
Videók
-
Kategóriák
- Krónikák
- Önkormányzati Percek
- Szóbeszéd
- Helyi-érték
- Álláspont
- Fogadóóra
- Fitt Mix
- Kaleidoszkóp
- Kitekintő
- Egészség mentén
- Zöldközelben
- Összes


Horváth Tamás polgármester aláírta a Vidor utca építésének szerződését
Március 23-án Horváth Tamás polgármester aláírta a Vidor utca megépítésének kiviteli szerződését. A Keresztúri és Cinkotai út között megvalósuló új szakasz legfontosabb célja a Pesti útra nehezedő forgalom csökkentése, valamint Rákoskeresztúr tehermentesítése, az ezzel kapcsolatos munkálatok pedig áprilisban kezdődnek majd meg.



Bartók Napok 2023
Idén is négy napon át tartó programfolyammal fogadta a Bartók Béla Alapfokú Művészeti Iskola az évenkénti esedékességű Bartók Napok keretében az intézménybe látogatókat.



Megtartották a Rákosmenti Kórustalálkozót
Immáron hetedik alkalommal került megrendezésre a Rákosmenti Kórustalálkozó, melynek ezúttal is a Gregor József Általános Iskola adott otthont.



Álláspont: Bűnmegelőzés, A Kriminálpszichológia tudománya
Adásunk ezúttal a bűnmegelőzésről, illetve a kriminálpszichológia tudományáról szól.



Kaleidoszkóp: Serné Kutas Edit kamarazenei verseny, Renata Pelczar tárlata, CsekóKultKvíz
A Serné Kutas Edit kamarazenei versenyről, Renata Pelczar lengyel festőművész kiállításáról, illetve a CsekóKultKvíz nevű eseményről készítettünk ezúttal egy-egy összefoglalót nézőinknek.



Fogadóóra: Horváth Tamás polgármester
A 2023-ban megvalósuló, vagy elinduló fejlesztések sorát Rákosmentére vonatkozóan Horváth Tamás polgármester ismerteti adásunkban.



Rákosmenti Krónika (2023.03.22.) - TELJES ADÁS
A Rákosmenti Krónika 2023.03.22.-i teljes adása



Hamarosan esedékessé válik a bölcsődei beiratkozás
Az idei esztendőben a május 2. és 5. közötti időszakban adhatják le az érintett szülők a gyermekük vonatkozásában a bölcsődei ellátás iránt benyújtott kérelmeiket. Ezek az intézmények nincsenek körzetek szerint beosztva, így mindig a szabad férőhelyek számának függvényében születik döntés a felvételről.



Újra elindult Rákosmentén a komplex érzékenyítő mintaprogram
2023 tavaszán ismét újraindult a XVII. kerületi általános- és középiskolákban a komplex érzékenyítő mintaprogram. A kezdeményezést még 2015-ben hívta életre Rákosmente Önkormányzata, több országos fogyatékosságügyi érdekképviseleti szervezettel közösen, valamint a Kelet-Pesti Tankerületi Központ előzetes hozzájárulásával és támogatásával.



Adj vért és ments meg három életet!
Március a véradási aktivitás szempontjából az év legerősebb hónapjai közé tartozik, azonban a véradók segítségére mindig szükség van.



Tavaszi jótanácsok kerékpárosoknak
A tavasz beköszöntével egyre többen közlekednek kerékpárral, így a rendőrség fokozott óvatosságra inti a közúti forgalom szereplőit. Fontos tudnivaló, hogy számos közlekedési szabály vonatkozik a biciklivel haladókra.



Egészség mentén: A vitaminfogyasztás jelentősége
Ezúttal a vitaminfogyasztás jelentőségéről lesz szó adásunkban.

