
Videók
-
Kategóriák
- Krónikák
- Önkormányzati Percek
- Szóbeszéd
- Helyi-érték
- Álláspont
- Fogadóóra
- Fitt Mix
- Kaleidoszkóp
- Kitekintő
- Egészség mentén
- Zöldközelben
- Összes


Egészség mentén: Kezdődik a pollenszezon
Nézőink szinte mindent megtudhatnak a pollenszezonról az Egészség mentén adásának segítségével.



Rákosmenti Krónika (2023.03.06.) - TELJES ADÁS
A Rákosmenti Krónika 2023.03.06.-i teljes adása



Második alkalommal tartottak utánpótlásképző futballtornát az RSR-ben
Március 5-én immáron második alkalommal tartottak utánpótlásképző futball-tornát a Riz Levente Sport és Rendezvényközpontban. A Magyar Labdarúgó Szövetség által kiírt Bozsik-program keretében újfent az RKSK-ban focizó gyermekek mutatták be tehetségüket. A kezdeményezés célja, hogy a még egészen fiatal korosztály körében is felhívja a figyelmet a sport, a mozgás és az egészséges életmód fontosságára.



Csekovszky Művészeti Napok 2023
Március 5-én vette kezdetét a Csekovszky Művészeti Napok, melynek témája ezúttal a vers-tér-forma hármasa, ugyanis az idei esztendőben a néhai keramikusművész, Csekovszky Árpád alkotásai mellett a fennmaradt írásait, és verseit is megismerhetik az érdeklődők. Az egyhéten át tartó rendezvénysorozatot, aminek hagyománya egészen 1993-ig nyúlik vissza, Dunai Mónika Rákosmente országgyűlési képviselője nyitotta meg.



Tavaszköszöntő rendezvény a Rákosmenti Csillagszem Óvodában
Tavaszköszöntő rendezvényt szervezett a Rákosmenti Csillagszem Óvoda vezetősége, akik színes programokkal, báli hangulattal, tornász és táncos bemutatókkal fogadták a megjelenteket március 4-én.



Ülésezett a Keresztúr Nevű Települések Szövetsége
Márciusban ismét Rákosmentén tartották meg a Keresztúr Nevű Települések Szövetségének közgyűlését. A Riz Levente Sport- és Rendezvényközpontban megrendezett eseményen 14 település képviseltette magát. Az ülés keretében a megjelentek egyebek mellett a szervezet 2023. évi költségvetését, a XII. Diáktalálkozó szervezését, és a XXIII. Keresztúr Nevű Települések Találkozójának előkészítését is tárgyalták, amely programnak idén Maroskeresztúr ad majd otthont.



Önkormányzati Percek: Pappné Veszprémi Júlia intézményvezető
Pappné Veszprémi Júlia, a Rákosmenti Összefogás Óvoda intézményvezetője a kisgyermeknevelő létesítményt érintő, a közelmúltban már befejeződött korszerűsítési munkálatokról beszél adásunkban.



Fitt-mix: Mikor kezdjen sportolni egy gyermek?
Mikor kezdjen sportolni egy gyermek? Erre keressük a választ adásunkban.



Rákosmenti Krónika (2023.03.03.) - TELJES ADÁS
A Rákosmenti Krónika 2023.03.03.-i teljes adása



Újfent megnyitotta kapuit az Újlak utcai uszoda
Március elsejétől újra látogatható az Újlak utcai uszoda. Az 570 millió forintos állami támogatásnak és a kedvezőbb rezsifeltételeknek köszönhetően a tervezettnél egy hónappal korábban nyitotta meg kapuit a 17. kerületi létesítmény, amely továbbra is a megszokottak szerinti üzemeltetési rendben, és a már jól ismert szolgáltatásokkal várja az úszni vágyókat.



Újabb óvodai fejlesztés Rákosmentén
Rákosmente Önkormányzata az átfogó intézményfejlesztési programjának keretében azon dolgozik, hogy minél korszerűbb körülményeket teremtsen a 17. kerületben. Ebből kifolyólag egy újabb kisgyermeknevelő létesítményben végeztek felújítási munkálatokat a szakemberek. A Rákosmenti Mézekalács Óvoda Rákoscsaba utcai telephelyén elkészült a hátsó épületben a tornaszoba, amely a kiscsoportos foglalkozásoknak is helyet ad. Mindemellett a nyílászárók cseréje, és a tető hőszigetelése szintén megtörtént, továbbá a mosdó és a mosóhelyiség is kialakításra került a korszerűsítés keretében.



Szépkorú köszöntés Rákoshegyen
Egy Orbán Viktor miniszterelnök, valamint Horváth Tamás polgármester által egyaránt aláírt díszoklevéllel, és egy csokor virággal köszöntötte fel 90. születésnapja alkalmából Dr. Bényi Zsolt önkormányzati képviselő Zsichla Istvánnét február 27-én.

