
hírek

Megjelent a Madármegfigyelők kézikönyve
A 176 oldalas kötet négy fejezetre oszlik. Az első a madármegfigyeléshez szükséges eszközöket és azok használatát, a második pedig a települések madárvilágát mutatja be a télre és a vonulási időszakra vonatkoztatva. A kiadvány harmadik része a városi vadon, vagyis a sövények, bokrosok, kertek, illetve a parkok fészkelő madarait ismerteti az olvasókkal.


Koncert a bajbajutottakért Rákosmentén
Nemcsak Dunai Mónika foglal rendszeresen állást azzal kapcsolatban, hogy mennyire fontos számára a béke, hanem Mátéfy Anna, a XVII. Kerületért Egyesület elnöke is vele megegyezően gondolkodik ebben a kérdéskörben, ezért teremtettek lehetőséget arra, hogy a helyi segélykoncert létrejöhessen.
De nemcsak a kerületi vezetése törekszik arra, hogy felszólaljanak a háború ellen, hanem olyan neves zenészek, mint a Takáts Tamás Bluse Band is, akik közül mindannyian úgy nyilatkoztak: szívesen segítenek, amikor csak tudnak.
Színpadra állt a kerületi kötődésű MégEgyKör zenekar, melynek tagjai tárgyi-, és pénzbeli adományokkal egyaránt támogatták az Ukrajnában élő magyarokat. Nem ez volt az első eset azonban, hogy az együttes nemes ügy mellé állt, mivel egykori billentyűsük, a 2019-ben elhunyt városvezető, Riz Levente emléke előtt tisztelgő fellépésük bevételét is egy nehézsorsú családnak ajánlották fel a korábbiakban.
Az április 1-jén megvalósuló eseményen mind a segítő szándékú lakosok, mind a zenészek megmutatták összetartó erejüket. Horváth Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat programvezetője elmondta: a felajánlások a tiszabecsi telephelyre kerülnek, ahol azokat megkapják a menekültek.
Az este folyamán a Fő téren egyre több érdeklődő, illetve adomány gyűlt össze. A fellépők sorát pedig az Animal Cannibals követte. Amint arra a 17. kerületi kötődésű Dósa Richárd, azaz „Ricsipí” rámutatott: a formációjuk mindig örömmel vállal fellépést Rákosmentén, és ez most sem volt másképp.
Az eredetileg meghirdetetettekkel ellentétben Molnár Ferenc Caramel betegségéből kifolyólag a „Koncert a bajbajutottakért Rákosmentén” elnevezésű programfolyam utolsó közreműködőjeként a jó hangulatról Sipos F. Tamás gondoskodott. Az énekes a gyorsan érkezett felkérés hátterébe is bepillantást engedett.
Amint az a segélykoncerten is megmutatkozott, az összefogás és a zene segít a nehéz időszakban, hiszen a Rákoskeresztúron megvalósuló rendezvényen a meghívott előadók, a szervezők és a kerületi lakosok közül is számosan hozzájárultak a karitatív jellegű kezdeményezés sikerességéhez.


Megmenekülhet a kiszáradástól Budapest utolsó mocsara
A kisebb tanulmánytervek alapján végzett beavatkozások még mindig nem bizonyultak elégségesnek a Merzse-mocsár megőrzése céljából, ezért a városvezetés úgy döntött, hogy a Budapest Airport Zrt.-vel együttműködve, további intézkedéseket tesz az ügy érdekében.
A helyhatóság ezúttal egy olyan rehabilitációs terv elkészítését szorgalmazta a társaságnál, mely hatékonyan és hosszú távon segítheti a helyi ökoszisztémát. A projekt megvalósításához 10-10 millió forinttal járultak hozzá az érintettek.
Az 17. kerület önkormányzata és repülőtér-üzemeltető vállalat bízik abban, hogy a 20 millió forint értékű munkaterv, konkrét iránymutatást ad majd a biodiverzitás fenntartásához és a környezet védelméhez a mintegy 40 hektáros területen.


Vetőmagok gyűjtése Rákosligeten
A kezdeményezés jelentőségére Molnár Miklós atya mellett Rózsahegyi Péter kerületrészi önkormányzati képviselő is felhívta a lakosság figyelmét, egyúttal arra kérte Rákosmente polgárait, hogy aki tud ilyen módon is segíteni, az leginkább sárgarépa, petrezselyem, zöldborsó, bab, cékla, karalábé, sóska és hagyma szaporítóanyagot adományozzon a gyakorta éhínséggel küzdő kárpátaljai falvaknak, hiszen ezáltal bárki hozzájárulhat azok következő termőszezonjának sikerességéhez.


Új hintákkal bővült a Diadal úti játszótér
Halász Dezső, Rákoscsaba-Újtelep önkormányzati képviselője kiemelte: arról tanúskodnak a visszajelzések, hogy nagy örömmel fogadták a fejlesztés megvalósulását a környékbeliek, hiszen a játszótér népszerű közösségépítő helyszínnek számít a kerületrészben. Hozzátette: a már meglévők mellé további játszóeszközök is érkeznek majd a közeljövőben.
Az önkormányzati képviselő végezetül elmondta: a következő időszak megvalósításra váró tervei között kisebb javítási munkák szerepelnek, valamint a focipályán lévő háló kicserélése.


Járda épült a Kis Károshíd utcában
Horváth Tamás polgármester kitért rá: a közvilágítással ellátott gyalogosút megvalósításában több tényező is szerepet játszott.
A hatvani vasútfelújítás miatt itt egy új elkerülő út is épült, és ahhoz, hogy ezt a gyalogosjárdát közvilágítással meg lehessen építeni, a Budapest Főút engedélye is kellett, ami viszont megkövetelte, hogy egy lámpás csomópontot is hozzanak létre a szakemberek. Ennek a tervezése is elhúzódott de a Nemzeti Infrastruktúra Zrt. is partner volt ebben, és a vasúti beruházás keretében a lámpás csomópont is megépülhetett.
A városvezető hozzátette, az önkormányzat a beruházáshoz több mint 7 millió forintot biztosított. A járdaszakasz teljes hossza megközelítőleg 480 folyóméter, ebből mintegy 140 méter tartozik az önkormányzati részhez.


Nyári táborozás gyermekeknek
A tavalyi esztendőben nagyon sok gyermek táborozott – létszámuk csaknem elérte a 2019-es rekordévben tapasztalt mennyiséget, amikor is 215 ezren töltöttek legalább egy hetet a napközis vagy ottalvós táborok valamelyikében. A legnépszerűbb tematikába tartozó sport-, kaland- és idegen nyelvi programok mellett egyre többen választották a katonai és a készségfejlesztő lehetőségeket, az elmúlt hónapokban pedig elindult az előfoglalás az idei szezonra is.
A kínálat 2022-ban igen széles: a táborfigyelo.hu weboldalon már most közel 600-féle opció áll az érintettek rendelkezésére. A szervezők felkészültek a fokozott érdeklődésre, így számtalan turnus indul majd a fiatalok vakációztatása céljából. Sok esetben egyaránt lehetséges az előfoglalási-, a testvér-, illetve a barátkedvezmények igénybevétele, melyből adódóan érdemes körültekintően tájékozódni.
Időről időre jó néhány kérdés merül fel a szülőkben a szünidei programok kapcsán, ezért a taborfigyelo.hu idén egy ingyenes videósorozatot is létrehozott, a döntés megkönnyítése érdekében.
A szakértők szerint a táborpiaci árak növekedési trendje 2022-ben sem áll meg: ezúttal mintegy 10-15%-os drágulás várható.


Nyitva lesznek a választások hétvégéjén a kormányablakok
Ezeken a napokon kizárólag személyi okmányokkal kapcsolatos ügyintézésre, illetve az elveszett lakcímkártya pótlására lesz lehetőség. Ha valaki semmilyen személyazonosításra alkalmas okirattal nem rendelkezik, akkor ideiglenes személyi igazolványt kap, amellyel részt vehet a szavazáson. Csepetiné Gébele Judit hozzátette: nem érdemes az utolsó pillanatokra hagyni a dokumentumok érvényességének meghosszabbítását, különös tekintettel arra, hogy ezek a teendők az ország bármely kormányablakánál egyaránt elintézhetőek.
A kormányablakok és okmányirodák április 2-án 8 és 18 óra között, április 3-án pedig 7 és 19 óra között tartanak ügyeletet. A 17. kerületet érintő, valamint az országos vonatkozású nyitva tartásról bővebben a kormanyablak.hu weboldalon érdemes tájékozódni.


A Rákosmente TV médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében támogatja

Havi 17 fix
Mi itt, Rákosmentén így vagy úgy, de mindnyájan a 17-es szám bvkörében élünk. Nem, tényleg nem gondolunk rá naponta, és nem mondjuk el fnek-fának, hol lakunk, de módfelett örülünk például annak, hogy a kerületünket már nagyon régóta senki sem hívja Rákosborzasztónak. Itt, a Havi 17 fixben pedig igyekszünk körbejárni a 17-es szám minden lehetséges vonatkozását, a matematikától a mvészetekig.
A tizenhetes szám apró titkai
Tudták, hogy a 17-es a kitartás száma? A hosszú, kemény munkával elért sikereké. Ez azért még a szkeptikusok számára sem hangzik rosszul, akik ugye köztudottan idegenül barangolnak a numerológia világában, azt viszont minden bizonnyal kívülről fújják, hogy a 17-es prímszám, mert csak eggyel és önmagával osztható. Pedig egyes ezoterikus álláspontok szerint kiváló tőzsdeügynök, pénzügyi- és életvezetési tanácsadó, sőt adott esetben még producer is válhatna belőlük, feltéve, ha bármely hónap tizenhetedik napján jöttek a világra. Férfiként határozottak, céltudatosak, de mégsem elég kitartóak, nőként pedig kimondottan tűzrőlpattant jelenségnek számítanak a tizenhetedike szülöttei. A 17-es szám alatt lakók sikeresek lehetnek munkájukban, és mindenben, ami pénzügyekkel, és az igazság kiharcolásával kapcsolatos. Ha ez a szám szerepel tehát a lakcímkártyánk megfelelő rovatában, akkor bátran üzemeltethetünk otthonunkban ügyvédi irodát, de lakásunk akár egy alapítvány székhelyéül is szolgálhat - sikeresen. A 17-es szám kultusza nem reked meg azonban az ezotéria világában, jelentősége már ősidők óta megmutatkozik. Fontos szám ugyanis a Bibliában, az ókori filozófiában, az alkímiában és a szakrális építészetben egyaránt. Az olasz kultúrában közismerten balszerencsés kicsengése van, mivel római számos változatának betűit átrendezve a latin VIXI, azaz az „éltem” szó rakható ki belőle. Ezért az olaszoknál sokszor nincs 17. emelet, sem 17-es szoba az épületekben, és az Alitalia légitársaság járatain sincsen 17-es üléssor. Pedig ez az ominózus szám egyetlen területen akár pénzre váltható szerencsét is hozhat: a lottó esetében. Persze nem ismerjük pontosan a számok népszerűségi statisztikáját, az ugyanis a Szerencsejáték Zrt. birtokában van, de nem hozza nyilvánosságra. Így nem kaphatunk pontos képet arról, hogy mennyire jó ötlet a szelvényen a tizenhetest beikszelni. Pedig a preferált számok között –nálunk, rákosmentieknél – ez is teljes joggal helyet kaphatna.