
Videók
-
Krónikák
- Krónikák
- Önkormányzati Percek
- Szóbeszéd
- Helyi-érték
- Álláspont
- Fogadóóra
- Fitt Mix
- Kaleidoszkóp
- Kitekintő
- Egészség mentén
- Zöldközelben
- Összes

Bus 4 Life program Rákosmentén
Léteznek olyan alapvető kérdések, melyek nem feltétlenül kerülnek megválaszolásra egy középiskolai tanórán. A Bus 4 Life program pontosan azért jött létre, hogy ezeket a felvetéseket tisztázza a fiatalokkal, és felkészítse őket a rájuk váró feladatokra.
Átadták a Pesti út 31. szám alatt található Innova Parkot
Rákosmente Önkormányzata a korábbiak során 1,1 milliárd forintot nyert el az Európai Unió, valamint a magyar kormány által finanszírozott „Rákosmenti krízistömb rehabilitáció 2016” elnevezésű pályázaton, az összeget pedig 109 millió forinttal egészítette ki annak érdekében, hogy a Garzonházak lakóközösségének életkörülményeit megkönnyítse. A tervezetthez képest majdnem két héttel korábban átadásra került a kezdeményezés részeként megvalósított Innova park.
Megtartották Rákoshegy legnagyobb közösségépítő rendezvényét
Szeptember 25-én újfent élettel telt meg a Rákoshegyi Közösségi Ház és annak közvetlen környezete, ahol immáron 23. alkalommal került megrendezésre a kerületrész legnagyobb közösségi mulatsága, a Rákoshegyi Napok.
Anyatej világnap 2021
Szeptember 24-én konferenciát tartottak az anyatej világnapja alkalmából a Vigyázó Sándor Művelődési Központban.
Tehetséggondozási konferencia Rákosmentén
Szeptember 24-én került megrendezésre a Magyar Tehetséggondozó Társaság 31. országos konferenciája, melynek idén az egyik főszervezője a Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium volt.
Rákosmente Önkormányzatának szeptemberi testületi ülése
Egyperces néma felállással vette kezdetét a szeptemberi képviselő-testületi ülés: a jelenlévők a 2020-ban koronavírus járvány következtében elhunyt Buskó András emléke előtt tisztelegtek.
Könyvbemutató a Podmaniczky-Vigyázó kastélyban
A rákoskeresztúri Podmaniczky-Vigyázó kastélyban bemutatott kiadvány Esztergom város hírközlésének történetével foglalkozik, és az 1800-as évek második felébe kalauzolja el az olvasót.
Rákosmente az egyik legolcsóbb kerület a lakóingatlanok tekintetében
Ma Magyarországon az emberek kb. 90%-a saját tulajdonú otthonban él, ennek ellenére az elmúlt időszakban jelentős változások formálták át az ingatlanpiacot. Ez annak is köszönhető, hogy a koronavírus-járvány óta az emberek más szempontok alapján választanak lakhelyet, mint annak előtte.
Indul a Gazdijogsi képzés
Magyarországon körülbelül 1 millió kutyát tartanak, amely nemzetközi viszonylatban kiemelkedőnek számít. Éppen ebből kifolyólag a számos pozitív példa mellett, a NÉBIH szakemberei gyakorta tapasztalnak hiányosságokat az érintettek ellenőrzése során.
Őszi Bringás reggeli
Szeptember 22-én a kora reggeli órákban együtt fogyaszthattak el napindító finomságokat a biciklivel közlekedők a Fő téren, Rákosmente Önkormányzata ugyanis újfent csatlakozott a Magyar Kerékpárosklub Bringás reggeli kampányához.
Honvédelmi és katasztrófavédelmi nap Isaszegen
A tavalyi évben a pandémia nem tette lehetővé, így egy év kihagyás után szeptember 20-án, 12. alkalommal adott helyet az Isaszegi Polgári Védelmi Bázis a Szabadság Sugárúti Általános Iskola honvédelmi és katasztrófavédelmi napjának.
Szüreti mulatság a Mákvirág Óvodában
A Rákosmenti Mákvirág Óvoda már a 10. éve szervezi meg Mihály-napi szüreti mulatságát és családi napját, mely az őszi időszak egyik kiemelt programjának számít az intézményben. Az esemény célja, hogy a gyermekekkel tapasztalati úton ismertessék és szerettessék meg a jeles napokhoz kapcsolódó népszokásokat. A városvezetés a tavalyi évben 26 millió forint értékben vásárolt és telepített új játszóeszközöket a Mákvirág Óvoda udvarába. Horváth Tamás polgármester hivatalosan is átadta ezeket, majd nyitóbeszédében hangsúlyozta: a helyhatóság kiemelt célja, hogy fejlessze a kerület kisgyermeknevelő intézményeit.
