
Videók
-
Krónikák
- Krónikák
- Önkormányzati Percek
- Szóbeszéd
- Helyi-érték
- Álláspont
- Fogadóóra
- Fitt Mix
- Kaleidoszkóp
- Kitekintő
- Egészség mentén
- Zöldközelben
- Összes

Csatornába zuhant kiskacsák mentése
Csatornába zuhant két kiskacsa Budapesten, a X. kerületi Újhegyi úton június 11-én, délután. A mentésük a rendőrség és a tűzoltóság közös munkájával valósult meg.
Játszóeszközök átadása a Hétszínvirág Óvodában
A kormány döntésének értelmében június 2-ától újra kinyithattak a kisgyermeknevelő intézmények a fővárosban, így a Kép utcában található Hétszínvirág Óvoda udvara sok más hasonló létesítménnyel egyetemben ismét benépesülhetett. Az ide járó növendékek egyúttal használatba vehették azokat a mozgásfejlesztő játékokat, amelyeket ünnepélyes keretek között adtak át számukra június 8-án.
87 esztendős lett Rákoskert
2016 decemberében adták át Rákoskert megújított központját, amely Schell Gyuláné nevét viseli, és közösségi helyszínként működik napjainkban. A kerületrész alapításának időpontjára utal vissza az a 2019-ben felavatott emléktábla, amelyet még Ifj. Tissevits Dezső lokálpatrióta javaslatára helyeztek el a bárónőről elnevezett téren.
Magasabb az adatlopás kockázata
A GDPR, azaz az Európai Unió Általános adatvédelmi rendelete határozza meg a személyes adatok védelméhez való jogot. Ez többek között biztosítja a tiltakozáshoz, törléshez, helyesbítéshez és hozzáféréshez illetve átlátható tájékoztatáshoz való jogokat.
Megtarthatóak a napközis és az ottalvós nyári táborok
Májusban döntött Magyarország kormánya arról, hogy az idei nyár folyamán is lehetnek gyermektáborok országszerte. Ugyanakkor a koronavírus járvány a táborkínálatra és a programok felépítésére egyaránt jelentős hatást gyakorolt, így több változással kell számolniuk az érintetteknek.
Rákosmenti megemlékezés
Hetvenhat évvel ezelőtt, 1944. június 8-án indították útnak azokat a szerelvényeket, melyek Hatvanon át Auschwitz-Birkenauba vitték többek mellett a XVII. kerület elődtelepülésein élő zsidó honfitársainkat.
Faültetés, gyertya-és őrtűzgyújtás Rákosmentén
A Nemzeti Összetartozás szimbólumaként faültetéssel, gyertya- és őrtűzgyújtással emlékeztek az egybegyűltek a Nyilas-tábla és a Ferihegyi út találkozásánál lévő rovásírásos helységnév táblánál, Trianon 100. évfordulójára.
Életet mentett a 17. kerületi rendőr őrmester
Lélekjelenlétének és gyors fellépésnek köszönhetően mentette meg egy férfi életét Vadóc Gábor rendőr őrmester, aki három éve dolgozik közterületi járőrként a XVII. Kerületi Rendőrkapitányság kötelékében.
Új kapitányságvezető a XVII. Kerületi Rendőrkapitányság élén
Június 4-én, ünnepélyes keretek között, a XVII. Kerületi Rendőrkapitányság vezetői- és végrehajtási állománya előtt vehette át kapitányságvezetői megbízólevelét Horváth Lajos rendőr-ezredes.
Népbetegségnek számít a hipertónia
A hipertónia kimondottan a felnőtteket érintő betegség. Kialakulásának oka lehet genetikai, ugyanakkor számos külső tényező is kockázatot jelenthet. A dohányzás, a helytelen táplálkozás, a mozgásszegény életmód és a túlsúly nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy az érintettek vérnyomása messzemenően és tartósan meghaladja a 120/80 higanymilliméteres normál értéket.
Bővül a Rákosmenti Mezei Őrszolgálat 16. kerületi telephelye
2019 októberében nyitotta meg kapuit a Rákosmenti Mezei Őrszolgálat 16. kerületi telephelyén létesített Kertvárosi Tanyaudvar, ahol őshonos állatfajokkal és a vidéki élet jellegzetességeivel ismerkedhetnek meg a látogatók. A koronavírus-járványból adódó veszélyhelyzet miatt, azonban a szervezet mindennapi tevékenysége átalakult, így állat- és természetvédelmi foglalkozások helyett, jelenleg felújítások, bővítések zajlanak az intézmény területén.
