
Mikor és hogyan kell mentőt hívni?
2024-08-15 08:41:35

A mentőhívás során fontos a pontos és részletes tájékoztatás. A mentésirányítóval való kapcsolatfelvétel során nyugodtnak kell maradni, és egyértelműen meg kell adni a helyszínt, a probléma jellegét és a beteg állapotára vonatkozó információt. Az ezt követően utasításoknak követése is alapvető jelentőségű, mivel a helyszíni elsősegélynyújtás életmentő lehet, amíg a mentők megérkeznek.
Az Országos Mentőszolgálat célja az életmentés, és a sürgős ellátás biztosítása. Az ország 256 mentőállomásán mintegy 8500 mentődolgozó munkálkodik azon, hogy a segítség 15 percen belül megérkezzen az ország bármely területére. Az indokolatlan hívások azonban a valóban rászoruló személyek ellátását késleltethetik, ami pedig akár emberéleteket is veszélyeztethet.
Az Országos Mentőszolgálat adatai szerint az elmúlt évben napi átlagban több mint 3500 esetet kezeltek, amelyek jelentős része a szív- és érrendszeri problémák, a traumás sérülések, illetve a hirtelen rosszullétek közül kerültek ki. Ezek a statisztikák is tükrözik a helyes mentőhívás fontosságát, valamint a tudatos döntéshozatal szükségességét.

A Rákosmente TV médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében támogatja

Havi 17 fix
Mi itt, Rákosmentén így vagy úgy, de mindnyájan a 17-es szám bvkörében élünk. Nem, tényleg nem gondolunk rá naponta, és nem mondjuk el fnek-fának, hol lakunk, de módfelett örülünk például annak, hogy a kerületünket már nagyon régóta senki sem hívja Rákosborzasztónak. Itt, a Havi 17 fixben pedig igyekszünk körbejárni a 17-es szám minden lehetséges vonatkozását, a matematikától a mvészetekig.
A tizenhetes szám apró titkai
Tudták, hogy a 17-es a kitartás száma? A hosszú, kemény munkával elért sikereké. Ez azért még a szkeptikusok számára sem hangzik rosszul, akik ugye köztudottan idegenül barangolnak a numerológia világában, azt viszont minden bizonnyal kívülről fújják, hogy a 17-es prímszám, mert csak eggyel és önmagával osztható. Pedig egyes ezoterikus álláspontok szerint kiváló tőzsdeügynök, pénzügyi- és életvezetési tanácsadó, sőt adott esetben még producer is válhatna belőlük, feltéve, ha bármely hónap tizenhetedik napján jöttek a világra. Férfiként határozottak, céltudatosak, de mégsem elég kitartóak, nőként pedig kimondottan tűzrőlpattant jelenségnek számítanak a tizenhetedike szülöttei. A 17-es szám alatt lakók sikeresek lehetnek munkájukban, és mindenben, ami pénzügyekkel, és az igazság kiharcolásával kapcsolatos. Ha ez a szám szerepel tehát a lakcímkártyánk megfelelő rovatában, akkor bátran üzemeltethetünk otthonunkban ügyvédi irodát, de lakásunk akár egy alapítvány székhelyéül is szolgálhat - sikeresen. A 17-es szám kultusza nem reked meg azonban az ezotéria világában, jelentősége már ősidők óta megmutatkozik. Fontos szám ugyanis a Bibliában, az ókori filozófiában, az alkímiában és a szakrális építészetben egyaránt. Az olasz kultúrában közismerten balszerencsés kicsengése van, mivel római számos változatának betűit átrendezve a latin VIXI, azaz az „éltem” szó rakható ki belőle. Ezért az olaszoknál sokszor nincs 17. emelet, sem 17-es szoba az épületekben, és az Alitalia légitársaság járatain sincsen 17-es üléssor. Pedig ez az ominózus szám egyetlen területen akár pénzre váltható szerencsét is hozhat: a lottó esetében. Persze nem ismerjük pontosan a számok népszerűségi statisztikáját, az ugyanis a Szerencsejáték Zrt. birtokában van, de nem hozza nyilvánosságra. Így nem kaphatunk pontos képet arról, hogy mennyire jó ötlet a szelvényen a tizenhetest beikszelni. Pedig a preferált számok között –nálunk, rákosmentieknél – ez is teljes joggal helyet kaphatna.