toggle-left toggle-right
RMTV

Honvédelmi és katasztrófavédelmi nap Isaszegen

2021-09-21 15:22:37

A tavalyi évben a pandémia nem tette lehetővé, így egy év kihagyás után szeptember 20-án, 12. alkalommal adott helyet az Isaszegi Polgári Védelmi Bázis a Szabadság Sugárúti Általános Iskola Honvédelmi és Katasztrófavédelmi Napjának. A játékos vetélkedőt idén kiemelten várták a gyermekek, akik egyebek mellett a lövészet, a homokzsákozás, a gázálarcos keresés és a szakszerű elsősegélynyújtás alapjait egyaránt elsajátíthatták.

A gránátdobás mellett többek között a horgonyozásban, a számháborúzásban és a lövészetben is összemérhették ügyességüket a tanulók, akik a teljesítményük alapján pontszámokat kaptak. Az esemény létrejöttében hosszú ideje közreműködik Rákosmente Önkormányzata, így mint minden évben, idén is kilátogatott a vetélkedőre Horváth Tamás polgármester.

Mindemellett jelentős szerepet vállalt a nap folyamán a Báró Podmaniczky Önkéntes III. János Honvéd Egyesület, illetve a rákosmenti Önkéntes Polgárvédelmi Törzs, mely szervezetek a szakmai tapasztalatuk biztosításával, az állomásokon és a kiszállításban egyaránt segédkeztek. Nem véletlen, hogy Virágh Mihály, Rákoscsaba önkormányzati képviselője már a kezdetektől fogva támogatja a verseny megvalósulását. 

Körbejárta továbbá bázist Dr. Füzesi Péter alpolgármester is, aki meglepődve tapasztalta, hogy milyen komoly tudást szerezhetnek az általános iskolás diákok a program keretében. 
Rákosmente Önkormányzata reméli, hogy a példaértékű vetélkedő még hosszú időn keresztül megvalósulhat, továbbá a jövőben más 17. kerületi tanintézetek is kedvet kapnak majd hasonló jellegű rendezvények kivitelezéséhez.

Élő adás
NMHH


A Rákosmente TV médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében támogatja
facebook