toggle-left toggle-right
RMTV

Műanyagmentes július 2024

2024-07-18 14:13:13

Idén is elindult a Műanyagmentes július elnevezésű nemzetközi kezdeményezés melynek célja, hogy felhívja a figyelmet az eldobható műanyagok által okozott környezetszennyezésre. Kiss-Szabó Eszter, a Felelős Gasztrohős Alapítvány kommunikációs vezetője elmondta: az elmúlt 5 év statisztikái alapján világszerte több százmillió csatlakozója volt a kampánynak, fejenként pedig kb. 18 kilogramm hulladékot spóroltak meg a kihívás résztvevői. A projekthez bárki csatlakozhat oly módon, hogy az egyszer használatos eszközök, illetve csomagolások helyett a többször felhasználható termékeket választja.

A szakember hozzátette: az eldobható műanyagok használatának csökkentése több szempontból is fontos feladat, ugyanis az ilyen eszközöknek már az előállítása is környezetterhelő, a természetbe kerülve pedig mikroműanyagokra esnek szét, amelyek akár a szervezetünkbe is bekerülhetnek.

Kiss-Szabó Eszter továbbá kifejtette: az érdeklődők már azzal is sokat tesznek a környezet védelméért, ha az otthonukban megtalálható zacskókat többször alkalmazzák, elviteles étel, illetve ital esetén pedig a saját tárolóedényüket, poharukat, illetve kulacsukat részesítik előnyben.
 

Élő adás
NMHH


A Rákosmente TV médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében támogatja
facebook