toggle-left toggle-right
RMTV

Elhunyt Riz Levente polgármester

2019-09-20 14:13:53

Hosszan tartó, méltósággal viselt betegségben elhunyt Riz Levente, Rákosmente polgármestere, aki 2006 óta vezette a 17. kerületet.

Középiskolai tanulmányait az egykori Fürst Sándor, ma Balassi Bálint Gimnáziumban végezte1989 és1993 között, az intézmény pedig később a híressé vált diákjainak sorába emelte, fényképét a tanintézet büszkeségei számára fenntartott tablón is feltüntette. A városvezető az ELTE BTK történelem, politológia és összehasonlító irodalomtudomány szakán szerzett diplomát, ezt követően közigazgatási alapvizsgát és szakvizsgát is tett. 1997-től 11 éven keresztül a rákoskeresztúri Pál Apostol Katolikus Általános Iskola és Gimnázium tanáraként oktatta az odajáró tanulókat.

A Fidesz kötelékében 1997 óta dolgozott. Kezdetben a parlamenti frakció szakértője volt, majd 1998 és 2002 között az Oktatási Minisztériumban miniszteri tanácsadóként tevékenykedett. Közben a Fidesz Elnöki Kabinet munkatársa lett. A XVII. kerületi Fidesz munkáját 2004-től választókerületi elnökként, csoportelnökként irányította, 2005-től bekerült a Fidesz Országos Választmányába. 2006-ban Rákosmente polgármesterévé választották, ugyanekkor a Fidesz fővárosi listáján bejutott a Fővárosi Közgyűlésbe is. A 2010-es országgyűlési választáson a Fidesz jelöltjeként már az első fordulóban elnyerte a mandátumot, és több mint kétharmados arányban győzedelmeskedett. Városvezetői pozícióját a 2014-es voksoláskor is megőrizte budapesti viszonylatban legnagyobb szavazataránnyal támogatott kormánypárti polgármesterként .

Szakmai sikereinek titkát ő maga így foglalta össze annak idején egy vele készült interjúban:
„Munkatársaimmal egységes csapatot alkotunk, azt tartjuk szem elôtt, hogy minden fejlesztésnek, beruházásnak, intézkedésnek a közösséget kell szolgálnia.”
Ennek tükrében nem meglepő, hogy legnagyobb szenvedélyének saját bevallása szerint a munkáját tartotta, legfőbb hobbija azonban a sport és a zene volt. Rockzenekarával rendszeresen koncertezett, billentyűs hangszereken és gitáron játszott. Minden évben részt vett a Csíksomlyói pünkösdi gyalogos zarándoklaton.

2019. augusztus 13-án közösségi oldalán jelentette be: betegség miatt nem indul újra az októberi önkormányzati választásokon. Szeptember 19-én, életének 45. esztendejében érte a halál. A városvezetőt Rákosmente önkormányzata saját halottjának tekinti.

Élő adás
NMHH


A Rákosmente TV médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében támogatja
facebook