
Videók
-
Krónikák
- Krónikák
- Önkormányzati Percek
- Szóbeszéd
- Helyi-érték
- Álláspont
- Fogadóóra
- Fitt Mix
- Kaleidoszkóp
- Kitekintő
- Egészség mentén
- Zöldközelben
- Összes

Önkormányzati Percek: Bezárták kapuikat Rákosmente Önkormányzatának napközis táborai
Vendég: Dr. Füzesi Péter alpolgármester
Rákosmente Önkormányzatának augusztusi testületi ülése
A nyári szünetet követően augusztus 27-én tartotta meg testületi ülését Rákosmente Önkormányzata.
Tanévkezdés új intézményvezetőkkel
Augusztus 26-án a Kroó György Zene- és Képzőművészeti Alapfokú Művészeti Iskola növendékeinek zenei előadásával vette kezdetét, a X. és XVII. kerület iskoláinak koordinálásért felelős Kelet-Pesti Tankerületi Központ ünnepsége, melynek során a két városrész oktatási intézményeinek újonnan kinevezett vezetői vehették át megbízásukat.
Évadnyitó rendezvény operett előadással
A Köszönjük Magyarország program a kialakult járványhelyzetre való tekintettel lehetőséget kíván teremteni az előadóművészek egzisztenciális helyzetének javítására, valamint a kulturális életben jelentkező hiány pótlására is. Az erre irányuló koncertek egyikének a 17. kerületben ezúttal a Rákoskerti Művelődési Ház kertje adott otthont, ahol Teremi Trixi gyűjtött csokorba örökzöld operett slágereket.
Felkészítő képzés a Vigyázó Sándor Művelődési Központ fórumtermében
Augusztus 26-án a Vigyázó Sándor Művelődési Központ fórumtermében a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság munkatársai tartottak felkészítő képzést.
A szeptember elsejétől hatályba lépő kormánydöntések
Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter augusztus 28-án adott tájékoztatást a hazánkat érintő aktuális járványügyi intézkedésekkel kapcsolatban.
Fontos a szem megfelelő védelme
A nyári időszak egyik legnépszerűbb kiegészítő kelléke a napszemüveg, a megfelelő típus kiválasztásánál azonban érdemes figyelembe venni azokat a szempontokat, amelyek alapján látószervünket megvédhetjük a káros hatásoktól.
Filmbemutató a Maros Moziban
A „Kárpátia – Magyarnak születtem” című filmen az alkotók 2017 óta dolgoztak, a végső formáját 2019-re nyerte el. Bár a bemutató körút a járványidőszakban elmaradt, az enyhítések okán a mintegy 70 perces alkotás ismét elérhetővé vált, elsőként a Maros Moziban tekinthette meg azt a közönség.
Csalások a használtautó piacon
Egyedül a vevőjelölt tudja igazán megvédeni magát a használtautó vásárlás során, ha szigorúan betart néhány elővigyázatossági tanácsot.
Kedvező igénylési feltételeket vezetett be a Diákhitel Központ Zrt.
Idén ősszel is az eddigi legalacsonyabb, 1,99 százalékos kamattal igényelhető a szabad felhasználású Diákhitel1, míg a tanulmányok fedezését szolgáló Diákhitel2 változatlanul kamatmentes.
Továbbra is kevés halat fogyasztanak a magyarok
A halfogyasztás Magyarországon továbbra is idényjellegű, az ünnepeket leszámítva jellemzően pedig csak a nyári pihenő időszak alkalmával vásárolunk ilyen típusú húsfélét.
Ne etessük a vízimadarakat!
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 4 éve indította el azt a szemléletformáló kampányát, melynek keretében a vízimadarak etetésének káros hatásairól igyekszik tájékoztatni a vízparton üdülőket.
