hírek
Ünnepi szentmisét tartott Erdő Péter bíboros
Dr. Erdő Péter, a Magyar Római Katolikus Egyház, Esztergom-Budapesti főegyházmegye bíboros, prímás, érseke mutatott be ünnepi szentmisét március 5-én, este a Madárdombi Szent Pál templomban. Az egyházi vezető minden hónap első szombatján a magyar ifjúságért és családokért mond rózsafüzért és tart szentmisét a főegyházmegye egyik templomában. Márciusban Rákosmentére került a sor.
A szentmisén részt vett Dunai Mónika, Rákosmente országgyűlési képviselője, valamint Riz Levente polgármester is.
Utazási kiállítás látványos programokkal
Nagy érdeklődés mellett zajlott le a 39. Utazás kiállítás a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban. Az ország legnagyobb turisztikai eseményét több mint 40 ezren látogatták meg március 3-a és 6-a között. A kiállítás idén is több száz standdal, kedvezményes utazási ajánlatokkal, nyereményjátékokkal és látványos programokkal várta a látogatókat. Az expo mellett színes, szakmai fórumon vehettek részt az érdeklődők ahol a budapesti turizmus helyzetéről, jövőjéről, a budapesti olimpiáról, a vizes világbajnokságról és egyéb Budapesttel kapcsolatos turisztikai témákról tartottak előadást a szakma képviselői.
Rendőrségi felhívás
A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján egy ismeretlen férfi február 24-én egy Oktogon téri bankfiókba bement, majd az egyik alkalmazottat fegyverrel vagy annak utánzatával megfenyegetve felszólította a bevétel átadására. Az alkalmazott ennek eleget tett, a férfi a pénzzel elmenekült a helyszínről. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Rablási Osztálya kéri, hogy aki a képen látható férfit felismeri, tartózkodási helyéről vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, tegyen bejelentést a 107-es vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.
Tovább nőtt a hazai kiskereskedelmi forgalom
Már tavaly is magas volt hazánkban a kiskereskedelmi forgalom. 2015-ben 8,1 milliárd euró felett volt a többlet. Ám ez év elején a számok újabb növekedést mutattak. A KSH jelentése szerint januárban 1,6, a naptárhatástól megtisztított adatok szerint 2,1 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom, és a szakértők egész évben hasonló tendenciát, növekedést várnak – ismertette Vámos György, az Országos . Kereskedelmi Szövetség főtitkára.
Azt, hogy tavaly a növekedés mértéke kiugróan magas volt, az online pénztárgépek bevezetése okozta. Ezért is örömteli, ezekhez a magas bázisokhoz viszonyított növekedés idén.
A kiskereskedelem egyre nagyobb szegmesét képezi az e-kereskedelem. Magyarországon az elmúlt években kiugró népszerűség jellemezte az online piacot.
Vámos György rámutatott, a kiskereskedelmi forgalom javulását a foglalkoztatottság és a bérek emelkedése váltja ki. Amennyiben marad a növekedés, és nő a lakosság fogyasztása, a hazai gazdaság is bővülni fog.
Makk Marci Sportnap
Mintegy 200 kisgyermek vett részt az idei Makk Marci Egészség- és Sportnapon. A március 5-i rendezvény ezúttal a Csillagszem Óvoda szervezésében valósult meg.
A versenynek ezúttal is a zsúfolásig megtelt Újlak Utcai Általános Iskola tornaterme adott helyet. A rendezvényt Dunai Mónika országgyűlési képviselő nyitotta meg.
A verseny előtt Kozma Zsuzsanna zenepedagógus, fitneszedző segítségével melegítettek be az óvodások. A kerületből mintegy 200 gyermek, szinte a teljes nagycsoportos korosztály jött el a megmérettetésre, a szurkolóknak köszönhetően fergeteges volt a hangulat.
A díjakat Dunai Mónika országgyűlési képviselő, Fohsz Tivadar alpolgármester és Szabó Tiborné önkormányzati képviselő adta át az első három helyezettnek. Idén a Hétszínvirág Óvoda duplán örülhetett, hiszen az 1-es és 2-es csapata állhatott fel a képzeletbeli dobogó első két helyére. Mögöttük pedig a Robogó Óvoda kicsinyei végeztek.
A Makk Marci Egészség- és Sportnapot jövőre az Összefogás Óvoda szervezi.
Árokba csúszott a 198-as busz
Március 1-jén Rákoscsaba vasútállomás és a Gőzös utca között egy 198-as jelzésű autóbusz az árokba csúszott. A jármű 45 fokos szögben megdőlve állt meg. A buszon a vezetőn kívül egy utas tartózkodott, de a fővárosi tűzoltók segítségével mindketten elhagyták a járművet, személyi sérülés nem történt. Az autóbuszt a kerületi tűzoltó autódaru emelte ki az árokból. A kiemelés közben a járműben minimális anyagi kár keletkezett, de már aznap délután üzemképes volt az autóbusz.
(fotó: Mihádák Zoltán,MTI)
Itt a kullancs-invázió
Az enyhe, csapadékos tél kedvezett a többféle betegséget terjesztő élősködőknek, így az elmúlt évekhez hasonlóan idén tavasszal is kullancs-invázióra kell számítani. A szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy már nemcsak az erdőben, hanem szabadtéri sportoláskor a városi parkokban, vagy az óvodai játszótereken is elkaphatják, akik nem védettek.
Az élősködők azért veszélyesek, mert többféle kórokozót terjesztenek, amelyek a vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladást, valamint a Lyme-kórt okozzák.
Olaszy Krisztián, a Rákosligeti Állatorvosi Rendelőintézet állatorvosa a témával kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy a háziállatokra is veszélyt jelenthetnek a kullancsok.
A szakember kiemelte, hogy ez esetben is a megelőzés a fontos: kullancs elleni nyakörvvel vagy cseppekkel lehet megóvni a kedvenceket.
Szelektív hulladékgyűjtésről óvodásoknak
Óvodásoknak tartott előadást a szelektív hulladékgyűjtésről a Fővárosi Közterület Fenntartó Nonprofit Zrt Edukációs Csoportja a Százszorszép Óvodában. Ráduly Adrienn főelőadó játékos előadásában mondókák segítségével tanította meg a gyermekeket arra, hogy melyik hulladékot milyen színű kukába kell dobni.
Ráduly Adrienn szerint nem lehet elég korán elkezdeni a környezettudatos életmódra való nevelést, állítása szerint a mai gyerekeknek felnőtt korukban természetes dolog lesz a szelektív hulladékgyűjtés és ők is így nevelik majd gyermekeiket.
A Fővárosi Közterőlet Fenntartó Zrt. minden oktatási intézménynek felajánlja az ingyenes előadást, Béres Károlyné intézményvezető élt a lehetőséggel, hiszen szívügyének tekinti a környezettudatos nevelést.
Az intézményben alapvető koncepció a környezettudatosságra való nevelés. Örökös zöld óvodaként rendkívül nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a gyermekek számára magától értetődő legyen a környezet védelme.
A Rákosmente TV médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében támogatja
Havi 17 fix
Mi itt, Rákosmentén így vagy úgy, de mindnyájan a 17-es szám bvkörében élünk. Nem, tényleg nem gondolunk rá naponta, és nem mondjuk el fnek-fának, hol lakunk, de módfelett örülünk például annak, hogy a kerületünket már nagyon régóta senki sem hívja Rákosborzasztónak. Itt, a Havi 17 fixben pedig igyekszünk körbejárni a 17-es szám minden lehetséges vonatkozását, a matematikától a mvészetekig.
A tizenhetes szám apró titkai
Tudták, hogy a 17-es a kitartás száma? A hosszú, kemény munkával elért sikereké. Ez azért még a szkeptikusok számára sem hangzik rosszul, akik ugye köztudottan idegenül barangolnak a numerológia világában, azt viszont minden bizonnyal kívülről fújják, hogy a 17-es prímszám, mert csak eggyel és önmagával osztható. Pedig egyes ezoterikus álláspontok szerint kiváló tőzsdeügynök, pénzügyi- és életvezetési tanácsadó, sőt adott esetben még producer is válhatna belőlük, feltéve, ha bármely hónap tizenhetedik napján jöttek a világra. Férfiként határozottak, céltudatosak, de mégsem elég kitartóak, nőként pedig kimondottan tűzrőlpattant jelenségnek számítanak a tizenhetedike szülöttei. A 17-es szám alatt lakók sikeresek lehetnek munkájukban, és mindenben, ami pénzügyekkel, és az igazság kiharcolásával kapcsolatos. Ha ez a szám szerepel tehát a lakcímkártyánk megfelelő rovatában, akkor bátran üzemeltethetünk otthonunkban ügyvédi irodát, de lakásunk akár egy alapítvány székhelyéül is szolgálhat - sikeresen. A 17-es szám kultusza nem reked meg azonban az ezotéria világában, jelentősége már ősidők óta megmutatkozik. Fontos szám ugyanis a Bibliában, az ókori filozófiában, az alkímiában és a szakrális építészetben egyaránt. Az olasz kultúrában közismerten balszerencsés kicsengése van, mivel római számos változatának betűit átrendezve a latin VIXI, azaz az „éltem” szó rakható ki belőle. Ezért az olaszoknál sokszor nincs 17. emelet, sem 17-es szoba az épületekben, és az Alitalia légitársaság járatain sincsen 17-es üléssor. Pedig ez az ominózus szám egyetlen területen akár pénzre váltható szerencsét is hozhat: a lottó esetében. Persze nem ismerjük pontosan a számok népszerűségi statisztikáját, az ugyanis a Szerencsejáték Zrt. birtokában van, de nem hozza nyilvánosságra. Így nem kaphatunk pontos képet arról, hogy mennyire jó ötlet a szelvényen a tizenhetest beikszelni. Pedig a preferált számok között –nálunk, rákosmentieknél – ez is teljes joggal helyet kaphatna.