hírek
Ismét klubnapot tartott a RÁCUK
A születésnaposok köszöntése mellett az érdeklődők ground golf bemutatón is részt vehettek, amely a golfhoz hasonló, és megerőltetés nélkül bárki játszhatja. Alapvetően 8 kapu létezik, amelyekbe el kell juttatni egy kisméretű labdát egy nagyobb ütő segítségével. Ladányi Mariann, a Magyar Ground Golf egyesület képviseletében elmondta: a cél az, hogy a sportágat valamennyi érintett megismerhesse.
Az ütős-sport kipróbálása mellett lehetőség volt vércukorszint ellenőrzésére is, amely mozzanat a diabétesszel diagnosztizáltak életében elengedhetetlen. Takácsné Katona Edit, az egyesület tagja utalt rá, hogy az értékek nyomon követése kimondottan lényeges, így minden klubnapon végeznek ilyen jellegű méréseket. A június 3-i eseményen új készülékek is bemutatásra kerültek.
A RÁCUK igyekszik pótolni a kimaradt találkozókat, így a jelenlévők egyeztették a nyári programok sorát is: a tervezett úti célok között Gárdony, Balatonalmádi, Nagykáta és Balatonszárszó egyaránt szerepel.
Elindult a táborszezon Rákosmentén
Minden héten más és más tematikával készülnek a szervezők, az első napok viszont szinte kizárólag a csapatépítés jegyében teltek el a létesítményben. Ennek részeként 4 állomáson próbálhattak ki különféle készségfejlesztő játékokat a táborozók. Marosi Józsefné táborvezető utalt rá: az elkövetkező időszak hasonló izgalmakat tartogat majd a gyerekeknek.
A táborok június 29-én kezdődtek, és egészen augusztus 14-ig tartanak. A heti felosztású turnusokra még bárki jelentkezhet, amennyiben részvételi szándékát kettő héttel korábban jelzi az erre vonatkozó kérvény kitöltésével. Az érdeklődők további információkat a témával kapcsolatban a www.zrinyi.net oldalon találhatnak.
Megnyitottak a rákosmenti idősklubok
Dr. Füzesi Péter alpolgármestert, Horváth Mariann a Gondozási Központ szakmai vezetője az intézményben is körbevezette, ezáltal a városvezető személyesen győződhetett meg arról, miként sikerült megoldani a járványügyi készültség fenntartását és az alapvető védelmi intézkedéseket. Mivel közel 3 hónap kihagyás után, július 2-án került sor először találkozóra Rákosligeten a szervezet munkatársai számos új szabályt vezettek be, melyek kapcsán az érintetteket előzetesen tájékoztatták.
Amikor az idősek bejönnek, digitális hőmérővel testhőmérsékletet mérnek nekik. Kézfertőtlenítőt kötelező használni, és a folyosón a másfél méteres távolságok jelölve lettek, hogy rossz idő esetén, ha várakozni kell, sorban kell állni míg az ebédet ételhordókban tálalják, akkor ezek a másfél méteres távolságok tartva legyenek.
Ugyanakkor a helyben étkeztetés biztosítása több turnusban valósul meg, mely éppúgy lehetőséget biztosít a megfelelő védőtávolság betartására. A közeljövőben elsősorban szabadtéri programokon vehetnek majd részt az érdeklődők, azonban az ilyen jellegű alkalmak kizárólag csökkentett létszámban valósulhatnak meg. Amennyiben minden az előzetes tervek szerint alakul, fokozatosan megkezdődhet a szolgáltatások újraindítása is.
Módosul a kormányablakok ügyfélfogadási rendje
Július elsején a Polgármesteri Hivatal zárva tart
Érdemes már nyáron beszerezni a téli tüzelőanyagot
Emellett érdemes a telephellyel rendelkező termelőket és erdőgazdálkodókat választani, valamint célszerű kerülni a túlzottan kecsegtető áru internetes hirdetéseket, ugyanis az irreálisan alacsony díjszabás rendszerint tartalmaz valamilyen visszaélést a termék minőségével, vagy mennyiségével kapcsolatban. Fontos szem előtt tartani, hogy a kereskedőknek minden esetben 3 dokumentumot kell átadniuk a fogyasztók részére.
Az első az a számla, vagy nyugta. A második a szállítójegy, amin fel van tüntetve a vásárolt tűzifának a faja, a mennyisége, és a minősége, feldolgozottsági formája, illetve az eladó-vevő adatai, kiszállítási cím, a harmadik pedig egy tűzifa vásárlási tájékoztató, melyben a legfontosabb információkat foglalta össze a NÉBIH.
Vásárlást megelőzően az érintetteknek tanácsos tájékozódniuk a nebih.gov.hu weboldalon, ugyanis a szervezet – faanyag kereskedelmi lánc felügyeletéért felelős hatóságként – listázta a megbízható forrásokat, ugyanakkor az elmúlt években tetten ért csalókról is számos információ található a honlapon. Júliusban emellett további fejlesztések várhatóak, melyek még inkább megkönnyítik majd az áruvétel lebonyolítását.
Már üzemel az Újlak uszoda
A szakemberek átfestették az uszodateret. A korábbi szivárvány színeiben pompázó teret most a kék négy vagy öt árnyalat borítja.
A megújult szűrőberendezésnek köszönhetően, az uszoda látogatói számára biztosított a kiváló vízminőség, 26-28 Celsius-fokos hőmérséklettel. A szabadidős létesítmény belső részét érintő némi változás, hogy a nagyobb szaunában egyszerre 6 fő, míg a kisebb szaunában egyszerre 3 fő tartózkodhat. A tavalyi évben a strandmedence felületére felkerült korszerű, hő kezelt és csúszásgátlóval is ellátott vízálló műanyag borítás is jól vizsgázott az első téli időszakban.
Véradás Rákosmentén
A XVII. kerületben ezúttal is számos ember érkezett véradásra, köztük a Rákosmenti közterület felügyelet munkatársai. A résztvevők egyöntetűen azért élnek ezzel a lehetőséggel, hogy mások gyógyulásához járulhassanak hozzá, hiszen egy-egy műtétet követően nagy szükség van a megfelelő típusú vérre.
A véradás egészen az esti órákig zajlott a helyszínen, ahol Füzér Júlia, a Magyar Vöröskereszt munkatársa elmondta: a programra legközelebb várhatóan augusztus első felében kerülhet majd sor.
A Rákosmente TV médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében támogatja
Havi 17 fix
Mi itt, Rákosmentén így vagy úgy, de mindnyájan a 17-es szám bvkörében élünk. Nem, tényleg nem gondolunk rá naponta, és nem mondjuk el fnek-fának, hol lakunk, de módfelett örülünk például annak, hogy a kerületünket már nagyon régóta senki sem hívja Rákosborzasztónak. Itt, a Havi 17 fixben pedig igyekszünk körbejárni a 17-es szám minden lehetséges vonatkozását, a matematikától a mvészetekig.
A tizenhetes szám apró titkai
Tudták, hogy a 17-es a kitartás száma? A hosszú, kemény munkával elért sikereké. Ez azért még a szkeptikusok számára sem hangzik rosszul, akik ugye köztudottan idegenül barangolnak a numerológia világában, azt viszont minden bizonnyal kívülről fújják, hogy a 17-es prímszám, mert csak eggyel és önmagával osztható. Pedig egyes ezoterikus álláspontok szerint kiváló tőzsdeügynök, pénzügyi- és életvezetési tanácsadó, sőt adott esetben még producer is válhatna belőlük, feltéve, ha bármely hónap tizenhetedik napján jöttek a világra. Férfiként határozottak, céltudatosak, de mégsem elég kitartóak, nőként pedig kimondottan tűzrőlpattant jelenségnek számítanak a tizenhetedike szülöttei. A 17-es szám alatt lakók sikeresek lehetnek munkájukban, és mindenben, ami pénzügyekkel, és az igazság kiharcolásával kapcsolatos. Ha ez a szám szerepel tehát a lakcímkártyánk megfelelő rovatában, akkor bátran üzemeltethetünk otthonunkban ügyvédi irodát, de lakásunk akár egy alapítvány székhelyéül is szolgálhat - sikeresen. A 17-es szám kultusza nem reked meg azonban az ezotéria világában, jelentősége már ősidők óta megmutatkozik. Fontos szám ugyanis a Bibliában, az ókori filozófiában, az alkímiában és a szakrális építészetben egyaránt. Az olasz kultúrában közismerten balszerencsés kicsengése van, mivel római számos változatának betűit átrendezve a latin VIXI, azaz az „éltem” szó rakható ki belőle. Ezért az olaszoknál sokszor nincs 17. emelet, sem 17-es szoba az épületekben, és az Alitalia légitársaság járatain sincsen 17-es üléssor. Pedig ez az ominózus szám egyetlen területen akár pénzre váltható szerencsét is hozhat: a lottó esetében. Persze nem ismerjük pontosan a számok népszerűségi statisztikáját, az ugyanis a Szerencsejáték Zrt. birtokában van, de nem hozza nyilvánosságra. Így nem kaphatunk pontos képet arról, hogy mennyire jó ötlet a szelvényen a tizenhetest beikszelni. Pedig a preferált számok között –nálunk, rákosmentieknél – ez is teljes joggal helyet kaphatna.