Videók
-
Krónikák
- Krónikák
- Önkormányzati Percek
- Szóbeszéd
- Helyi-érték
- Álláspont
- Fogadóóra
- Fitt Mix
- Kaleidoszkóp
- Kitekintő
- Egészség mentén
- Zöldközelben
- Összes
Riz Levente emlékkoncert 2022
A 17. kerületi kötődésű MégEgyKör zenekar tagjai november 20-án a három éve elhunyt zenésztársuk, Riz Levente tiszteletére újfent koncertet szerveztek a Vigyázó Sándor Művelődési Központban, ahol a közönség az egykori városvezetőre, valamint billentyűsre emlékezett.
Kisállat bemutatót tartottak a 17. kerületben
November 19 és 20. között kisállat kiállítást tartott a Rákosmenti Kisállattenyésztők Egyesülete a Jókai Mór Református Általános Iskolában. Az eseményhez ezúttal 23 tenyésztő csatlakozott, az érdeklődők pedig összesen 150 állattal ismerkedhettek meg a helyszínen.
Budapest Főváros Fődíjasa lett Rákosmente Önkormányzata
Idén 29. alkalommal adták át a legvirágosabb településeknek járó elismeréseket.
Fogadj örökbe muskátlit idén is!
Rákosmente Önkormányzata 2021-ben indította el a Fogadj örökbe muskátlit! elnevezésű programját, amelynek célja, hogy a közterületekre kihelyezett növények olyan befogadókra találjanak, akik átteleltetik és gondozzák azokat a továbbiakban.
Rákosmenti Krónika (2022.11.18.) - TELJES ADÁS
A Rákosmenti Krónika 2022.11.18.-i teljes adása
Rákosmente Önkormányzatának novemberi testületi ülése
Rákosmente Önkormányzata megtartotta novemberi képviselő-testületi ülését.
Új, körbekerített kutyafuttatóval bővült Rákosmente
Rákosmentén november 16-tól egy újabb körbekerített kutyafuttatót vehetnek birtokba az állattartók az Újlak utca 5. szám alatt található területen.
„Ültess egy fát gyermekednek!”
Az „Ültess egy fát gyermekednek!” elnevezésű kezdeményezést Rákosmente Önkormányzata 2011-ben indította útjára, melynek célja, hogy a 17. kerületben élő kisgyermekes szülők facsemetét telepíthetnek az otthonunk elé, vagy annak közelébe. Idén 122 növendékfa került beszerzésre, melyből 67 darabot a városvezetés ültetett el, a többit pedig szétosztották a pályázók között. Legutóbb egy rákosligeti család gazdagodott két tartkalevelű japáfűzzel, melyet november 17-én helyeztek el a házuk előtt. A telepítésben Horváth Tamás polgármester és Rózsahegyi Péter kerületrészi önkormányzati képviselő egyaránt segédkezett.
Könyvbemutatót tartottak a Rákoscsabai Közösségi Házban
November 11-én könyvbemutatót tartottak a Rákoscsabai Közösségi Házban. Az eseményen a Dr. Kálnoki-Gyöngyössy Márton: „Rákoscsaba története az őskortól a hódoltság végéig” című kötetét ismerhette meg a közönség.
Rákosmenti Krónika (2022.11.15.) - TELJES ADÁS
A Rákosmenti Krónika 2022.11.15.-i teljes adása
Új időpontban zajlik ezentúl a rákosmenti ételosztás
November 15-én megkezdődött Budapest leghosszabb ételosztási akciója a 17. kerületben. Ez alkalommal Horváth Tamás polgármester és Szabó Tiborné önkormányzati képviselő, a kezdeményezés fő koordinátora osztott ki 250 adag előre csomagolt készételt a rászorulóknak.
Folytatódott a Jazzpresszó koncertsorozat őszi évada
November 13-án folytatódott a Jazzpresszó programsorozat őszi évada a Vigyázó Sándor Művelődési Központban, ahol ezúttal a Horváth Tojás Gábor trió szórakoztatta a közönséget.