
Videók
-
Krónikák
- Krónikák
- Önkormányzati Percek
- Szóbeszéd
- Helyi-érték
- Álláspont
- Fogadóóra
- Fitt Mix
- Kaleidoszkóp
- Kitekintő
- Egészség mentén
- Zöldközelben
- Összes


Sokan ünnepelték a Szent István napot a kerületben
A keresztény magyar államalapítás ünnepén, augusztus 20-án Rákosmente Önkormányzata és a Vigyázó Sándor Művelődési Ház idén is széles programkínálattal várta az érdeklődőket Szent István napi rendezvényén.



Meghirdették az első budapesti Duna-átúszást
Szeptember 2-án nagyszabású, ingyenes Duna átúszást rendez a Budapest Urban Games.



Rákosmenti Pályaíjász Kupa
Augusztus 19-én harmadik alkalommal rendezték meg Rákosmentén a Pályaíjász Kupát.



525 CUP kosárlabda fesztivál
tízedik alkalommal rendezték meg az „525 CUP” utcai kosárlabda fesztivál augusztus 19-én az Akadémia-Újtelepi sportpályán.



Magyarországra is érkeztek fertőzött tojások
A NÉBIH szakemberei négy tételben: egy német és három lengyel származású tojásban mutatták ki fipronil jelenlétét.



Jelentős támogatás a fogyatékosokat segítő civil szervezetnek
A kormány elkötelezett amellett, hogy segítse azon civil szervezeteket, amelyek a fogyatékkal élőket segítik, ezért 171 millió forintra emelik a szervezetek segítségére kiírt pályázatok keretösszegét. - emelte ki Czibere Károly az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára.



Érkeznek a NAV értesítései
Október végéig mintegy egymillió adózót értesít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal arról, hogy az elmúlt évről adó-, vagy vámtartozása, illetve túlfizetése van.



Századik születésnapját ünnepelte Tera néni
A Rákoskeresztúron élő Sára Illésnét századik születésnapja alkalmából köszöntötte egy csokor virággal Riz Levente polgármester.



Megkezdődött a háztartási nagygépek csereprogramja
Augusztus 7-én az észak-alföldi régióban megnyílt a háztartási gépekre: hűtőkre, fagyasztókra vagy szárító-és mosógépekre vonatkozó új program, közölte Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára.



Egyre népszerűbbek a kártyás fizetések
Egyre népszerűbb a bankkártyás fizetés, derült ki a Magyar Nemzeti Bank tavalyi felméréséből.



Keresztúr nevű települések találkozója
Sajókeresztúr adott otthont augusztus 10. és 13. között a 18. Keresztúr nevű települések találkozójának, amelyen rendszeresen részt vesz Rákoskeresztúr is.



Különleges fogások a Lecsófesztiválon
Rákoskerten hagyománynak számít a nagy lecsófőző verseny.

