
Videók
-
Kategóriák
- Krónikák
- Önkormányzati Percek
- Szóbeszéd
- Helyi-érték
- Álláspont
- Fogadóóra
- Fitt Mix
- Kaleidoszkóp
- Kitekintő
- Egészség mentén
- Zöldközelben
- Összes


Elindult a Bóbita bérletes színházi előadássorozat őszi évada
Október 12-én kezdetét vette a Vigyázó Sándor Művelődési Központ által életre hívott Bóbita Bérletes Színházi előadássorozat őszi szezonja. A szervezők az óvodás és kisiskolás korosztály számára a korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is három előadással készülnek.



Szépkorú köszöntés Rákoskerten
Hatvani Zoltán, Rákoskert önkormányzati képviselője Süle József Ferencé kerületrészi lakost 90. születésnapja alkalmából köszöntötte fel, az ünnepelt egy Orbán Viktor miniszterelnök, valamint Horváth Tamás polgármester által egyaránt aláírt díszoklevelet, továbbá egy csokor virágot is átvehetett.



A szén-monoxid mérgezés megelőzhető!
A hideg idő beköszöntével megérkezik a fűtésszezon, így előtte fontos a szakemberek által végzett ellenőrzés, mely a tüzelő-, és fűtőberendezésekre egyaránt kiterjed.



Októberben is folytatódott a Jazzpresszó koncertsorozat
Október 9-én ismét folytatódott a nagy népszerűségnek örvendő Jazzpresszó programsorozat. Ezúttal Lakatos Ágnes és a Standard Zone szórakoztatta a közönséget a Vigyázó Sándor Művelődési Központban.



Helyi Érték: Tampu-Ababei József plébános
Rózsahegyi Péter és Halász Dezső önkormányzati képviselők javaslatára idén a Rákosligetért Díjat a 2006 és 2016 között Rákosliget római katolikus plébánosaként szolgáló Tampu-Ababei József kapta. Az elismerés kapcsán vele készítettünk beszélgetést.



Rákosmenti Krónika (2022.10.10.) - TELJES ADÁS
A Rákosmenti Krónika 2022.10.10.-i teljes adása



A Fehér bot napja Rákosmentén
Október 7-én a Látás hónapjának, valamint a Fehér bot napjának keretében rendezte meg hagyományosnak számító eseményét a Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesülete és annak XVII. kerületi látássérült közössége.



Kitüntetésben részesült Rákosmente Önkormányzata
2022-ben Rákosmente Önkormányzata kapta a Vöröskereszt támogatásáért járó elismerő oklevelet. A kitüntetést Buncsik Ildikó, a Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezetének igazgatója adta át a napokban Horváth Tamás polgármesternek.



Szüreti mulatság a Mákvirág Óvodában
11. alkalommal tartottak szüreti mulatságot a Mákvirág Óvodában. Az esemény során a szüreti hagyományokat felidézve változatos programokkal készültek a szervezők a családok számára.



Családi napot tartott a 17. Kerületi Roma Nemzetiségi Önkormányzat
Október 8-án családi napot tartott a 17. Kerületi Roma Önkormányzat. Az immár második alkalommal életre hívott rendezvény célja, hogy a résztvevők megismerkedhessenek a roma közösség életével, művészeivel, illetve gasztronómiai különlegességeivel.



Önkormányzati Percek: Tubolyné Szabó Kinga intézményvezető
Új műfüves futballpályát kapott a Napsugár Óvoda, a korszerűsítés kapcsán Tubolyné Szabó Kinga intézményvezető fogadta el meghívásunkat Önkormányzati Percek című műsorunkba.



Fitt-mix: A Pilates hatásai a pozitív testi és lelki állapotra
A Fitt-mixben a Pilates hatásaival ismertetjük meg nézőinket.

