
Ne ajándékozzunk élő állatot húsvétra!
2022-04-13 16:39:24

Kormos – a Noé Állatotthon mentett nyula – egy felelőtlen húsvéti ajándékozás egyik áldozata. Szinte újszülöttként szakították el az anyjától, mégis szerencsésnek mondható a sorsa, hiszen 2 testvérével ellentétben, ő túlélte a meggondolatlan vásárlást. Mivel évről évre számtalan ilyen jellegű eset történik országszerte, több civil szervezet is arra inti a családokat, hogy ne élő állattal lepjék meg a gyermekeket a közelgő ünnepeken.
A szeparáció mellett a hirtelen hely- és táplálékváltozásra egyaránt érzékenyek az állatok, melyek eleinte ugyan nagy sikert aratnak az ajándékozottak körében, néhány nap elteltével már gyakorta feledésbe is merülnek. Schneider Kinga szerint, továbbá fontos szem előtt tartani, hogy a házikedvencek kölcsönzése sem megfelelő megoldás, hiszen az ilyen jellegű szolgáltatás igénybevétele szinte állatkínzásnak minősül.
Jó hír azonban, hogy napjainkban már számos megoldás létezik arra, miként is töltheti valaki állatok körében a húsvétot.
Rengeteg húsvéti program várja a kicsiket országszerte, és nagyon sok állatvédő szervezet is kínál ilyen programokat. Például a Noé Állatotthon is.
Kormos több éve már, hogy végleges otthonra lelt az alapítványnál, ugyanakkor fajtársakra nem számíthat a jövőben, mivel a Noé Állatotthon nem akar könnyű alternatívát biztosítani a felelőtlen emberek számára.

A Rákosmente TV médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében támogatja

Havi 17 fix
Mi itt, Rákosmentén így vagy úgy, de mindnyájan a 17-es szám bvkörében élünk. Nem, tényleg nem gondolunk rá naponta, és nem mondjuk el fnek-fának, hol lakunk, de módfelett örülünk például annak, hogy a kerületünket már nagyon régóta senki sem hívja Rákosborzasztónak. Itt, a Havi 17 fixben pedig igyekszünk körbejárni a 17-es szám minden lehetséges vonatkozását, a matematikától a mvészetekig.
A tizenhetes szám apró titkai
Tudták, hogy a 17-es a kitartás száma? A hosszú, kemény munkával elért sikereké. Ez azért még a szkeptikusok számára sem hangzik rosszul, akik ugye köztudottan idegenül barangolnak a numerológia világában, azt viszont minden bizonnyal kívülről fújják, hogy a 17-es prímszám, mert csak eggyel és önmagával osztható. Pedig egyes ezoterikus álláspontok szerint kiváló tőzsdeügynök, pénzügyi- és életvezetési tanácsadó, sőt adott esetben még producer is válhatna belőlük, feltéve, ha bármely hónap tizenhetedik napján jöttek a világra. Férfiként határozottak, céltudatosak, de mégsem elég kitartóak, nőként pedig kimondottan tűzrőlpattant jelenségnek számítanak a tizenhetedike szülöttei. A 17-es szám alatt lakók sikeresek lehetnek munkájukban, és mindenben, ami pénzügyekkel, és az igazság kiharcolásával kapcsolatos. Ha ez a szám szerepel tehát a lakcímkártyánk megfelelő rovatában, akkor bátran üzemeltethetünk otthonunkban ügyvédi irodát, de lakásunk akár egy alapítvány székhelyéül is szolgálhat - sikeresen. A 17-es szám kultusza nem reked meg azonban az ezotéria világában, jelentősége már ősidők óta megmutatkozik. Fontos szám ugyanis a Bibliában, az ókori filozófiában, az alkímiában és a szakrális építészetben egyaránt. Az olasz kultúrában közismerten balszerencsés kicsengése van, mivel római számos változatának betűit átrendezve a latin VIXI, azaz az „éltem” szó rakható ki belőle. Ezért az olaszoknál sokszor nincs 17. emelet, sem 17-es szoba az épületekben, és az Alitalia légitársaság járatain sincsen 17-es üléssor. Pedig ez az ominózus szám egyetlen területen akár pénzre váltható szerencsét is hozhat: a lottó esetében. Persze nem ismerjük pontosan a számok népszerűségi statisztikáját, az ugyanis a Szerencsejáték Zrt. birtokában van, de nem hozza nyilvánosságra. Így nem kaphatunk pontos képet arról, hogy mennyire jó ötlet a szelvényen a tizenhetest beikszelni. Pedig a preferált számok között –nálunk, rákosmentieknél – ez is teljes joggal helyet kaphatna.