
Videók
-
Helyi Érték
- Krónikák
- Önkormányzati Percek
- Szóbeszéd
- Helyi-érték
- Álláspont
- Fogadóóra
- Fitt Mix
- Kaleidoszkóp
- Kitekintő
- Egészség mentén
- Zöldközelben
- Összes


Helyi Érték: Halász Károlyné nyugdíjasklub-vezető
Halász Károlyné nyugdíjasklub-vezető a „Szociális munkában végzett kimagasló tevékenységért” Díjat vehette át március 15-én Horváth Tamás polgármestertől, a rangos elismerés kapcsán pedig Helyi Érték című magazinunk vendégeként beszél hivatásának gyakorlásáról.



Helyi Érték: Dr. Agócs Ildikó fogszakorvos főorvos
Dr. Agócs Ildikó fogszakorvos főorvos vehette át idén az „Egészséges Rákosmentéért” Díjat, ezért Szanyi Ádám műsorvezető a Helyi Érték című magazinunk keretében vele készített portrébezélgetést.



Helyi Érték: Majnik János tűzoltó százados
Március 15-én idén is a Vigyázó Sándor Művelődési Központban került sor a Rákosmente Önkormányzata által alapított kitüntetések és elismerések átadóünnepségére, melynek keretében Majnik János tűzoltó százados „Rákosmente közbiztonságáért” Díjat vehetett át a helyszínen, ezúttal pedig Helyi Érték című műsorunk vendégeként mesél pályájának eddigi alakulásáról.



Helyi Érték: Dr. Szilágyi Erzsébet filmszociológus
A Helyi Érték adásának vendége a nemrégiben „Pro Cultura Rákosmente" Díjjal kitüntetett dr. Szilágyi Erzsébet filmszociológus.



Helyi Érték: Kárpáti Péter terep-rally versenyző
Ezúttal Kárpáti Péter terep-rally versenyző beszél pályájának eddigi alakulásáról a Helyi Értékben.



Helyi Érték: Szabó Attila egykori rákoscsabai nemzetőrre emlékezünk
2022.Február 27-én életének 87. esztendejében elhunyt Szabó Attila, az 1956-os forradalom és szabadságharc - Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjével, az Országos Gróf Batthyány Lajos Nemzetőr Szövetség elismerésétével, valamint Rákosmente Önkormányzatanak Emlékplakettjével kitüntetett - hőse, aki rákoscsabai nemzetőrként vett részt az 1956-os forradalomban. Szabó Attilára a vele 2011-ben készült portrébeszélgetés ismételt levetítésével emlékezünk.



Helyi Érték: Jutasi Miklós karmester, mesterpedagógus
Jutasi Miklós karmester, mesterpedagógus, a 17. kerületben működő Bartók AMI intézményvezető-helyettese beszél pályájának eddigi alakulásáról műsorunkban.



Helyi Érték: Dely Domonkos vokalista
Ezúttal Dely Domonkos rákosmenti kötődésű vokalista fogadta el meghívásunkat Helyi Érték című magazinműsorunk vendégeként, és beszélt pályájának eddigi alakulásáról.



Helyi Érték: Antal Tibor zenész
Antal Tibor, a Jazzpresszóban is nagy sikerű koncertet adó Antal Tibor Quartet vezetője beszél ezúttal pályájának eddigi alakulásáról a Helyi Értékben.



Helyi Érték: Dr. Vígh-Kiss Erika Rozália pedagógus
A Helyi Érték adásának vendége dr. Vígh-Kiss Erika Rozália, a Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium tanára lesz.



Helyi Érték: Gyárfás István gitárművész, a Jazzpresszó házigazdája
A kerületi kötődésű Gyárfás István, Szabó Gábor-díjas jazzgitárművész, zenepedagógus, a Jazzpresszó programfolyam házigazdája a főváros zenei életében betöltött meghatározó szerepéért, kiemelkedő előadóművészi és zenepedagógusi tevékenységéért, a jazz népszerűsítéséért vehetett át elismerést tavaly novemberben, ezúttal pedig pályájának legfontosabb állomásairól beszél műsorunkban.



Helyi Érték: Szalai Szilvia grafikusművész
Helyi Érték című műsorunk vendége ezúttal Szalai Szilvia grafikusművész lesz, akinek Endimion című három részből álló művét a Kollektív tárlat keretében szakmai zsűri jutalmazta.

