
Videók
-
Kategóriák
- Krónikák
- Önkormányzati Percek
- Szóbeszéd
- Helyi-érték
- Álláspont
- Fogadóóra
- Fitt Mix
- Kaleidoszkóp
- Kitekintő
- Egészség mentén
- Zöldközelben
- Összes

Új tájékoztató címkék a műszaki termékeken
A leggyakrabban vásárolt háztartási gépek, valamint a televíziók és fényforrások mellett csaknem 25 éve láthatunk energiacímkéket, amelyek azért fontosak, mert a fogyasztók tájékozódását és tudatos döntését segítik, hiszen az ár mellett lényeges tényező az is, hogy milyen energiafelhasználási tulajdonságokkal rendelkeznek az adott termékek.
Rohonczy László István köszöntése
Rohonczy László István rákosmenti lakos március 3-án ünnepelte 90. születésnapját. Ebből az alkalomból Timmel Ede önkormányzati képviselő Horváth Tamás polgármester emléklapjával és egy borral köszöntötte.
Újabb szigorító intézkedések bevezetéséről döntött a kormány
A koronavírus járvány felszálló, harmadik hulláma miatt Magyarország Kormánya újabb szigorító intézkedések bevezetéséről döntött.
Elismerésben részesült Horváth Tamás polgármester
polgári védelem nemzetközi világnapját 1992 óta minden év március elsején ünnepeljük meg, ennek alkalmából idén pedig Horváth Tamás, Rákosmente polgármestere részesülhetett elismerésben.
Fogadóóra: Az elmúlt hónap legfontosabb rákosmenti történései
Horváth Tamás polgármester az előző hónap legfontosabb kerületi vonatkozású eseményeit ismerteti.
Álláspont: Könyvtári cserepont Rákosmentén, Hasznos tudnivalók a Szja-bevallással kapcsolatban
A SZJA-bevallások és adókedvezmények világába kalauzoljuk el nézőinket az Álláspont adásában, melyből az is kiderül, hogy a járványhelyzetre való tekintettel a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárak (így a két rákosmentén lévő tagintézmény is) egyedi megoldással, átvételi pontokon keresztül nyújt könyvtári szolgáltatást.
Szóbeszéd: Nemzeti konzultáció az újranyitásról
Téma: Nemzeti konzultáció az újranyitásról
Egészség mentén: A szervdonáció és a Transzplantációs Alapítvány
Téma: A szervdonáció és a Transzplantációs Alapítvány
Akció a kóbor macskák túlszaporodása ellen
A kóbor macskák oltások nélkül számos betegséget terjeszthetnek, túlszaporodásuk pedig nem csupán az emberek, de saját fajtársaik számára is folyamatos egészségügyi kockázatot jelenthet. 2019-ben erre való tekintettel indult el Rákosmente Önkormányzatának azon nagy sikerű kezdeményezése, amely a felmerülő problémára kínált hatékony megoldást. Az akció 2021-ben is folytatódik.
Ismét ételosztást tartottak Rákosmentén
Február 26-án az aktuális járványügyi szabályok betartása mellett 250 adag carbonara spagettivel várták a szervezők a rászorulókat, a karitatív eseményen ezúttal Dunai Mónika országgyűlési képviselő segédkezett.
Személyi jövedelemadó-bevallással kapcsolatos információk
A Nemzeti Adó és Vámhivatal évről-évre bővíti azoknak a körét, akiknek automatikusan elkészíti a Személyi Jövedelemadó-bevallási tervezetét. Minden hivatalosan bejelentett munkavállaló, Áfa köteles magánszemély, illetve egyéni vállalkozók is élhetnek ezzel a lehetőséggel.
2022-ben indul a 25 év alattiak személyi jövedelemadó-mentessége
A fiatalok személyi jövedelemadó mentességének bevezetésével 2022 év elejétől mintegy 280 ezren élhetnek majd a kormány által életre hívott kedvező lehetőségekkel, ráadásul az érintettek köre emellett kibővült.
