toggle-left toggle-right
RMTV

Csökkent a várakozási idő a jármű vezetői vizsgákra

2019-11-20 11:33:25

Magyarországon évente mintegy 240 ezren kísérelnek meg jogosítványt szerezni, ebből a B kategóriás vizsgára jelentkezők száma tavaly hozzávetőleg 130 ezer volt, közülük 100 ezren vizsgáztak sikeresen. Szükségessé vált a rendszer központosítása, melynek egyik eredménye, hogy a korábbi 6-8 hét helyett jellemzően 2 héten belül kapnak vizsgaidőpontot azok, akik vezetői engedélyhez szeretnének hozzájutni – mondta el Schanda Tamás miniszterhelyettes, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára.

Schanda Tamás rámutatott: a Vizsgaközpont az évi 240 ezer közúti járművezető mellett nagyjából feleannyi közúti közlekedési szakembert - hivatásos gépkocsivezetőt, taxisofőrt - vizsgáztat, és további mintegy 20 ezer érintett személy pályaalkalmassági vizsgálatát végzi el. Az egységes és közvetlen irányítás megvalósításával az éves szinten 400 ezer ügyfél kiszolgálása gördülékenyebbé, színvonalasabbá tehető. Emellett a bankkártyás fizetés lehetőségének bevezetését is megkezdik –tette hozzá. 

A miniszterhelyettes célként jelölte meg, hogy 2020 márciusának végéig minden kirendeltségen, valamennyi vizsga-, utánképzési és vizsgálati díjat bankkártyával lehessen rendezni. Ezért az új budai Petzvál József utcai telephelyen, már elérhető ez a lehetőség. Az előzetes becslések szerint a készpénzes befizetések 40 százalékát sikerülhet bankkártyás tranzakcióra cserélni. Közölte: tervezik, hogy 2020 elejétől a közúti közlekedési szakemberek jelenleg még tesztlapos elméleti vizsgáztatását, digitális számonkérés váltsa fel. 

Élő adás
NMHH


A Rákosmente TV médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében támogatja
facebook