
Videók
-
Kategóriák
- Krónikák
- Önkormányzati Percek
- Szóbeszéd
- Helyi-érték
- Álláspont
- Fogadóóra
- Fitt Mix
- Kaleidoszkóp
- Kitekintő
- Egészség mentén
- Zöldközelben
- Összes


„Vedd a hazait, védd a hazait”
„Vedd a hazait, védd a hazait” – a Magyar Termék Nonprofit Kft. ezzel a szlogennel utal- és hívja fel a figyelmet arra, hogy a tudatos vásárlók sokat tehetnek azért, hogy a munkahelyek fennmaradjanak.



Folytatódott az ételosztás Rákosmentén
Tovább folyatódott a Rákosmente Önkormányzatának, az Adományház Egyesületnek, valamint a Magyar Vöröskereszt XVII. kerületi Szervezetének égisze alatt megvalósuló ételosztási akció a Polgármesteri Hivatal épülete melletti területen.



Az első adventi gyertya meggyújtása a Fő téren
November 28-án az előttünk álló ünnepkörre való ráhangolódás jegyében fellobbant az első adventi gyertya lángja a Fő téren felállított koszorún.



Zöldközelben: Aktualitások és téli felkészülés a Noé Állatotthonban
A Noé Állatotthon munkatársai közel 30 éve segítenek nap, mint nap bajba jutott állatokon. Ez az elmúlt hónapokban sem volt másként, ugyanakkor a koronavírus-járványból adódó szabályozások az alapítvány életére is nagy hatást gyakoroltak. Mai műsorunkban az elmúlt hónapokról, valamint a téli időszak kihívásairól lesz szó.



Önkormányzati Percek: Új ügyfélfogadási rend a XVII. kerületi Kormányhivatalnál
Az aktuális járványügyi helyzetre való tekintettel a kormány ismételten veszélyhelyzetet hirdetett, a vonatkozó intézkedések pedig a XVII. kerületi Kormányhivatal mindennapi működését, valamint ügyfélfogadási rendjét is befolyásolták.



Idén is felállították Rákosmente karácsonyfáját
Bár Rákosmente Adventi rendezvénysorozata a járványügyi kormányrendeletek értelmében elmarad, helyszínén az ünnepi jelképek kihelyezése megvalósul. Riz Levente egykori városvezető kezdeményezése alapján, a XVII. kerületben 2006 óta hagyomány, hogy a várakozás időszakában a helyi polgárok számára, karácsonyfát állít az Önkormányzat. Az idei örökzöld díszítésében Dunai Mónika országgyűlési képviselő és Horváth Tamás polgármester működött közre, aki kiemelte: a fenyő minden esztendőben felajánlás útján kerül a rákoskeresztúri Fő térre, ez szintén tradíció.



Felelős állattartás a hidegebb hónapokban
A Noé Állatotthon munkatársainak több mint 1200 állatot kell ellátniuk nap, mint nap. Mivel a legtöbb 2-3 és 4 lábú védenc a hidegebb hónapokat is kénytelen a szabadban tölteni, az ott dolgozók már több hete elkezdték átalakítani a lakhelyeiket, hogy azok megfelelő védelmet biztosítsanak a tartós fagyok beköszöntével.



„Ültess egy fát gyermekednek!”
Rákosmente Önkormányzatának népszerű, zöldterület-fejlesztési programja, az „Ültess egy fát gyermekednek!” 2020-ban is folytatódik. A fatelepítési pályázat során azok a 17. kerületben élő szülők illetve nagyszülők igényelhetnek csemetét, akiknek az idei esztendőben egy kisgyermekkel bővült a családjuk. Ezúttal a rákosligeti Gurzó család gazdagodott egy gömbakác fával, melyet november 26-án Horváth Tamás polgármester és Rózsahegyi Péter környezetvédelmi tanácsnok segítségével helyeztek el házuk előtt.



Átadták a „Rákoscsaba-Újtelepért” díjat
Horváth Tamás polgármester november 27-én a fennálló járványhelyzetre való tekintettel a Polgármesteri hivatal 301-es tárgyalójában adta át a Rákoscsaba-Újtelepért díjat Kalacsiné Nyiszlai Zsuzsannának, aki közel 30 esztendeje dolgozik a Diadal Úti Általános Iskola kötelékében tehetséggondozóként és énektanárként.



Álláspont:Társasházak energetikai elavultsága, Mit jelent a közös képviselet és a társasházkezelés
Téma:Társasházak energetikai elavultsága, Mit jelent a közös képviselet és a társasházkezelés



Fogadóóra: Rákoshegyi fejlesztések
Szabó Tiborné kerületrészi önkormányzati képviselő a Rákoshegyen megvalósult, illetve jövőbeli fejlesztések sorát ismerteti a Fogadóórában.



Kaleidoszkóp: Ladányi Ferenc kiállítása, A Nagy János Trió koncertje, László Pál tárlata
Téma: Ladányi Ferenc kiállítása, a Nagy János Trió koncertje, László Pál tárlata

