toggle-left toggle-right
RMTV

Rendőrök jutalmazása

2014-12-23 11:55:52

BRFK XVII. kerületi rendőrkapitányságának munkatársait köszöntötték és jutalmazták december 17-én a Polgármesteri Hivatal melletti étteremben. Az évzáró állománygyűlést megtisztelte jelenlétével többek között Riz Levente polgármester, Fohsz Tivadar és Horváth Tamás alpolgármesterek, Dr. Rúzsa Ágnes jegyző,  dr. Mód Kristóf aljegyző és Szikszó Sándor kapitányságvezető is .

- Köszönettel tartozunk a rendőrség egész éves munkájáért, januártól a rendőri túlmunkát, a járőrözés sűrítését az önkormányzat eszközeivel is tudjuk majd támogatni. – mondta el Riz Levente a jelenlévőknek. Kitért arra is, hogy a jövő évtől új térfigyelő kamerahálózat létesül, amely egy valós idejű élőképet fog majd a rendőrségre sugározni. – Nagyobb mértékű szerepvállalásra készülünk tehát a soron következő esztendőben a kerület közbiztonságának további erősítése, növelése érdekében. – hangsúlyozta a városvezető, akinek támogató szavai után Szikszó Sándor kapitányságvezető vette át a szót.

Kollégáihoz intézett beszédében elmondta: nehéz évet zártak, de mindenki keményen dolgozott. Nemcsak a hivatásos, hanem a közalkalmazotti és köztisztviselői állománynak is megköszönte az egész éves munkáját, - hiszen mint azt kiemelte - nélkülük nem működne a kapitányság. Az ünnepségen 2014-ben végzett eredményes munkájuk elismeréseként huszonöt fő vehetett át emléklapot. 

Élő adás
NMHH


A Rákosmente TV médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében támogatja
facebook