hírek
Advent első hétvégéje Rákosmentén
Amint Horváth Tamás polgármester utalt rá: szükségszerű volt igazodni a jelenlegi intézkedésekhez, így született meg az a döntés, hogy ezúttal nem kerülnek megrendezésre az ünnepkörhöz kötőd rendezvények. A karácsony közeledtével azonban a család szerepe és az együtt eltöltött idő még fontosabbá válik, mint azelőtt.
Az esemény zárásaként Horváth Tamás polgármester meggyújtotta az első adventi gyertyát a koszorún, a második, harmadik illetve negyedik gyertya lángja pedig a soron következő szombatokon, 17 órától lobbanhat fel a mostanihoz hasonlóan ünnepélyes keretek között a Fő téren.
Ismét várja a felajánlásokat a MikulásGyár
Az adományokat ez által a Lurdy Házban és az Auchan bevásárlóközpontokban adhatják le az akció résztvevői, december 20-ig. Emellett a Magyar Posta Zrt. közreműködésével, ismét lehetőségük nyílik a kisebb településen élőknek is segíteni a rászorulókat, ugyanis az adakozók december 1-je és 17-e között, a legtöbb postán térítésmentesen adhatják le felajánlásaikat, a zárt dobozra csupán annyit kell feltűntetni, hogy MikulásGyár. A csomagok nagy része – a Magyar Vöröskereszt munkatársai által – még az ünnepeket megelőzően célba ér.
Fontos szem előtt tartani, hogy idén a MikulásGyár elsősorban tartós élelmiszert, valamint tisztító- és tisztálkodási szereket vár adományként, de akik szeretnék szebbé varázsolni a nehéz körülmények között élő gyermekek karácsonyát, új ruhákat, könyveket, játékokat és édességeket is a csomagba készíthetnek.
Idén is felállították Rákosmente karácsonyfáját
Átadták a „Rákoscsaba-Újtelepért” díjat
Pályájának másik fontos pillérköve a kórusvezetés, a Diadalos Dudorászók 20 éve meghatározó részét képezik a tanintézetnek. Raffay Gábor igazgató a díjazott méltatása során elmondta: az intézmény életében valamennyi pedagógus munkája fontos, Zsuzsanna hozzáállása és kötelességtudata azonban a jövő generációjának számára is követendő példa lehet.
Az eseményen Kalacsiné Nyiszlai Zsuzsanna Horváth Tamás polgármesternek nyújtotta át az első osztályos tanulók rajzát, amely az ő szemszögükből ábrázolja a díjátadást. A program kötetlen beszélgetéssel zárult.
„Ültess egy fát gyermekednek!”
Felelős állattartás a hidegebb hónapokban
A téli időszakban az emberekhez hasonlóan, az állatok is hajlamosabbak a különféle megbetegedésekre: egyebek mellett lesoványodás, megfázás és fatális kimenetelű gyulladásos panaszok is jelentkezhetnek a kedvenceinknél. Éppen ezért a fekhelyeket célszerű alátámasztani - például egy raklappal - így azok nem veszik át alulról a hideget és a csapadékos időben sem áznak fel. Hőszigetelésre érdemes a rongy helyett, szalmát választani, továbbá úgynevezett hőfüggönnyel is elősegíthetjük állataink védelmét. Bár az utóbbi még csak az Állatotthon idősebb, fázós mentvényeinél lett felszerelve, az elkövezendő napokban erre minden lakónál sor kerül. Ugyanakkor a munkavégzés ezúttal lassabb, hiszen a járványügyi helyzetből adódóan, Budapest legnagyobb menhelye jelenleg nem fogad önkénteseket.
Ebből adódóan azonban a támogatások jelentős részétől elesett a szervezet, így mindennemű anyagi és tárgyi felajánlást nagy örömmel fogadnak. Schneider Kinga továbbá kitért arra is, hogy bár az örökbefogadás nem szünetel, erre sem a közelgő ünnepek, sem a kijárási korlátozás nem lehet motiváció vagy indok – így továbbra is szigorú feltételekhez köti az alapítvány.
Az örökbefogadás jelenlegi szabályairól, valamint az állattartókat érintő veszélyhelyzeti intézkedésekről a www.noeallatotthon.hu weboldalon tájékozódhatnak bővebben.
Fotó: amazingjourneys.net
Járványügyi intézkedések a Szakrendelőben
- Könnyebb a helyzet, mert nincsen korhatárhoz, külön engedélyhez kötve a 65 év feletti kollégák gyakorlati munkavégzése. Ugyanakkor nehezebb is, mert kórházigazgatói és operatív törzsi utasításra a szakrendelők átálltak az egy műszakos munkavégzésre.
Ennek értelmében tehát csak speciális esetekben van naponta két alkalommal - délelőtt és délután is - betegfogadás. Emellett érvényben maradt az egyajtós beléptetési rendszer, továbbá kötelező a testhőmérés, a maszkviselés, a védőtávolság és az egyéni higiénés szabályok betartása, valamint egy – a COVID-fertőzöttségre vonatkozó – speciális kérdőív kitöltése.
Dr. Fenke Ferenc kiemelte: bár az előjegyzés kötelező, az egyértelműen sürgős orvosi ellátást igénylő eseteket a továbbiakban sem utasítják vissza. Az intézményvezető-főorvos köszönetét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az elmúlt hónapok tapasztalatai alapján a páciensek 99%-a rendkívüli toleranciát mutat, egyúttal pedig további türelmet kér az érintettektől, ugyanis a napokban kormányzati finanszírozással kezdetét veszi egy úgynevezett fertőtlenítési célú felújítás, mely a szakrendelőt és a kihelyezett részlegeket egyformán érinti.
E célból az intézményvezető a kivitelezővel is egyeztet a közeljövőben, és kialakításra kerül egy olyan munkavégzési stratégia, amely a Bajcsy Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet, a 17. kerületi szakrendelő, továbbá a dolgozók és a betegek érdekeit egyaránt szolgálják.
Véradás Rákosmentén
Akik átestek a koronavíruson, azoknak a plazmája alkalmazható a COVID-os betegeknek a gyógyításában. Nagyon fontos, hogy magas legyen az ellenagyag szint, hiszen ekkor tudják ténylegesen felhasználni a plazmát. Ehhez viszont egy előzetes vérminta vételre kell jönni, ami bármelyik vérellátó intézményben vagy kiszállásos vérgyűjtési helyen megtörténhet. Ugyanúgy jelentkezni kell, mint egy véradásra, hozni kell a személy-, taj-, lakcímkártyát és a pozitív PCR tesztet.
A szervező hozzátette: a fertőzöttek esetében lényeges, hogy a gyógyulást követően legalább 3 hét teljen el tünetmentesen, hiszen csak akkor lehet jelentkezni vérminta vételre. A nőktől 5-, a férfiaktól 4 kémcsőnyi vért vesznek le, a bevizsgálást követő hetekben pedig az OVSZ értesítést küld majd a vérplazma-adás lehetőségéről.
A Rákosmente TV médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében támogatja
Havi 17 fix
Mi itt, Rákosmentén így vagy úgy, de mindnyájan a 17-es szám bvkörében élünk. Nem, tényleg nem gondolunk rá naponta, és nem mondjuk el fnek-fának, hol lakunk, de módfelett örülünk például annak, hogy a kerületünket már nagyon régóta senki sem hívja Rákosborzasztónak. Itt, a Havi 17 fixben pedig igyekszünk körbejárni a 17-es szám minden lehetséges vonatkozását, a matematikától a mvészetekig.
A tizenhetes szám apró titkai
Tudták, hogy a 17-es a kitartás száma? A hosszú, kemény munkával elért sikereké. Ez azért még a szkeptikusok számára sem hangzik rosszul, akik ugye köztudottan idegenül barangolnak a numerológia világában, azt viszont minden bizonnyal kívülről fújják, hogy a 17-es prímszám, mert csak eggyel és önmagával osztható. Pedig egyes ezoterikus álláspontok szerint kiváló tőzsdeügynök, pénzügyi- és életvezetési tanácsadó, sőt adott esetben még producer is válhatna belőlük, feltéve, ha bármely hónap tizenhetedik napján jöttek a világra. Férfiként határozottak, céltudatosak, de mégsem elég kitartóak, nőként pedig kimondottan tűzrőlpattant jelenségnek számítanak a tizenhetedike szülöttei. A 17-es szám alatt lakók sikeresek lehetnek munkájukban, és mindenben, ami pénzügyekkel, és az igazság kiharcolásával kapcsolatos. Ha ez a szám szerepel tehát a lakcímkártyánk megfelelő rovatában, akkor bátran üzemeltethetünk otthonunkban ügyvédi irodát, de lakásunk akár egy alapítvány székhelyéül is szolgálhat - sikeresen. A 17-es szám kultusza nem reked meg azonban az ezotéria világában, jelentősége már ősidők óta megmutatkozik. Fontos szám ugyanis a Bibliában, az ókori filozófiában, az alkímiában és a szakrális építészetben egyaránt. Az olasz kultúrában közismerten balszerencsés kicsengése van, mivel római számos változatának betűit átrendezve a latin VIXI, azaz az „éltem” szó rakható ki belőle. Ezért az olaszoknál sokszor nincs 17. emelet, sem 17-es szoba az épületekben, és az Alitalia légitársaság járatain sincsen 17-es üléssor. Pedig ez az ominózus szám egyetlen területen akár pénzre váltható szerencsét is hozhat: a lottó esetében. Persze nem ismerjük pontosan a számok népszerűségi statisztikáját, az ugyanis a Szerencsejáték Zrt. birtokában van, de nem hozza nyilvánosságra. Így nem kaphatunk pontos képet arról, hogy mennyire jó ötlet a szelvényen a tizenhetest beikszelni. Pedig a preferált számok között –nálunk, rákosmentieknél – ez is teljes joggal helyet kaphatna.