
Videók
-
Kategóriák
- Krónikák
- Önkormányzati Percek
- Szóbeszéd
- Helyi-érték
- Álláspont
- Fogadóóra
- Fitt Mix
- Kaleidoszkóp
- Kitekintő
- Egészség mentén
- Zöldközelben
- Összes


Folytatódik a fák telepítése Rákosmentén
A Fővárosi Önkormányzat 2016 és 2020 között zajló útfelújítási programjának részeként idén októberben elkészült a XVII. kerületi Zrínyi utca, Szánthó Géza utca és Budapest városhatára közti útszakasz. Az előírt jogszabályok értelmében az építtetőt fapótlási kötelezettség terheli a vonatkozó munkálatok közben kivágott fák tekintetében, ám az eredetileg kijelölt helyszínen mindez nem volt lehetséges, így végül egy széles zöldsávval rendelkező terület került kiválasztásra, amely a Péceli út mentén helyezkedik el. - utalt rá Rózsahegyi Péter környezetvédelmi tanácsnok.



A második adventi gyertya meggyújtása a Fő téren
A koronavírus járvány második hullámának megfékezése érdekében a különböző rendezvények és programok mellett a karácsonyi vásár és az Advent Rákosmentén programsorozat is elmarad, a gyertyagyújtási ceremóniát azonban a hagyományoknak megfelelően az önkormányzat ebben az esztendőben is megtartja.



Újabb járványügyi intézkedéseket hozott a Kormány
Orbán Viktor miniszterelnök járványügyi szakemberekkel, professzorokkal és tudósokkal konzultált az intézkedések fenntartásának szükségességéről.



Önkormányzati Percek: A Rákosmenti Életfa Humán Segítő Szolgálat tevékenysége
A Rákosmenti Életfa Humán Segítő Szolgálat a járvány második hulláma alatt is folytatta tevékenységét.



Fitt-mix: Nagy Attila, a Rákosmente Kft. sportrészlegének vezetője
Nagy Attila, a Rákosmente Kft. sportrészlegének vezetője egyebek mellett a helyi sportlétesítmények bezárásáról, illetve a rákosmenti evezőscsapat edzéseiről beszél.



Zöldközelben: Az Együtt az erdőkért petíció
Az Együtt az erdőkért petíció több szakmai civil szervezet - köztük a WWF és a Greenpeace - összefogásának köszönhetően indult útjára, az aláírók száma pedig napról napra emelkedik.



Gazdaságvédelmi rendelkezések Rákosmentén
Rákosmente Önkormányzata a koronavírus-járvány megjelenése óta fokozott mértékben szem előtt tartja a kerületi vállalkozások támogatását többek között abból a célból, hogy azok továbbra is képesek legyenek betölteni a munkaerő-megtartó funkciójukat.



Magyarországi ősbemutató a Gózon Gyula Kamaraszínházban
Mint ismert, a koronavírus járvány második hullámának okán több szigorító és egészségvédelmi rendelkezés lépett életbe hazánkban, így pedig több intézmény mellett a színházak is bezárták kapuikat. A változások mentén a Gózon Gyula Kamaraszínház rendhagyó módon folytatta tovább a munkát: az előadásaik ugyanis online tekinthetők meg. A teátrum ráadásul ősbemutatóra készül, Kozma András rendezésében a norvég Jon Fosse – Egy nyári nap című lírai története kerül bemutatásra.



Folytatódott az ételosztás Rákosmentén
150 adag bakonyi ragu tésztával, szeletelt kenyér és friss alma – a kialakult járványhelyzet- és az egészségügyi óvintézkedések miatt ezek az ételek előre csomagolva kerültek kiosztásra az ételosztás soron következő alkalmával, december 4-én.



Idősek segítése a koronavírus-járvány során
Rákosmente Önkormányzata kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a kerületben élő időskorúak mindennapjait megkönnyítse ebben a nehéz helyzetben. Tavasszal, a koronavírus első hulláma alatt, 19 ezer szájmaszkot szállítatott ki a városvezetés a 65 éven felüli helyi lakosoknak, és ezúttal is igyekszik segíteni a szépkorúakat. Ezért december 2-án, Horváth Tamás polgármester segítségével, maszkokat tartalmazó csomagokat állítottak össze a Vigyázó Sándor Művelődési Központ munkatársai, melyeket Rákosmente Önkormányzata, az elkövetkezendő két hétben fog eljuttatni az érintetteknek.



Változnak januártól a drónhasználat szabályai
A pilóta nélküli légijárművekkel kapcsolatos általános uniós előírások 2019-ben léptek hatályba. A repülés-végrehajtási és üzemeltetési feltételeket rögzítő, további rendeleteket idén júliustól kellett volna alkalmazni hazánkban is, a koronavírus-világjárvány miatt azonban ezt a határidőt 2020 végéig tolták ki.



Fogadóóra: M. Tóth Katalin önkormányzati képviselő
Rákoskeresztúr, Akadémia-Újtelep és a Madárdomb aktuális fejlesztései, eseményei.

