
hírek

Borsófarsang a Csekovszky Árpád Művelődési Házban
Idén Budafokról, Csepelről és Zuglóból csatlakoztak a rákosmentiekhez. A programról pedig András Károly a Kertészek és Kertbarátok Országos Szövetségének elnöke sem hiányozhatott, aki közel 3 évtizede éppen olyan kötetlen, jó hangulatú mulatságot álmodott meg, mint ami a helyszínen esztendőről esztendőre megvalósul.
A humor ez alkalommal is szerves részét képezte a farsangi összejövetelnek, ugyanis a szervezők egy meglepetéssel készültek Falk Lászlónak, aki visszatérő vendégként immáron 15 éve állít össze szórakoztató kvízjátékokat a megjelenteknek. A kerületben csak „Borsókirályként” emlegetett agrármérnök újfent számos érdekességet osztott meg interaktív formában.
Papp József, a rákosligeti kör tősgyökeres tagja egy dalcsokorral kedveskedett a jelenlévőknek, akik az est zárásaként a házi sütemények és italok elfogyasztása mellett akár táncra is perdülhettek a PartyArts zenekar jóvoltából akár táncra is perdülhettek.


Különleges koncertek a márciusi Jazzpresszóban
A pódiumra másodikként a Jazzpresszó törzsközönsége számára már ismerős Rieger Rhodes Quartet lépett a pódiumra, hogy a 2021-es Long Lost Brothers című albumának szerzeményeit előadja. Rieger Attila jazz-gitáros kiemelte: éppen az új lemezükön dolgoznak, melyet igazán különlegesre terveznek.
Az est zárásaként a 2019 végén megalakult Nagy-Babos Rebeka Quartet szórakoztatta a megjelenteket, akik kedvenc feldolgozásaikkal érkeztek a koncertre.
Gyárfás István, a Jazzpresszó házigazdája elmondta: Bóna Lászlótól a Budapest Jazz Club tulajdonosától érkezett a megkeresés azzal kapcsolatosan, hogy a három zenekar egy mini fesztivál keretében három helyszínen is számot adhasson tehetségéről. Gyárfás István hozzátette: nagy öröm számára, hogy a Jazzpresszó közönsége szintén részese lehetett ennek az élménynek.
A programsorozat legközelebb április 10-én folytatódik majd, a már megszokott időben és helyszínen, 19 órától az ÁrpiShow látogat el a Vigyázó Sándor Művelődési Központba.


Nőnapi ünnepség az Aranykor Nyugdíjas Klubban
A rendezvényen Horváth Tamás polgármester osztotta meg jókívánságait a résztvevőkkel. Beszédében többek mellett a nők – az élet különböző helyzeteiben való – támogató magatartását és helytállását köszönte meg.
Dunai Mónika országgyűlési képviselő rámutatott: ezen a nőnapon a legszebb kívánság, ami elhangozhat, az az, hogy az egészség mellett béke és biztonság is legyen.
Az esemény keretében Horváth Tamás polgármester, valamint Virág Mihály és Halász Dezső önkormányzati képviselők virágokkal kedveskedtek a megjelenteknek. A Rákosmenti Aranykor Nyugdíjas Klub nőnapi ünnepsége zenével, tánccal, és közös ebéddel ért véget.


Sikeresen megérkeztek az adományok Csonkapapiba
A határátlépésnél Nagy József, Csonkapapi elöljárója, valamint Tóth Sándor kisebbségi polgármester egyaránt közreműködtek, akik ezt követően egy helyi iskolához vezették a rákosmenti delegációt. Itt pakolták le a felajánlásokat, mivel jelenleg a kárpátaljai köznevelési intézményekben kerülnek elszállásolásra a háborús területekről érkező rászorulók.
A 800 fős település 75 menekültet köteles ellátni, ami nehéz feladat elé állítja a helybelieket. Ebből kifolyólag Csonkapapi vezetése nagy örömmel fogadta a felajánlásokat.
Közel 3 órás várakozás után a városvezetés újra átlépett Magyarországra. A nehezített körülmények azonban nem tartják vissza az érintetteket, akik várhatóan március 17-én újabb segélyszállítmánnyal indulnak majd útra. A helyhatóság így arra kéri a rákosmentieket, hogy aki teheti, ezúttal élelmiszerekkel és tisztítószerekkel segítse a háború károsultjait, ruhákra pedig jelenleg nincs szükség.


Megújult és szilárd burkolatot kapott az Ady Endre utca
Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter kitért rá, hogy a 17. kerület az egyik legsikeresebb résztvevő a kabinet földutak felszámolását megcélzó programjában, ennek pedig fontos tényezője az, hogy Dunai Mónika országgyűlési képviselő, valamint Horváth Tamás polgármester kiváló munkát végeznek a kerület élén, Rákosmente érdekében.
Szatmáry Kristóf, a Budapesti Útépítési Program koordinációjáért felelős miniszteri biztosa kiemelte, hogy a kormány sikeres akciójának eredményeképpen közel 370 budapesti közút korszerűsítése, valamint újjáépítése valósulhatott meg az elmúlt négy esztendőben, a projektet övező sikerszéria pedig a kabinet szándékai szerint nem fog megszakadni a jövőben.
„Mi megígértük néhány évvel ezelőtt, hogy Budapest, benne Rákosmente és Kőbánya összes utcáját leaszfaltozzuk”, ezekkel a szavakkal kezdte meg beszédét Dunai Mónika, Rákosmente, Kőbánya-Kertváros és az Újhegyi Lakótelep önkormányzati képviselője, aki azt is kihangsúlyozta, hogy a városvezetéssel összefogva ezen a mezsgyén haladnak előre töretlenül.
Dunai Mónika hozzátette: nemcsak a jelenlegi kezdeményezésnek a keretében nyújtott anyagi segítséget a kormány a 17. kerületnek, hanem a Vidor utca meghosszabbításának költségeihez is hozzájárult, amely fejlesztés Rákosmente autósforgalmának tehermentesítésében fog kulcsszerepet játszani a jövőben.
A régi hagyományoknak megfelelően a jelenlévők jelképes hordógurítással avatták fel és adták át a most már szilárd burkolattal ellátott Ady Endre utcát. Dr. Bakos András és dr. Füzesi Péter alpolgármesterek, Szabó Tiborné, valamint Dr. Bényi Zsolt önkormányzati képviselők, továbbá a projektben résztvevő kivitelező cégek megjelent képviselői egyaránt tiszteletüket tették az eseményen.


Szépkorú köszöntés Rákoscsabán


Július 1-jétől vezetik be hazánkban az új rendszámformátumot
Mint utalt rá: Szerencsére a rendszámok felhasználása még a pandémia ideje alatt sem esett vissza nagyságrendileg, így gyakorlatilag ennek az új rendszám-struktúrának a bevezetése leginkább annak okán szükséges, hogy belátható időn belül el fognak fogyni, elfogynának a kiadható rendszámok és ezért van szükség erre a rendszámváltásra.
Amint azt a NISZ Szolgáltatástámogatási igazgatója kiemelte: az új tematika szerint készülő táblák több tekintetben terjedelmesebb mozgásteret biztosítanak majd az állampolgárok számára, ugyanis az egyedi és egyéni kérések megvalósítása is egyszerűbbé válik a nagyobb kombinációs aránynak köszönhetően. Mindezek mellett a megnövelt számú grafikai elemből adódóan az új rendszámok az eddigieknél nagyobb biztonságot nyújtanak a tulajdonosoknak.
Adorján István hozzátette: az újonnan forgalomba helyezett gépjárműveken kívül a rendszámformátum-változás egyaránt érinti többek között az OT minősítésű gépkocsikat, valamint a taxikat.


Lakossági Fórum Rákosmentén
A megjelenteket elsőként Dunai Mónika, Rákosmente, Kőbánya-Kertváros és az Újhegyi lakótelep országgyűlési képviselője köszöntötte, mondandójában egyebek mellett rámutatott, hogy a 17. kerület az elmúlt több mint egy évtized során sikeresen levetkőzte a hosszú ideig magán viselt „Rákosborzasztó” gúnynevet a nagy volumenű beruházásoknak és fejlesztéseknek, valamint a soha nem látott mértékű kormányzati támogatásoknak köszönhetően. Mint kitért rá: Az egyik leginkább hangsúlyos célterület helyi vonatkozásban is az egészségügy lett.
Az országgyűlési képviselő végezetül elmondta, hogy hamarosan átadásra kerül a Makovecz Imre organikus építész tervei által megvalósuló Rákoskerti Mennybemenetel templom, valamint jelenleg is zajlik a Pesti út 27-29. szám alatti Garzonházak energetikai korszerűsítése és környezetük rehabilitácója, emellett a helyhatóság folyamatosan fejleszti a játszótereket, és telepít további fitness parkokat és futóköröket kerületszerte. Dömötör Csaba miniszterhelyettes, parlamenti államtitkár a közelgő választásokkal kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy akkor a múlt fog szemben állni a jövővel. A tét az, hogy visszatér-e hazánk a 2010 előtti állapotokhoz, vagy tovább halad az eddigi, sikerekkel teli úton, amelyről már hosszú évek óta nem tér le. Az Ukrajnában zajló háborúval összefüggésben pedig a kormány álláspontját az ellenzéki pártokéval vetette össze.
A miniszterhelyettes kiemelte, hogy ha visszatekintünk az elmúlt 12 év eredményeire, akkor elmondható, hogy erősödött a gazdaság, sőt a pandémiás helyzet ellenére is újra növekedő pályára állt, emellett jelentős mértékben csökkent a munkanélküliség, valamint soha nem volt ennyire széles a családtámogatások köre az országban, mint jelenleg. Hozzátette: a Rákosmentén végbement fejlesztések sora azt bizonyítja, hogy Dunai Mónika rátermett és alkalmas képviselő, aki érdemes arra, hogy a megkezdett munkát folytathassa.
Az előadást követően Dömötör Csaba válaszolt a megjelentek kérdéseire, az esemény, amelyen többek mellett Horváth Tamás polgármester, dr. Füzesi Péter alpolgármester, valamint a 17. kerületi FIDESZ és a KDNP önkormányzati képviselői egyaránt jelen voltak, a Himnusz eléneklésével valamint közös fotózással zárult.


A Rákosmente TV médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében támogatja

Havi 17 fix
Mi itt, Rákosmentén így vagy úgy, de mindnyájan a 17-es szám bvkörében élünk. Nem, tényleg nem gondolunk rá naponta, és nem mondjuk el fnek-fának, hol lakunk, de módfelett örülünk például annak, hogy a kerületünket már nagyon régóta senki sem hívja Rákosborzasztónak. Itt, a Havi 17 fixben pedig igyekszünk körbejárni a 17-es szám minden lehetséges vonatkozását, a matematikától a mvészetekig.
A tizenhetes szám apró titkai
Tudták, hogy a 17-es a kitartás száma? A hosszú, kemény munkával elért sikereké. Ez azért még a szkeptikusok számára sem hangzik rosszul, akik ugye köztudottan idegenül barangolnak a numerológia világában, azt viszont minden bizonnyal kívülről fújják, hogy a 17-es prímszám, mert csak eggyel és önmagával osztható. Pedig egyes ezoterikus álláspontok szerint kiváló tőzsdeügynök, pénzügyi- és életvezetési tanácsadó, sőt adott esetben még producer is válhatna belőlük, feltéve, ha bármely hónap tizenhetedik napján jöttek a világra. Férfiként határozottak, céltudatosak, de mégsem elég kitartóak, nőként pedig kimondottan tűzrőlpattant jelenségnek számítanak a tizenhetedike szülöttei. A 17-es szám alatt lakók sikeresek lehetnek munkájukban, és mindenben, ami pénzügyekkel, és az igazság kiharcolásával kapcsolatos. Ha ez a szám szerepel tehát a lakcímkártyánk megfelelő rovatában, akkor bátran üzemeltethetünk otthonunkban ügyvédi irodát, de lakásunk akár egy alapítvány székhelyéül is szolgálhat - sikeresen. A 17-es szám kultusza nem reked meg azonban az ezotéria világában, jelentősége már ősidők óta megmutatkozik. Fontos szám ugyanis a Bibliában, az ókori filozófiában, az alkímiában és a szakrális építészetben egyaránt. Az olasz kultúrában közismerten balszerencsés kicsengése van, mivel római számos változatának betűit átrendezve a latin VIXI, azaz az „éltem” szó rakható ki belőle. Ezért az olaszoknál sokszor nincs 17. emelet, sem 17-es szoba az épületekben, és az Alitalia légitársaság járatain sincsen 17-es üléssor. Pedig ez az ominózus szám egyetlen területen akár pénzre váltható szerencsét is hozhat: a lottó esetében. Persze nem ismerjük pontosan a számok népszerűségi statisztikáját, az ugyanis a Szerencsejáték Zrt. birtokában van, de nem hozza nyilvánosságra. Így nem kaphatunk pontos képet arról, hogy mennyire jó ötlet a szelvényen a tizenhetest beikszelni. Pedig a preferált számok között –nálunk, rákosmentieknél – ez is teljes joggal helyet kaphatna.