
Videók
-
Krónikák
- Krónikák
- Önkormányzati Percek
- Szóbeszéd
- Helyi-érték
- Álláspont
- Fogadóóra
- Fitt Mix
- Kaleidoszkóp
- Kitekintő
- Egészség mentén
- Zöldközelben
- Összes


Elültették a négyszázadik facsemetét Rákoskerten
Tíz esztendeje tart az a Rákoskerten élőket érintő fásítási akció, amely hagyománnyá nőtte ki magát a kerületrészben Fohsz Tivadar és Hatvani Zoltán önkormányzati képviselők egyéni kezdeményezése alapján.



Mikulás-fizika
Dr. Piláth Károly rákoscsaba-újtelepi önkormányzati képviselő pedagógus, valamint Tóth Pál, a Fizibusz program vezetője közös előadással várt kicsiket és nagyokat, hogy játékos feladatok és izgalmas kísérletek mentén ismertessék meg a közönséget a fizika tudományának érdekességeivel.



Krónika: Advent Rákosmentén - második hétvége
A Takáts Tamás Blues Band, az Apacuka Zenekar, és a Cream de La Pop együttesek koncertjeire is sort került december 8-án és 9-én, az Advent Rákosmentén rendezvénysorozat soron következő állomásának keretében.



Mikulásfutás
800 méteres távot futhatott le minden érdeklődő azon a közösségi sportrendezvényen, amely már hagyománynak számít a XVII. kerületben.



Gyakorló Kórházi címet kapott a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet
„A Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar Gyakorló Kórháza” címet kapta meg a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet. Az egyetem legújabb gyakorló kórháza -13 másik egészségügyi intézmény mellett- lehetőséget biztosít az orvostanhallgatók nyári és hatodéves gyakorlatának eltöltésére.



Mikulás-napi gyermekkoncert
A gyermekek nagy örömére ismét Rákosmentére látogatott a Mikulás. A már hagyománynak számító rendezvény keretében ez alkalommal a Kiss Kata Zenekar lépett fel az Advent Rákosmentén programsorozatán, a nagyszakállú érkezése előtt.



Szikkasztóárkot telepítettek
A felszínen lefolyó csapadékvíz a település sík, mély fekvésű területein összegyűlik, megáll, és ott hosszabb-rövidebb ideig tartó elöntést okozva kárt tesz a különböző létesítményekben, lerakja esetleges hordalékát, amit azután költségesen lehet eltakarítani.



Tegyük szebbé a rászorulók Karácsonyát!
Karácsony közeledtével – a fűtési szezon miatt megemelkedett rezsiköltségek mellett- sok hátrányos helyzetű családnak jelent gondot a mindennapi élelem megvásárlása.



Kedvezőtlenül befolyásolja a méztermelést az időjárás
A 2018-as év változékony időjárása, és a nagymértékű méhpusztulás, kedvezőtlenül befolyásolta az idei méztermést Magyarországon.



A Ne gyújtsa, gyűjtse! lakossági fórum
December 3-án lakossági fórum keretében hívták fel a lakosság figyelmét a szelektív hulladékgyűjtés, a tűzmegelőzés és környezetvédelem fontosságára.



Téli betegségek
A téli hónapokban többen és gyakrabban küzdenek olyan egészségügyi problémákkal, amelyeket vírusok okoznak.



Új sportpadlót kapott a Diadal Úti Általános Iskola
Új sportpadlót kapott a Diadal Úti Általános Iskola. A hivatalos átadó eseményt december 3-án tartották az intézmény tornatermében.

