
Videók
-
Krónikák
- Krónikák
- Önkormányzati Percek
- Szóbeszéd
- Helyi-érték
- Álláspont
- Fogadóóra
- Fitt Mix
- Kaleidoszkóp
- Kitekintő
- Egészség mentén
- Zöldközelben
- Összes


Rákosmenti Krónika (2023.05.24.) - TELJES ADÁS
A Rákosmenti Krónika 2023.05.26.-i teljes adása



Rákosmente Önkormányzatának májusi testületi ülése
Május 25-én tartotta meg e havi rendes ülését Rákosmente képviselő-testülete. Horváth Tamás polgármester beszámolójában egyebek mellett elmondta, hogy több lakossági egyeztetést követően megkezdődött Rákoscsaba-Újtelepen a Naplás és Tarcsai utak között utcák forgalmi szabályozása, melynek részeként a szakemberek új fekvőrendőröket telepítenek, továbbá átépítik a meglévő forgalomcsillapító eszközöket.



Közmeghallgatást tartott Rákosmente Önkormányzata
Magyarországon a hatályos törvények értelmében valamennyi önkormányzat évente egyszer közmeghallgatást köteles tartani. Rákosmentén erre az eseményre 2023-ban május 25-én került sor a Vigyázó Sándor Művelődési Központ fórumtermében, ahol az érdeklődők írásban előzetesen leadott közérdekű kérdéseikre kaphattak válaszokat a városvezetőktől, valamint javaslatokat is megfogalmazhattak a képviselő-testület tagjai felé.



Tanévzáró koncertet adott a Seventeen Bigband Budapest
A Bartók Béla Alapfokú Művészeti Iskola saját zenekara, a Seventeen Big Band Budapest idén is megtartotta nagyszabású tanévzáró koncertjét a Vigyázó Sándor Művelődési Központban.



Megtartotta évzáró koncertjét a Concerto Filharmónia Zenekar
Vivaldi Rákosmentén címmel tartotta meg évzáró koncertjét a Concerto Filharmónia Zenekar május 23-án. Az esemény keretében a Bartók AMI pedagógusaiból és zenészekből álló formáció előadásában Vivaldi és Joseph Haydn művei hangzottak el a Riz Levente Sport- és Rendezvényközpontban.



Katasztrófavédelmi és Honvédelmi verseny Rákosmentén
Több év kihagyást követően idén ismét megrendezte Rákosmente Önkormányzata a kerületi rendvédelmi szervekkel közös szervezésű katasztrófavédelmi és honvédelmi ismeretekre felkészítő programját.



Rákosmenti Krónika (2023.05.24.) - TELJES ADÁS
A Rákosmenti Krónika 2023.05.24.-i teljes adása



Muskátlikkal gyarapodott a Rákosmenti Összefogás Óvoda
Tovább folytatódott Rákosmente Önkormányzatának muskátliosztási akciója, az erre a célra beszerzett növényekből pedig 16 tövet Horváth Tamás polgármester személyesen adott át az Összefogás Óvoda intézményvezetőjének.



Életmentő készülékeket kaptak a 17. kerületi óvodák
Május 19-én Horváth Tamás polgármester Rákosmente Önkormányzata nevében két-két darab Epipen Junior autoinjektoros készüléket adott át a Vigyázó Sándor Művelődési Központban a kerületi óvodák képviselőinek.



Befejeződött a Jazzpresszó programfolyam tavaszi évada
A havonta jelentkező programfolyam a Gyárfás István trió, valamint Elek István szaxofon- és Fekete István trombitaművész közös koncertjével zárult.



Családi napot tartott a Podmaniczky János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola
Idén is megrendezte több évtizedes hagyományra visszatekintő családi napját a Podmaniczky János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola.



Botra fel! - Nordic walking séta a Madárdombon
Május 20-án országszerte 22 városban a Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetsége és a Magyar Hypertonia Társaság ismét közös nordic walking sétára szólította az érdeklődőket. A Botra fel! elnevezésű kampány fővárosi helyszíne ezúttal is a 17. kerületi Madárdomb volt.

