toggle-left toggle-right
RMTV

Alkotó pedagógusok és diákok

2022-04-25 12:37:28

Alkotó pedagógusok és diákok címmel nyílt kiállítás a Rákoscsabai Közösségi Házban, ahol a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Gimnázium tanárainak és tanulóinak alkotásai tekinthetők meg. A hagyományoknak megfelelően a megnyitóesemény keretében ebben az évben is Dunai Mónika országgyűlési képviselő osztotta meg gondolatit a megjelentekkel, s mint beszédében kiemelte: fővárosi és kerületi szinten is egyedülálló művészeti programok szervezése kapcsolódik a tanintézményhez.

Idén, immáron 3. alkalommal kapott helyet a sokszínű tárlat a kerületrészi közösségi házban. A kiállítás anyagai között fotográfiák, akvarellek, valamint grafikák egyaránt megtalálhatóak, az iskola közösségének kreatív tevékenységét bemutató ó kezdeményezés hátterébe pedig dr. Hicz János intézményvezető nyújtott betekintést. 

A rendezvény egyik fő szervezője, Kuli Ferenc igazgatóhelyettes hangsúlyozta: fontos, hogy teret nyerjenek a tehetséges diákok, ebből kifolyólag idén közel 50 gyermek alkotása kapott nyilvánosságot.

A vegyes technikákkal készült képeket felsorakoztató művészeti mustra május 13-ig látogatható, a hozzá kapcsolódó, április 22-i nyitóesemény a Time4Jazz formáció koncertjével ért véget.

 

Élő adás
NMHH


A Rákosmente TV médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében támogatja
facebook