
hírek

Kutya-majális a NOÉ-nál
Május 10-én, vasárnap 8. alkalommal rendezték meg a NOÉ Állatotthonban a boxerek, bulldogok, cane corsok és csau-csauk majálisát. Több száz család érkezett, és élvezte a csodás időt, valamint a remek programokat. Többek között volt kutya szépségverseny, gyerekprogramok, kutyás bemutató, és természetesen a NOÉ állatotthon közel ezer simogatható védence, ők is boldogan fogadták a látogatókat. A rengeteg szabadon hancúrozó kutya és gyerek igazi majális hangulatot teremtett.


Jól megtermett hódot találtak Rákoskeresztúron
Május 12-én, hétfőn, a kora reggeli órákban különös állatra figyeltek fel a Vigyázó Sándor Művelődési Ház munkatársai. A barna élőlény nem volt más, mint egy jól megtermett hód. Miután a mellettük lévő templom falához terelték, értesítették az állatvédőket, így került a NOÉ Állatotthon gondozásba az állat. Bár külső sérülése nem volt, de a biztonság kedvéért az Állatotthon munkatársai felvették a kapcsolatot a Fővárosi Állatkerttel, ahol az szakember azonnal megvizsgálta a nem éppen városi állatot. Szerencsére úgy tűnik, hogy minden rendben vele. A lapátfarkú kisállat a Franci nevet kapta. Néhány napig most az Állatkertben marad megfigyelésen, és ha továbbra is minden rendben lesz vele, akkor rövid időn belül egy számára megfelelő élőhelyen szabadon engedik.


Tájékozódási és túraverseny a kerületben
Május 10-én, a Madarak és Fák napját egy kerületi játékos tájékozódási és túraversennyel ünnepelte a Madárdomb Akadémia Újtelepi Turisztikai és Szabadidősport Egyesület. A rendezvény szervezői a MAKKA Szabadidősport Egyesület tagjai, aktív nagymamák és nagypapák, akik játékos formában igyekeztek bemutatni a kerület nevezetességét, a főváros egyik utolsó vizes élőhelyét. A résztvevő csapatok térkép alapján tájékozódtak a terepen, kerestek fel különböző pontokat és oldottak meg feladatokat: szénabálát gurítottak, nyulat és kiscsibét etettek, a mocsár természetes élővilágával ismerkedtek, repülőt irányítottak, s tették mindezt jókedvűen, barátaik, családjuk társaságában. A kiírásnak megfelelően a csapatok mozgását a nordic walking botok használata segítette. A résztvevőknek a szervező MAKKA Szabadidősport Egyesület a rendezvény idejére botokat biztosított, s a helyes technikát is igyekezett megtanítani. A legfiatalabb résztvevő fél éves volt, a legidősebb 78, de ők is egyaránt jó hangulatban értek célba.


Merzse-akció 2015
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XVII. kerületi Rendőrkapitánysága a hagyományoknak megfelelően 2015. évben is úgynevezett "Merzse-akciót" szervezett. Célja a helyi természetvédelmi területek és környékének fokozott ellenőrzése, az illegális szemétlerakások, fakivágások, valamint egyéb szabálysértések, bűncselekmények megelőzése volt. Az akcióban 24 fő vett részt, köztük a helyi illetékességű vadász, természetvédelmi őrök, mezőőrök, közterület-felügyelők, polgárőrök és rendőrök. A rendőrség és az együttműködő társszervek munkatársai az észlelt szabálysértések és bűncselekmények súlyához mérten figyelmeztettek, helyszíni bírságot szabtak ki és feljelentést tettek.


Barna András kiállítása a Csaba Házban
Május 8-án nyílt meg Barna András kiállítása a Csabaházban.
A rendezvényen elsőként barátja Pintér Sándor író, költő köszöntötte, majd a Dedik János ismertette a rákoscsabai festőművész munkásságát.
Barna András kezdetben díszítő- és táblakép festészettel foglalkozott, később kipróbálta magát a festészet majdnem minden ágában. Így az olajképek mellett otthonosan mozog az akvarell, a tempera, az akrill, vagy akár a tusrajzok világában is. Képei témáját a magyar történelem és a paraszti élet köréből meríti. Szülőföldjének, Erdélynek, és az alföldi tájnak szerelmese. Realista munkásságát az egyszerű látásmód, a tények rögzítése, és a hagyomány iránti tisztelet határozza meg. Szakrális és világi témájú festményein nem csupán a tájat, hanem a benne élő embereket és az állatvilágot is megfesti, megörökítve mindezt az utókor számára. Barna Andrást a festészeten túl a grafika is magával ragadta. A hozzá közel álló szatirikus rajzok és karikatúrák egyaránt kiállításra kerültek a Csaba Ház fenti termében. A megnyitó zárásaként a művész barátai egy irodalmi összeállítással kedveskedtek a megjelenteknek.
A tárlatot a közönség május 22-ig tekintheti meg.


A 95 esztendős Etelka nénit ünnepelték
Újabb szépkorú köszöntésére került sor a kerületben. Fohsz Tivadar alpolgármester, Dr. Fenke Ferenc önkormányzati képviselő, és Rúzsa Ágnes jegyző a 95 esztendős Nagy Ferencnét rákoskeresztúri otthonában látogatta meg, hogy Rákosmente Önkormányzatának nevében közösen gratuláljanak a jeles születésnapon. A jegyzőasszony egy – a miniszterelnök aláírásával ellátott – emléklapot is átnyújtott az ünnepeltnek, aki büszkén mesélte, hogy a mai napig önfenntartó.


RKSK-Budaörs: 0-0
Gól nélküli döntetlent játszott május 9-én hazai pályán az RKSK a listavezető Budaörssel. A rákosmentiek nagy lendülettel vágtak neki a találkozónak, és az első félidőben több helyzetet is sikerült megvalósítaniuk, ezeket azonban nem sikerült gólra váltaniuk A vendégek sem igazán tudták megvillantani tudásukat, így a második játékrész is hasonló, kiegyenlített játékot hozott a Pesti úti pályán. Az NBIII Nyugati csoportjának két stabil csapata tehát nem bírt egymással a 90 perc alatt, így az igazságosnak mondható 0-0-ás döntetlen született a meccs végén. A mieink legközelebb május 16-án lépnek pályára, amikor a Csepellel találkoznak idegenben. Az RKSK jelenleg a tabella 5. helyén áll.


Úszóversenyt rendeztek Rákosmentén
Több százan indultak alsó és felső korcsoportban azon a nagyszabású úszóversenyen, melyet a Rákosmente Kft. sportrészlege immár harmadízben szervezett meg a kerület általános iskolái számára. Május 9-én ismételten zsúfolásig telt meg ifjú úszópalántákkal, valamint az őket kísérő szülőkkel, családtagokkal az Újlak Uszoda épülete. A megmérettetést Nagy Attila, a sportlétesítmény vezetője koordinálta. A már hagyományos ifjúsági úszóverseny célja a sportos életmód, azon belül is az úszás népszerűsítése volt.
A lányok és a fiúk korcsoportonként először csapatban, majd egyénileg mérték össze ügyességüket. A versenyzők díjait és ajándékait idén is a maglódi Decathlon áruház biztosította.


A Rákosmente TV médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében támogatja

Havi 17 fix
Mi itt, Rákosmentén így vagy úgy, de mindnyájan a 17-es szám bvkörében élünk. Nem, tényleg nem gondolunk rá naponta, és nem mondjuk el fnek-fának, hol lakunk, de módfelett örülünk például annak, hogy a kerületünket már nagyon régóta senki sem hívja Rákosborzasztónak. Itt, a Havi 17 fixben pedig igyekszünk körbejárni a 17-es szám minden lehetséges vonatkozását, a matematikától a mvészetekig.
A tizenhetes szám apró titkai
Tudták, hogy a 17-es a kitartás száma? A hosszú, kemény munkával elért sikereké. Ez azért még a szkeptikusok számára sem hangzik rosszul, akik ugye köztudottan idegenül barangolnak a numerológia világában, azt viszont minden bizonnyal kívülről fújják, hogy a 17-es prímszám, mert csak eggyel és önmagával osztható. Pedig egyes ezoterikus álláspontok szerint kiváló tőzsdeügynök, pénzügyi- és életvezetési tanácsadó, sőt adott esetben még producer is válhatna belőlük, feltéve, ha bármely hónap tizenhetedik napján jöttek a világra. Férfiként határozottak, céltudatosak, de mégsem elég kitartóak, nőként pedig kimondottan tűzrőlpattant jelenségnek számítanak a tizenhetedike szülöttei. A 17-es szám alatt lakók sikeresek lehetnek munkájukban, és mindenben, ami pénzügyekkel, és az igazság kiharcolásával kapcsolatos. Ha ez a szám szerepel tehát a lakcímkártyánk megfelelő rovatában, akkor bátran üzemeltethetünk otthonunkban ügyvédi irodát, de lakásunk akár egy alapítvány székhelyéül is szolgálhat - sikeresen. A 17-es szám kultusza nem reked meg azonban az ezotéria világában, jelentősége már ősidők óta megmutatkozik. Fontos szám ugyanis a Bibliában, az ókori filozófiában, az alkímiában és a szakrális építészetben egyaránt. Az olasz kultúrában közismerten balszerencsés kicsengése van, mivel római számos változatának betűit átrendezve a latin VIXI, azaz az „éltem” szó rakható ki belőle. Ezért az olaszoknál sokszor nincs 17. emelet, sem 17-es szoba az épületekben, és az Alitalia légitársaság járatain sincsen 17-es üléssor. Pedig ez az ominózus szám egyetlen területen akár pénzre váltható szerencsét is hozhat: a lottó esetében. Persze nem ismerjük pontosan a számok népszerűségi statisztikáját, az ugyanis a Szerencsejáték Zrt. birtokában van, de nem hozza nyilvánosságra. Így nem kaphatunk pontos képet arról, hogy mennyire jó ötlet a szelvényen a tizenhetest beikszelni. Pedig a preferált számok között –nálunk, rákosmentieknél – ez is teljes joggal helyet kaphatna.