toggle-left toggle-right
RMTV

Költőnők a ködből

2024-09-17 12:58:26

A Rákosmenti Irodalmi Műhely 5 évvel ezelőtt indította el Költők a ködből elnevezésű rendezvényét, melynek legfontosabb célja, hogy olyan szerzők munkásságába is betekintést nyerhessenek az elhangzó műveken keresztül érdeklődők, akikre az életük során kevesebb figyelem vetült. - emelte ki Albert Ferenc a RIM elnöke. Mint elmondta: Az Irodalmi Kávéház programsorozat ősszel esedékes eseményén változtattak az eddig megszokott koncepción, és ezúttal három női alkotó került a középpontba.

A Rákoshegyi Közösségi Házban megtartott műsorban a RIM nőtagjai működtek közre. Ballonyi Vígh Nóra, Albert Eszter, Győrfi B. Eszter, Kármán Zsuzsa, Kiss Sarolta és Tőkésné Fodor Borbála a költőnők életútjának ismertetését követően egy-egy saját maga által kiválasztott verset olvasott fel az adott szerzők művei közül.

A programsorozat a tervek szerint 2025 tavaszán folytatódik, amikor az irodalmi élet három újabb hajdani nőalakjának alkotótevékenységét ismerhetik meg az érdeklődők.

Élő adás
NMHH


A Rákosmente TV médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében támogatja
facebook