
hírek

Kiszehajtás a Rákosmenti Robogó Óvodában
A Robogó Óvodában fontosnak tartják, hogy a gyermekek és azok családjai aktívan részesei legyenek a hagyományok felelevenítésének. A közös játék, éneklés és mondókázás nemcsak örömet okoz az intézménybe járó növendékeknek, hanem önbizalmat is ad számukra a közösségben való kibontakozáshoz. A pedagógusok és a szülők közös célja, hogy a régi értékek újra életre keljenek.
Vetrik-Számadó Zsófia Ágnes óvodapedagógus elmondta: A kiszehajtás különlegessége abban rejlik, hogy nemcsak télbúcsúztató jelentősége van, hanem a betegségek, rossz dolgok jelképes elűzése is hozzá kapcsolódik.
Horváth Tamás polgármester szerint is fontos, hogy a fiatalok megismerjék a régi korok hagyományait, ünnepeit, és a róluk való megemlékezéseket, hiszen azok a magyar kultúra részei. A kiszézés szokása az elmúlt években háttérbe szorult, de most újraéled. A városvezető továbbá örömét fejezte ki azzal összefüggésben, hogy a gyerekek ilyen élményeken keresztül kapcsolódhatnak a múlt értékeihez.
A gyermekek előadását követően a Missio Cantorum vegyeskar lépett a közönség elé.
Az esemény folytatásként a jelenlévők elsétáltak a Nyilas-táblára, ahol közös tánccal és énekléssel folytatódott a délelőtt.
A a telet, a rosszkedvet és a betegségeket szimbolizáló kiszebábot végül jelképesen maguk mögött hagyták a résztvevők.


Áprilisban is folytatódott a Jazzpresszó
A Pataki Anna ének, hegedű, Stummer Márton gitár, Orbán György nagybőgő, Cseh Balázs ütőhangszerek és Richter Ambrus dobszekció által alkotott együttes először lépett fel a XVII. kerületben, repertoárjukban pedig a tradicionális dél-amerikai gitárzene különleges darabjai kaptak helyet.
A jelenlegi formáció 3 évvel ezelőtt alakult meg a Pataki Anna énekes és Stummer Márton gitáros által alkotott duót több tagúvá kiegészítve. Az elmúlt évek során 3 lemezük jelent meg, továbbá rendszeres fellépői hazai jazz kluboknak és fesztiváloknak.


Újlak Családi Nyuszifutás
Pappné Veszprémi Júlia önkormányzati képviselő rámutatott: az ilyen és ehhez hasonló rendezvények lehetőséget adnak a lakók közötti ismerkedésre és beszélgetésre, ami erősíti a közösségi kapcsolatokat. Hangsúlyozta továbbá, hogy a körzetben régebben kevés volt a családokat megszólító esemény, ezért különösen értékes, hogy a szülők és gyerekek most együtt tölthetnek egy tartalmas, kellemes délelőttöt.
A futóversenyen jól teljesítő családok plüss nyuszit és sporteszközöket kaptak jutalmul, melyek átadásában Horváth Tamás városvezető is közreműködött. Ezt követően a gyerekek az iskola előtti füves területen keresték meg az elrejtett csoki nyuszikat és tojásokat, majd az esemény zárásaként közös kézműves foglalkozáson is részt vehettek a jelenlévők.


Százéves lett Rákoscsaba-Újtelep
A hivatalos köszöntőt követően Csőre Gábor és a Miez Gomez zenekar lépett színpadra. A Jászai Mari-díjas színművész, aki egykor maga is a Diadal Úti Általános Iskola tanulója volt, örömmel fogadta el a felkérést, hogy részt vegyen a centenáriumi programsorozat nyitóalkalmán.
Raffay Gábor igazgató elmondta: mindig szívesen biztosítanak helyszínt az ilyen és ehhez hasonló közösségi alkalmaknak, amelynek megvalósításába ráadásul ezúttal a tanulók is aktívan bekapcsolódtak. A szervezők ugyanis „Újtelepi hétköznapi csodák” címmel fotópályázatot hirdettek meg a számukra, az elkészített alkotásokból pedig egy tárlat látott napvilágot az ünnepség keretében. Ezen kívül Nagy Ágnes, a tanintézet egykori növendéke hangulatképekből álló kiállítással is hozzájárult az esemény különleges atmoszférájához.
A délután zárásaként Halász Dezső, a kerületrész önkormányzati képviselője mondott pohárköszöntőt, amelyben kiemelte: a 46 éve működő oktatási intézmény nemcsak a tanítás, hanem a kulturális élet fellendítése szempontjából is meghatározó szerepet tölt be Rákoscsaba-Újtelepen. Hozzátette, hogy a százéves településrész nem pusztán Rákosmente egyik egységének számít, hanem egy olyan közösségnek is, amely büszke a múltjára, értéket lát a jelenben, és reménnyel tekint a jövő felé.
A program állófogadással és kötetlen beszélgetésekkel ért véget.


Nyúl Kupa 2025
Tóth Tivadarné 7 danos karate mester, az RTK DOJO SE vezetőedzője hangsúlyozta, hogy idén 42 egyesület több mint 300 versenyzője képviseltette magát a közel 30 esztendős múltra visszatekintő eseményen, amelyet annak idején közösségépítő céllal álmodtak meg a szervezők.


Szakmai nap a Rákosmenti Százszorszép Óvodában
Az Energiaügyi Minisztérium támogatásával életre hívott konferencia keretében az érdeklődők többek között újrahasznosított alapanyagokból készült játékokkal is megismerkedhettek. Pádárné Tóth Andrea igazgató kiemelte: az intézmény 2016 óta rendelkezik Zöld óvoda minősítéssel, 2010 óta pedig a bázisóvodai feladatokat is ellátják a térségben. A mostani esemény célja, hogy tanácsokkal és ötletekkel segítse a helyi zöld intézményeket.
A rendezvény keretében továbbá Szendőfi Balázs halkutató, természetfilmes tartott előadást „Klímaváltozás a Kárpát-medence területén címmel”, majd több további filmjét is megtekinthették a résztvevők.


Nagygyűlést tartott a Feja Sportegyesület
A jelenleg közel 150 aktív tanítvánnyal működő Sportegyesület elnöke továbbá kifejtette: az idei versenyszezon május-júniusban kezdődik, és bízik benne, hogy sportolóiknak sikerül majd kvótákat szereznünk a nemzetközi megmérettetésekre.
A rendezvény keretében továbbá a sportegyesület jelenlegi edzőinek bemutatására, és a közösség jövőbeli elképzeléseinek, terveinek ismertetésére is sor került.


Ülésezett a HEP és a RIT
A HEP ülését követően a Rákosmenti Idősügyi Tanács is megtartotta az idei év első fórumát, amelynek keretében elsőként a munkacsoportok vezetői ismertették programjaikat.
A napirendi pontokat a tanácskozások folyamán egyhangúlag fogadták el a megjelentek, valamint arról is döntés született, hogy a két szervezet a soron következő ülését 2025 novemberében fogja majd összehívni.


A Rákosmente TV médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében támogatja

Havi 17 fix
Mi itt, Rákosmentén így vagy úgy, de mindnyájan a 17-es szám bvkörében élünk. Nem, tényleg nem gondolunk rá naponta, és nem mondjuk el fnek-fának, hol lakunk, de módfelett örülünk például annak, hogy a kerületünket már nagyon régóta senki sem hívja Rákosborzasztónak. Itt, a Havi 17 fixben pedig igyekszünk körbejárni a 17-es szám minden lehetséges vonatkozását, a matematikától a mvészetekig.
A tizenhetes szám apró titkai
Tudták, hogy a 17-es a kitartás száma? A hosszú, kemény munkával elért sikereké. Ez azért még a szkeptikusok számára sem hangzik rosszul, akik ugye köztudottan idegenül barangolnak a numerológia világában, azt viszont minden bizonnyal kívülről fújják, hogy a 17-es prímszám, mert csak eggyel és önmagával osztható. Pedig egyes ezoterikus álláspontok szerint kiváló tőzsdeügynök, pénzügyi- és életvezetési tanácsadó, sőt adott esetben még producer is válhatna belőlük, feltéve, ha bármely hónap tizenhetedik napján jöttek a világra. Férfiként határozottak, céltudatosak, de mégsem elég kitartóak, nőként pedig kimondottan tűzrőlpattant jelenségnek számítanak a tizenhetedike szülöttei. A 17-es szám alatt lakók sikeresek lehetnek munkájukban, és mindenben, ami pénzügyekkel, és az igazság kiharcolásával kapcsolatos. Ha ez a szám szerepel tehát a lakcímkártyánk megfelelő rovatában, akkor bátran üzemeltethetünk otthonunkban ügyvédi irodát, de lakásunk akár egy alapítvány székhelyéül is szolgálhat - sikeresen. A 17-es szám kultusza nem reked meg azonban az ezotéria világában, jelentősége már ősidők óta megmutatkozik. Fontos szám ugyanis a Bibliában, az ókori filozófiában, az alkímiában és a szakrális építészetben egyaránt. Az olasz kultúrában közismerten balszerencsés kicsengése van, mivel római számos változatának betűit átrendezve a latin VIXI, azaz az „éltem” szó rakható ki belőle. Ezért az olaszoknál sokszor nincs 17. emelet, sem 17-es szoba az épületekben, és az Alitalia légitársaság járatain sincsen 17-es üléssor. Pedig ez az ominózus szám egyetlen területen akár pénzre váltható szerencsét is hozhat: a lottó esetében. Persze nem ismerjük pontosan a számok népszerűségi statisztikáját, az ugyanis a Szerencsejáték Zrt. birtokában van, de nem hozza nyilvánosságra. Így nem kaphatunk pontos képet arról, hogy mennyire jó ötlet a szelvényen a tizenhetest beikszelni. Pedig a preferált számok között –nálunk, rákosmentieknél – ez is teljes joggal helyet kaphatna.