hírek
Bővült a XVII. kerületi tűzoltók eszközállománya
Oláh Péter, a Dél-Pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség megbízott kirendeltségi vezetője megköszönte a kerületi tűzoltók egész éves munkáját, és rámutatott: elengedhetetlen, hogy a szakemberek a továbbiakban is vigyázzanak magukra, hiszen csak akkor tudnak segítséget nyújtani mások számára, hogyha ők is egészségesek. Ribai László tűzoltó alezredes, XVII. kerületi parancsnok köszönetét fejezte ki a helyhatóságnak a felajánlásokért, és mint kifejtette: a beszerzett eszközök nagyban segítik munkájukat, főként viharkárok esetén: a szélsőséges időjárási tényezők megjelenése kapcsán az idei évben több alkalommal is szükség volt a beavatkozásukra.
Az új eszközök mellett a tűzoltók továbbá emléklapokat és pénzjutalmat kaptak a lakosság érdekében végzett áldozatos munkájuk elismeréseként.
Nagycsaládosok karácsonya Rákosmentén
A jelenlévőknek szánt csomagok kiosztásában Dr. Füzesi Péter és Dr. Bakos András alpolgármesterek egyaránt közreműködtek. Urbánné Illés Krisztina három lánygyermekével érkezett az alkalomra. Mint elmondta: nagy örömöt jelent számukra a helyhatóság gesztusa, a közelgő ünnepekre pedig maguk is nagy erőkkel készülnek.
A Magyar Vöröskereszt XVII. kerületi szervezetének csomagosztása
A több mint 500 kiosztásra kerülő csomag közül azok a rászorulók vehettek át lakcímkártyájuk felmutatását követően egyet-egyet, akik előzetesen szerepeltek a több intézmény összehangolt munkájának eredményeként összeállított névsorban. -utalt rá Pénzes Rita, a Magyar Vöröskereszt XVII. kerületi szervezetének szervezője.
A karitatív jellegű akció a Péceli úti székhelyen a következő napokban is folytatódik majd, amikor a hajléktalanok kapják meg azokat az adományokat, amelyek speciálisan az ő számukra lettek összeállítva.
Az adventi időszakban gyakoribbak a lakástüzek
A Főváros Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője arra hívja fel a figyelmet, hogy az égősorok és fényfüzérek beszerzésekor, valamint azok használatba helyezése esetén sokkal körültekintőbben célszerű eljárni.
Karácsonyi koncertet adott a Concerto Filharmónia Zenekar
Balogh Lázár karnagy rávilágított: töretlen fejlődés jellemzi a Concerto Filharmónia Zenekar megalakulása óta eltelt két évtizedet.
Balogh Lázár továbbá hozzátette, a Concerto Filharmónia Zenekar legelső koncertjét 2004 tavaszán szervezte meg, ezért az előzetes tervek szerint erre az évfordulóra a tagok 2024-ben egy nagyszabású szimfonikus zenekari fellépéssel készülnek majd.
A karácsonyi csomagfeladással kapcsolatos tudnivalók
Fontos figyelembe venni néhány csomagküldési alapszabályt, ezek egyike a szakszerű csomagolási technika elsajátítása, ugyanis esetben túl nagy a doboz a benne megtalálható tárgyhoz képest, ebben az esetben célszerű térkitöltő anyagot használni, vagy a törékenységet feltüntető szolgáltatást igényelni. Másik fő szempont a lakcím pontos feltüntetése, valamint a jó időzítés. Mindemellett eldönthetjük, hogy díjszabás ellenébe élünk-e az ajánlott feladás lehetőségével.
Karácsonyi ebéd a Holdsugár Gondozási Központban
A megjelentek gyakran csinálnak közös programokat, melyeknek egyik megkoronázása minden esztendőben a karácsonyi ebéd. Az ideit egy adventi műsor is megelőzte. - utalt rá Varsányi Kiss Bernadett.
A harmadik adventi hétvége eseményei
A délután folyamán a Podmaniczky János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola növendékeinek műsorát tekinthették meg az érdeklődők, majd a Végi Katalin által vezetett Kata Zumba Fitness tagjai mutatkoztak be a rendezvényen.
Késő délután a XVII. kerületi Zrínyi Miklós Általános Iskola diákjainak műsora hozta el az ünnepvárás hangulatát a Fő térre, ahova 16 órakor megérkezett a Báró Podmaniczky III. János Egyesület kivilágított tűzoltóautója, mialatt a színpadon a Bergengóc Zenegóc együttes szórakoztatta a gyermekeket. A Karácsony Bergengóciában című interaktív előadásában a zenekar saját szerzeményei, megzenésített versek és ismert karácsonyi dallamok csendültek fel, vidám játékokkal fűszerezve.
17 órakor dr. Bakos András alpolgármester osztotta meg ünnepi gondolatait. Mint elmondta: az öröm gyertyája kerül meggyújtásra advent harmadik hétvégéjén, ezen időszak pedig megtanít minket arra, hogy felismerjük, melyek azok a dolgok, amiket igazán értékelnünk kell az életünkben.
A folytatásban Csernus Máté, a Rákoshegyi Baptista Gyülekezet lelkipásztora szolgáltatott lelki útravalót, majd dr. Bakos András alpolgármester meggyújtotta a harmadik gyertyát a Fő téren felállított adventi koszorún. Később a Tűzfészek Társulat művészei mutatták be látványos tűzzsonglőr produkciójukat. A szombati nap programjait Kamarás Iván koncertje zárta. A Jászai Mari-díjas színművész, énekes Boldog Karácsonyt! című műsorában az alkalomhoz illő ünnepi dalok mellett saját szerzeményeit, illetve a legnagyobb magyar slágereket adta elő a 17. kerületi közönségnek.
December 17-én ismét benépesült a Fő tér, és folytatódtak a karácsonyváró programok, melyek sorát a Szabadság Sugárúti Általános Iskola nyitotta meg. Őket a Lambert Krisztina által vezetett LET Alapítvány interaktív kutyás bemutatója követte, majd három órától a Ditor SE táncosainak látványos fellépése következett.
A folytatásban egy újabb térprogram, az úgynevezett Óriásbuborék show várta a térre érkezőket, a színpadon pedig a Bartók Béla Alapfokú Művészeti Iskola népzene- és néptánc tanszakának, az Aranymálinkó Hagyományőrző Néptáncegyüttesnek, valamint a Málinkók Néptáncegyüttesének közös műsora volt látható. Margetán Máté, az intézmény népzene tanszakának vezetője kiemelte, hogy a repertoárt a közelgő ünnepekhez igazodva állították össze.
A harmadik hétvége programjait Petruska és Temesvári Bence koncertje zárta. Amint azt az énekes elmondta: hamarosan megjelenik egy új album is, melynek egyik számát az adventi forgatag közönsége hallhatott először.
A Rákosmente TV médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében támogatja
Havi 17 fix
Mi itt, Rákosmentén így vagy úgy, de mindnyájan a 17-es szám bvkörében élünk. Nem, tényleg nem gondolunk rá naponta, és nem mondjuk el fnek-fának, hol lakunk, de módfelett örülünk például annak, hogy a kerületünket már nagyon régóta senki sem hívja Rákosborzasztónak. Itt, a Havi 17 fixben pedig igyekszünk körbejárni a 17-es szám minden lehetséges vonatkozását, a matematikától a mvészetekig.
A tizenhetes szám apró titkai
Tudták, hogy a 17-es a kitartás száma? A hosszú, kemény munkával elért sikereké. Ez azért még a szkeptikusok számára sem hangzik rosszul, akik ugye köztudottan idegenül barangolnak a numerológia világában, azt viszont minden bizonnyal kívülről fújják, hogy a 17-es prímszám, mert csak eggyel és önmagával osztható. Pedig egyes ezoterikus álláspontok szerint kiváló tőzsdeügynök, pénzügyi- és életvezetési tanácsadó, sőt adott esetben még producer is válhatna belőlük, feltéve, ha bármely hónap tizenhetedik napján jöttek a világra. Férfiként határozottak, céltudatosak, de mégsem elég kitartóak, nőként pedig kimondottan tűzrőlpattant jelenségnek számítanak a tizenhetedike szülöttei. A 17-es szám alatt lakók sikeresek lehetnek munkájukban, és mindenben, ami pénzügyekkel, és az igazság kiharcolásával kapcsolatos. Ha ez a szám szerepel tehát a lakcímkártyánk megfelelő rovatában, akkor bátran üzemeltethetünk otthonunkban ügyvédi irodát, de lakásunk akár egy alapítvány székhelyéül is szolgálhat - sikeresen. A 17-es szám kultusza nem reked meg azonban az ezotéria világában, jelentősége már ősidők óta megmutatkozik. Fontos szám ugyanis a Bibliában, az ókori filozófiában, az alkímiában és a szakrális építészetben egyaránt. Az olasz kultúrában közismerten balszerencsés kicsengése van, mivel római számos változatának betűit átrendezve a latin VIXI, azaz az „éltem” szó rakható ki belőle. Ezért az olaszoknál sokszor nincs 17. emelet, sem 17-es szoba az épületekben, és az Alitalia légitársaság járatain sincsen 17-es üléssor. Pedig ez az ominózus szám egyetlen területen akár pénzre váltható szerencsét is hozhat: a lottó esetében. Persze nem ismerjük pontosan a számok népszerűségi statisztikáját, az ugyanis a Szerencsejáték Zrt. birtokában van, de nem hozza nyilvánosságra. Így nem kaphatunk pontos képet arról, hogy mennyire jó ötlet a szelvényen a tizenhetest beikszelni. Pedig a preferált számok között –nálunk, rákosmentieknél – ez is teljes joggal helyet kaphatna.