toggle-left toggle-right
RMTV

Kezdetét vette a téli krízisidőszak az utcán élők számára

2019-12-11 16:04:03

Hirtelen köszöntött be a hűvös, csapadékos időjárás, ami miatt nagy a veszélye annak, hogy a tartósan utcán tartózkodó emberek kihűlnek. A testhőmérséklet veszélyesen alacsony szintre való süllyedése azonban nemcsak a mínuszokban fenyeget, akár plusz 10 fokban is előfordulhat. – mondta el Morva Emília, a Máltai Szeretetszolgálat Közép-Magyarországi Regionális Központjának vezetője.

 November elsején veszi kezdetét a krízisidőszak, és egészen márciusig tart, melynek során a hajléktalanokat segítő szervezetek megerősített szolgálattal, nagyobb létszámmal, és meghosszabbított nyitva tartásokkal dolgoznak.

 A nélkülözők a XVII. kerületben külön támogatást is kapnak a helyhatóság jóvoltából. Rákosmente önkormányzata minden pénteken délután egy órakor meleg és tartós élelmiszert oszt a városházánál, valamint a Rákosmenti Adományház Egyesület ruhával, bútorral segíti az embereket. A napi szintű járőrözést Budapest területén, a budai oldalon a Máltai Szeretetszolgálat, a pesti oldalon a Menhely Alapítvány munkatársai látják el. A szociális dolgozók emellett hosszú távon is próbálnak segítséget nyújtani a rászorulóknak, olyan programokkal, amelyekkel jobb körülményeket teremthetnek maguknak, illetve munkát találhatnak az érintettek. 

 

Ha olyan emberrel találkozunk a fővárosban, aki kritikus egészségügyi helyzetben van, vagy láthatóan nagyon rossz körülmények között tartózkodik az utcán, a 0613384186-os telefonszámon tudjuk riasztani a krízisautót. A segélyszolgálatok munkatársai azt kérik a lakosságtól, hogy ne féljenek odalépni ezekhez a hajléktalanokhoz, próbáljanak beszélgetni velük, rábeszélni őket, hogy térjenek be a szállásokra. Rendkívül fontos továbbá, hogy ha félreeső, nehezen behatárolható helyen tartózkodik az illető, a riasztott szakembereknek próbáljuk meg a lehető legpontosabban leírni az adott területet, hogy mielőbb sikeresen megtalálják őt. A gondozó szolgálatok folyamatosan várják az adományokat is, az anyagi hozzájárulások mellett nagy szükség van nagy mennyiségű, jó minőségű, meleg ruházatra, takarókra, hálózsákokra. Erről többek között a www.maltai.hu oldalon, a Máltai Szeretetszolgálat honlapjának „segítenék” menüpontjában tájékozódhatunk.  
 

Élő adás
NMHH


A Rákosmente TV médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében támogatja
facebook