toggle-left toggle-right
RMTV

Átadták a Százszorszép Óvoda felújított játszóudvarát

2022-11-24 16:07:52

Rákosmente Önkormányzata 2016-ban egy VEKOP-felhívás keretében nyújtott be pályázatot a Rákoskerten található Százszorszép Óvoda korszerűsítésére és bővítésére. A sikeres elbírálást követően az aktuális munkálatok 2019 őszén kezdődtek meg, 2020 novemberében pedig átadták az új szárnyat, illetve a megújult épületeket. A fejlesztéshez kapcsolódóan 2021. áprilisára megtörtént a környezetrendezés és a játszóudvar kialakításának első üteme, most pedig a lezáró fázis keretében 5 játszóeszköz telepítését végezték el a szakemberek. - emelte ki Horváth Tamás polgármester.

Hatvani Zoltán és Timmel Ede saját képviselői keretükből járultak hozzá a beruházás megvalósulásához, melynek köszönhetően a tervezetteken kívül még egy további játszóeszközt sikerült beszerezni, és elhelyezni a területen. Timmel Ede elmondta: a korábbiak során számtalan szülői megkeresés érkezett az udvar bővítésének reményében. 

A Rákosmenti Százszorszép Óvoda 1946 óta működik Rákoskerten, a 140 férőhelyes létesítmény évek óta magas gyermeklétszámmal üzemel, ezért vált szükségessé a korábbiak során az épület bővítése és korszerűsítése. – utalt rá Pádárné Tóth Andrea az intézmény vezetője, aki üdvözölte, hogy a mostani fejlesztés létrejötte jelentős segítséget nyújt a gyermekek mozgásigényének kielégítésében.

A teljes egészében Rákosmente Önkormányzatának finanszírozásában megvalósuló beruházás keretében egy nagy alapterületű, nyáron napvitorlával védhető homokozó is várja ezentúl az óvodába járó gyerekeket.
 

Élő adás
NMHH


A Rákosmente TV médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében támogatja
facebook