toggle-left toggle-right
RMTV

Nyúl Kupa Utánpótlás OB a Gregor iskolában

2022-04-25 12:47:23

A hagyományokhoz híven ezúttal is a Gregor József Általános Iskola tornaterme adott otthont a Nyúl kupa Kyokushin Karate Utánpótlás Országos Bajnokságának, melyet 1996 óta az RTK DOJO SE, és az ottani vezetőedzők: Puskás Attila és Tóth Tivadarné hívnak rendszeresen életre. A megmérettetésre ezúttal 25 egyesület közel 150 versenyzője nevezett, mely jól mutatja, hogy a rendezvény évről évre egyre népszerűbb.

Az idei esztendőben kibővítették a korcsoportokat, így még több ifjú karatés, közöttük 15 rákosmenti versenyző indulhatott, akiknek teljesítményét szakmai zsűri bírálta el.

Az eseményen tiszteletét tette Horváth Tamás polgármester is, aki rámutatott: a helyhatóság számára fontos, hogy támogassa az utánpótláskorúakat felvonultató versenyeket, és ilyen módon motiválja az érintetteket a különböző sportágak kipróbálására, és az ezek melletti elköteleződésre. A városvezető végezetül elmondta: bízik abban, hogy 2023-ban már a hamarosan átadásra kerülő Riz Levente Sport- és Rendezvényközpont fog helyszínt biztosítani az eseménynek.

Élő adás
NMHH


A Rákosmente TV médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében támogatja
facebook