Videók
-
Krónikák
- Krónikák
- Önkormányzati Percek
- Szóbeszéd
- Helyi-érték
- Álláspont
- Fogadóóra
- Fitt Mix
- Kaleidoszkóp
- Kitekintő
- Egészség mentén
- Zöldközelben
- Összes
Magyarország Kormánya meghosszabbította a hitelmoratóriumot
Mint ismert, 2019 első felében Magyarország Kormánya már hozott egy döntést a hitelmoratórium ügyében, az akkori rendelet értelmében az érintettek 2021. január elsejéig eltekinthetnek a vállalati és lakossági kölcsönök törlesztésétől. A kabinet nemrég úgy határozott, hogy további hat hónappal meghosszabbítja a határidőt.
Bővült a sajátos nevelési igényű gyermekeket ellátó intézményrendszer
Szeptember 23-án Rákosmente Önkormányzatának nevében ünnepélyes keretek között adta át Horváth Tamás polgármester az Edző téri ingatlan kulcsait Dr. Fekete Ildikó tankerületi igazgatónak.
Önkéntes kortárssegítő képzés Rákosmentén
Rákosmente Önkormányzata 2019-ben fogadta el a Helyi Esélyegyenlőségi Programot, melynek keretében szeptember 23. és 25. között, az Alapítvány a Rendvédelmi és Magánbiztonsági Oktatásért és Kutatásért – azaz a REMOK – szakemberei, összesen 17 órában tartanak foglalkozásokat középiskolásoknak.
Már elérhető a Testvér-füzet
A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom célja az, hogy valamennyi kívánt gyermek megszülethessen. A szervezet mind ehhez egyebek mellett különböző kiadványokkal igyekszik hozzájárulni. A mikroközösségi kapcsolatok megerősítésének érdekében korábban már megjelent az Apa-füzet, majd a Nagyszülő-füzet is, idén pedig újabb kötetük: a Testvér-füzet látott napvilágot.
Tűzifavásárlást megkönnyítő online piactér
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a legálisan működő faforgalmazókat is összegyűjtötte, ezzel ingyenes reklámfelületet biztosítva a számukra.
Rákosmente Útjain
10 és 20 kilométeres teljesítménytúrát szervezett a Rákosmenti Lemaradás Egyesület.
Növekedés az új autók piacán
A koronavírus megjelenése jelentősen éreztette hatását a magyar autópiacon. A tavasszal tapasztalt válságot követően azonban az elmúlt hónapokban fokozatosan növekedésnek indult az új autók értékesítése.
Kulturális Örökség Napjai a Bartók Zeneházban
A Rákoshegyi Bartók Zeneház 2020-ban is csatlakozott a Kulturális Örökség Napjai elnevezésű országos kezdeményezéshez, melynek keretében a kamarazenei hangversenyek mellett szeptember 19-től a Domonkos László és Bán Mária alkotásaiból összeállított tárlatot egyaránt megtekinthetik az érdeklődők az intézmény kiállítótermében.
Alkotó Pedagógusok tárlata
A Time4Jazz zenés előadásával vette kezdetét az „Alkotó Pedagógusok” című kiállítás megnyitója szeptember 18-án a Csaba Házban.
Átadták a Rákosligetért Díjat
Rákosmente önkormányzatának képviselő-testülete, 20 évvel ezelőtt a kerületrész létrejöttének 100. évfordulója alkalmából, elismerő címet alapított, Rákosligetért Díj elnevezéssel.
Emlék-kerékpározás Riz Levente tiszteletére
2019. szeptember 19-én hunyt el hosszan tartó, méltósággal viselt betegségben Riz Levente, Rákosmente egykori polgármestere, aki 2006-tól vezette a 17. kerületet. Halálának első évfordulója alkalmából családja, kollégái, barátai és tisztelői a Rákos-patak menti kerékpárút Rákoscsaba utcánál található patakhídjánál gyülekeztek, hogy a végig tekerjenek a bicikliúton a Cinkotai út irányába.