toggle-left toggle-right
RMTV

Indul a Gazdijogsi képzés

2021-09-22 13:52:46

Magyarországon körülbelül 1 millió kutyát tartanak, amely nemzetközi viszonylatban kiemelkedőnek számít. Éppen ebből kifolyólag a számos pozitív példa mellett, a NÉBIH szakemberei gyakorta tapasztalnak hiányosságokat az érintettek ellenőrzése során.

A Nemzeti Élelmiszer-biztonsági Hivatal és az Agrárminisztérium együttműködése révén, ez okból született meg az úgynevezett Gazdijogsi képzés, amely alapvető tudást biztosít ahhoz, hogy az ebtulajdonsok felelős módon élhessenek együtt kedvenceikkel. A kétnapos jelenléti képzések, valamint az online kurzusok alkalmával olyan témakörökkel ismerkedhetnek meg az érdeklődők, mint például a kutyaválasztás szempontjai, az anatómiai, az élettani és az egészségügyi ismeretek, de a táplálásról, továbbá a viselkedéssel kapcsolatos tudnivalókról és problémákról egyaránt szó esik a kezdeményezés keretében.

A 8 fejezetből álló tananyag elsajátítása során mindemellett az állattartás alapvető szabályai is górcső alá kerülnek. A témakörök sokszínűségét pedig kiemelten üdvözli a rákosmenti telephelyű Noé Állatotthon, mivel Budapest legnagyobb menhelye számtalan esetben tapasztalt hiányosságokat a közel 30 éves működése alatt.

A Gazdijogsi program már a meghirdetését követően nagy népszerűségnek örvendett hazánkban, így 2021-re rövid idő alatt beteltek a helyek a jelenléti oktatás esetében. Ugyanakkor az internetes tananyag bárki számára elérhető, az elsajátított ismereteket pedig a jelentkezők egy 30 perces online tudáspróbán is tesztelhetik.

Élő adás
NMHH


A Rákosmente TV médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében támogatja
facebook