizetést a kamerarendszer – mondta el Bartal Tamás vezérigazgató.
A koronavírus-járvány során, a forgalom jelentősen visszaesett, az autópályákon ez 55%-os csökkenést jelentett. A bliccelések aránya 65%-kal mérséklődött. Megállapították, hogy az e-matrica nélkül közlekedők 45 százaléka külföldi volt a vizsgált két hónap átlagában, illetve kiderült, hogy a jogosulatlan úthasználatok 82 százalékát külföldi tehergépjármű-vezetők követték el a vizsgált időszakban. Bartal Tamás kiemelte: a járvány miatti kijárási korlátozás utáni időszakban, több agresszióval találkozhatunk az utakon. Bartal Tamás kiemelte: a járvány miatti kijárási korlátozás utáni időszakban, több agresszióval találkozhatunk az utakon.
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató arra hívja fel a több hétig tartó kijárási korlátozás után most útnak induló autósok figyelmét, hogy az érvényes úthasználati jogosultság megvásárlásáról ne feledkezzenek el. A matricák beszerezhetők az ematrica.nemzetiutdij.hu oldalon, mobiltelefonos applikáción keresztül, és június 8-ától személyesen is, a Zrt. ügyfélszolgálati irodáiban.
Kinyitottak a Pilisi Parkerdő Zrt. kezelésében álló arborétumok
A Parkerdő területén közel 1000 kilométernyi túraútvonal található, így a szervezet munkatársai számos kevésbé ismert lehetőséget tettek közzé a társaság weboldalán, mely által akár a Gerecsét, vagy a Gödöllői-dombságot is felfedezhették a természetbarátok. A megnövekedett látogatószám ugyanakkor ahhoz is vezetett, hogy gyakrabban fordult elő illegális szemétlerakás, amely felszámolására évente közel 100 millió forintot fordít a szervezet.
A szóvivő felhívta a figyelmet arra is, hogy a járványhelyzetből adódóan, továbbra is fokozottan figyeljünk a higiénés szabályok betartására. Senki ne dobjon el használt papír zsebkendőt, védőmaszkot, gumikesztyűt, vagy WC-papírt. Emellett minden esetben tájékozódjunk az aktuális tűzgyújtási tilalmi rend kapcsán, és kizárólag a kijelölt tűzrakó helyeket vegyük igénybe.
fotó: parkerdo.hu
Megkezdődött az illegális hulladéklerakók felszámolása
A miniszter hozzátette: a folyamat július 1-én veszi kezdetét, és ugyancsak ekkortól hozzák létre a hulladékgazdálkodási hatóságot, amely egyebek mellett az említett ágazat ellenőrzéséért is felel. A továbbiakban a települési hulladékgyűjtést is racionalizálni kell, mégpedig az uniós előírások teljesítése és a szektor gazdasági teljesítőképességének javítása érdekében.
A hulladék újratermelődésének megakadályozását támogatások segítik majd, valamint a rendszer része lesz a kontroll-tevékenység és a szankcionálás – tette hozzá Palkovics László. Egy nemrégiben benyújtott törvényjavaslat értelmében az egyszer használatos műanyag termékek betiltásra is kerülhetnek, várhatóan 2021 júliusától, illetve ugyanettől az időponttól vezetnék be a műanyag szatyrok, zacskók felhasználásának csökkentését célzó intézkedéseket.
A Rákosmente TV médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében támogatja
Havi 17 fix
Mi itt, Rákosmentén így vagy úgy, de mindnyájan a 17-es szám bvkörében élünk. Nem, tényleg nem gondolunk rá naponta, és nem mondjuk el fnek-fának, hol lakunk, de módfelett örülünk például annak, hogy a kerületünket már nagyon régóta senki sem hívja Rákosborzasztónak. Itt, a Havi 17 fixben pedig igyekszünk körbejárni a 17-es szám minden lehetséges vonatkozását, a matematikától a mvészetekig.
A tizenhetes szám apró titkai
Tudták, hogy a 17-es a kitartás száma? A hosszú, kemény munkával elért sikereké. Ez azért még a szkeptikusok számára sem hangzik rosszul, akik ugye köztudottan idegenül barangolnak a numerológia világában, azt viszont minden bizonnyal kívülről fújják, hogy a 17-es prímszám, mert csak eggyel és önmagával osztható. Pedig egyes ezoterikus álláspontok szerint kiváló tőzsdeügynök, pénzügyi- és életvezetési tanácsadó, sőt adott esetben még producer is válhatna belőlük, feltéve, ha bármely hónap tizenhetedik napján jöttek a világra. Férfiként határozottak, céltudatosak, de mégsem elég kitartóak, nőként pedig kimondottan tűzrőlpattant jelenségnek számítanak a tizenhetedike szülöttei. A 17-es szám alatt lakók sikeresek lehetnek munkájukban, és mindenben, ami pénzügyekkel, és az igazság kiharcolásával kapcsolatos. Ha ez a szám szerepel tehát a lakcímkártyánk megfelelő rovatában, akkor bátran üzemeltethetünk otthonunkban ügyvédi irodát, de lakásunk akár egy alapítvány székhelyéül is szolgálhat - sikeresen. A 17-es szám kultusza nem reked meg azonban az ezotéria világában, jelentősége már ősidők óta megmutatkozik. Fontos szám ugyanis a Bibliában, az ókori filozófiában, az alkímiában és a szakrális építészetben egyaránt. Az olasz kultúrában közismerten balszerencsés kicsengése van, mivel római számos változatának betűit átrendezve a latin VIXI, azaz az „éltem” szó rakható ki belőle. Ezért az olaszoknál sokszor nincs 17. emelet, sem 17-es szoba az épületekben, és az Alitalia légitársaság járatain sincsen 17-es üléssor. Pedig ez az ominózus szám egyetlen területen akár pénzre váltható szerencsét is hozhat: a lottó esetében. Persze nem ismerjük pontosan a számok népszerűségi statisztikáját, az ugyanis a Szerencsejáték Zrt. birtokában van, de nem hozza nyilvánosságra. Így nem kaphatunk pontos képet arról, hogy mennyire jó ötlet a szelvényen a tizenhetest beikszelni. Pedig a preferált számok között –nálunk, rákosmentieknél – ez is teljes joggal helyet kaphatna.