Videók
-
Kategóriák
- Krónikák
- Önkormányzati Percek
- Szóbeszéd
- Helyi-érték
- Álláspont
- Fogadóóra
- Fitt Mix
- Kaleidoszkóp
- Kitekintő
- Egészség mentén
- Zöldközelben
- Összes
Hatékony szellőztetéssel javítható az életminőség
A fűtési szezonban az emberek kevesebbszer szellőztetnek, ebből adódóan viszont a lakások levegőjében felhalmozódhat a vízpára, amely aztán lecsapódik a zárt térben. A nedvesség penészgombák és poratkák megjelenésével járhat, amelynek szövődménye akár asztmát és allergiát is okozhat.
Folyamatosan zajlik a hajléktalan-ellátás a fővárosban
November 1-től egészen április 30-ig tart az úgynevezett téli krízisidőszak, mely során a budapesti önkormányzatok, valamint az egyházi- és a civil szervezetek fenntartásában működő hajléktalan-ellátó intézmények kiemelt figyelmet fordítanak az érintettek segítésére. A rászorulók támogatását a Menhely Alapítvány regionális diszpécser szolgálata igyekszik összehangolni.
Elindult a kihelyezett karácsonyfák begyűjtése
Budapesten a karácsonyi ünnepeket követően a Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt szervezetten gyűjti össze és szállítja el a fenyőfákat, évente mintegy 500-600 ezer tűlevelűt. Az elmúlt napokban már többen kihelyezték ezeket a hulladékgyűjtő konténerek mellé, de Budapesten 250 kijelölt gyűjtőponton fogadják a kidobásra ítélt örökzöldeket.
Önkormányzati Percek: Dr. Fekete Ildikó, a Kelet-Pesti Tankerületi Központ igazgatója
Az iskolai tanév első félévének értékelése Dr. Fekete Ildikóval, a Kelet-Pesti Tankerületi Központ igazgatójával
Zöldközelben: A cigánycsuk – A 2021-es év madara
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület több mint 40 esztendeje indította el az Év madara kezdeményezést, melynek célja, hogy a hazai lakosság minél szélesebb körben ismerhessen meg különböző természetvédelmi problémákkal érintett fajokat.
2021-ben is folytatódik az ételosztás Rákosmentén
Január 8-án került sor a 2021-es esztendő első ételosztására, amelyet a hagyományokhoz híven immár kilencedik esztendeje Rákosmente Önkormányzata, a Rákosmenti Adományház Egyesület és a Magyar Vöröskereszt XVII. kerületi szervezete közösen hívott életre. Az előre csomagolt meleg étel szétosztásában ez alkalommal dr. Bakos András alpolgármester segédkezett.
Segítség két keréken
A motoros mentési tevékenység 2005-ben vette kezdetét hazánkban, először csak a balatoni régiókban, majd az elmúlt 15 év során szervezetté vált, és képzések valósultak meg.
Az év madara 2021
Napjainkban egyre nagyobb figyelem irányul az agrár élőhelyekhez kötődő állatokra, ugyanis a nagy mennyiségű kemikáliát használó gazdálkodási gyakorlat, jelentős mértékben befolyásolja a különböző állományokat. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület ezért döntött úgy, hogy a 2021-es Év madara címért 3 olyan faj versenyezhet, mely által előtérbe kerülhetnek a mezőgazdasági területeken folytatható természetkímélő megoldások.
A koronavírus hatása a dohányosokra
Bár köztudott, hogy a dohányfüst számos egészségkárosító anyagot tartalmaz, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet 2020-ban publikált kutatásából kiderül, hogy Magyarországon a 18 év feletti lakosság közel 30 százaléka aktívan cigarettázik.
A Bajcsy Kórházban is megkezdték a védőoltások beadását
Január 5-én a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban is elkezdődött a Covid-19 fertőzés elleni oltások beadása, a többszáz dolgozó beoltásában Dr. Bodnár Attila főigazgató is részt vesz.
Érvényben maradnak a hatályos intézkedések
Magyarország Kormányának döntése értelmében a korábban meghozott hatályos intézkedések január 11-ét követően, továbbra is fennmaradnak, egészen február 1-ig.
Álláspont: Változások a bankkártyás fizetést érintően, az OTP digitális oktatócsomagja
A bankkártyás fizetéssel kapcsolatos változásokról, valamint az OTP digitális oktatócsomagjáról lesz szó az adásban.