
hírek
Hamarosan zárul a keresztféléves képzésekre való jelentkezés
A felsőoktatási intézmények elsősorban mesterképzési szakokat hirdetnek meg ebben az időszakban. Pósánné Rácz Annamária továbbá kitért rá: az érintettek ez alkalommal is hat szakot jelölhetnek meg az E-felvételi rendszerben, ezekből hármat térítésmentesen.
A keresztféléves képzések ponthatárainak megállapítása a következő év januárjának második felében történik majd. Az érdeklődők a témával kapcsolatban bővebben a www.felvi.hu oldalon tájékozódhatnak.
Megkezdődött a téli gumicsere időszaka
Hazánkban egyre elterjedtebb a négy évszakos gumik használata, amelyek azért praktikusak, mert a szezonális abroncsok tulajdonságait egyesítik. Mintázatuk a téliével egyezik meg, a gumikeverék szilikáttartalma viszont a nyáriéhoz áll közelebb.
Megemlékezés a nemzeti gyásznapon
Ezt követően Dr. Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó szólt a megjelentekhez, és rávilágított: 1956. november 4-én budapesti viszonylatban 135-en haláloztak el, az október 23-ától 1957 január 16-ig terjedő időszakban pedig összességében 2045 személy veszítette el az életét a fővárosban. Mint hangsúlyozta: fontos, hogy az utókor emlékezzen azokra a hősökre, akik hazánk szabadságáért és függetlenségéért küzdöttek.
Az esemény keretében Koncsek Zoltán saját szerzeményével, Gyarmati Károly nemzetőr, dandártábornok verssel, Zsuzsa Mihály énekes-színész, dalszerző pedig az alkalomhoz illő dalokkal működött közre.
A folytatásban Antal Mariann református lelkész mondott igei köszöntőt, majd a megemlékezés zárásaként a megjelentek a szobor talapzatánál Magyarország Kormányának képviseletében Dr. Szili Katalin, Rákosmente Önkormányzatának nevében pedig Horváth Tamás polgármester, illetve dr. Bakos András és dr. Füzesi Péter alpolgármesterek koszorúztak. A Gróf Batthyány Lajos Nemzetőr Szövetség küldötteiként Bacsó Ernő tábornagy és bajtársai, a Történelmi Nemzetőr Szervezet delegáltjaként Béresné Varga Edit alezredes, a Vitézi Rend és az ’56-os Szövetség nevében Kender László és Vitéz Marosvári Imre, a Rákosmenti ’56-os Alapítványtól Sziklai Tibor és Kele Lajosné, a Rákosmenti Katonai Egyesülettől Heim Sándor, majd pedig a helyi egyesületek tagjai és a civil résztvevők hajtottak fejet a Nemzetőr szobornál. Az esemény a helyszínen a Szózat közös eléneklésével zárult.
A nemzeti gyásznaphoz kötődő eseménysorozat az esti órákban a Péceli út és Szabadság sugárút kereszteződésénél álló kopjafánál folytatódott, ahol a megjelentek közösen énekelték el a magyar nemzet himnuszát. Innen gyertyás menet indult az Árpádházi Szent Erzsébet templom falán elhelyezett emléktáblához, ahol Fehérné Káli Margit, a Szabadság Sugárúti Általános Iskola igazgatója idézte fel 1956 főbb történéseit. Majd a jelenlévők: köztük Németh Lajosné és Dr. Fachet Gergő, Horváth Tamás polgármester és Dr. Füzesi Péter alpolgármester, Virág Mihály önkormányzati képviselő és Somogyi Zsolt helyeztek el koszorút és mécseseket. Végezetül a hagyományokhoz híven átadásra került a vándorzászló is, amelyet a Szabadság Sugárúti Általános Iskolától átvéve egy teljes esztendőn át a Rákoscsabai Jókai Mór Református Általános Iskola fog megőrizni.
Magyar József grafikusművész emlékkiállítása
Magyar Attila úgy emlékezett vissza édesapjára, mint egy olyan emberre, aki szeretett visszavonulni és elzárkózni a külvilágtól annak érdekében, hogy mindent alárendelve a művészetnek megalkothassa a tökéletes képet.
Az esemény zárásaként Kiss László népdalénekes adta elő a Lord együttes Ha tudnám című dalát.
Téli közlekedési tanácsok
A gyalogosok számára az is kockázatnövelő jelentőségű lehet, ha nem elég észrevehetőek. A rövidebb, esős nappalok idején érdemes fényvisszaverő vagy láthatósági ruházat viselésével kiemelkedniük a kivilágítatlan környezetből.
Lomtalanítás Rákosmentén
Fontos tudni, hogy továbbra is tilos megválni a szelektíven gyűjthető csomagolási és háztartási hulladékoktól, illetve az építési törmelékektől, síküvegtől, a lehullott falevelektől, valamint a lenyesegetett ágaktól. A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. a szolgáltatás részeként ezek elszállítását nem teszi lehetővé, ahogyan a veszélyes hulladékok sorsáról sem gondoskodik.
Fontos tudni továbbá, hogy a felgyülemlett kacatokat év közben lakossági szelektívgyűjtő hulladékudvarokba lehet elvinni, melyeknek dolgozói előzetes időpontfoglalást követően fogadják az érintetteket. Rákosmentén ilyen jellegű létesítmény a Gyökér köz 4. szám alatt található.
Ősszel is fontos az immunrendszerünk megerősítése
Az évnek ebben a szakában továbbá a különböző felső légúti megbetegedések is előtérbe kerülnek, köztük a megfázás vagy az influenza. Az utóbbinak a szezonjára való felkészülés érdekében október végétől az ország egész területén rendelkezésre állnak a háziorvosi praxisokban az influenza elleni vakcinák.
Felelősségbiztosítást kell kötni bizonyos típusú e-rollerekre
A rendelkezés értelmében a biztosítási kötelezettség azokra az elektromos rollerekre vonatkozik, amelyek meghatározott műszaki paraméterekkel rendelkeznek: a 25 kilogramm feletti és 25 km/h tervezési sebességet meghaladó típusok érintettek ebben. Ez azt jelenti, hogy azok mostantól ugyanolyan kötelező felelősségbiztosítás alá tartoznak, mint a gépjárművek, hiszen használatuk során más közlekedők és önmaguk számára is kockázatot jelentenek.
A MABISZ statisztikai adatai alapján 2024 első hat hónapjában 319 olyan személyi sérüléses esemény történt, amelyben elektromos rollerek is részt vettek. Az elemzés rávilágít, hogy a rollerezők kétszer annyi esetben voltak a balesetek okozói, mint elszenvedői, és ezek az arányok is indokolttá teszik a kötelező biztosítás bevezetését.

A Rákosmente TV médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében támogatja
Havi 17 fix
Mi itt, Rákosmentén így vagy úgy, de mindnyájan a 17-es szám bvkörében élünk. Nem, tényleg nem gondolunk rá naponta, és nem mondjuk el fnek-fának, hol lakunk, de módfelett örülünk például annak, hogy a kerületünket már nagyon régóta senki sem hívja Rákosborzasztónak. Itt, a Havi 17 fixben pedig igyekszünk körbejárni a 17-es szám minden lehetséges vonatkozását, a matematikától a mvészetekig.
A tizenhetes szám apró titkai
Tudták, hogy a 17-es a kitartás száma? A hosszú, kemény munkával elért sikereké. Ez azért még a szkeptikusok számára sem hangzik rosszul, akik ugye köztudottan idegenül barangolnak a numerológia világában, azt viszont minden bizonnyal kívülről fújják, hogy a 17-es prímszám, mert csak eggyel és önmagával osztható. Pedig egyes ezoterikus álláspontok szerint kiváló tőzsdeügynök, pénzügyi- és életvezetési tanácsadó, sőt adott esetben még producer is válhatna belőlük, feltéve, ha bármely hónap tizenhetedik napján jöttek a világra. Férfiként határozottak, céltudatosak, de mégsem elég kitartóak, nőként pedig kimondottan tűzrőlpattant jelenségnek számítanak a tizenhetedike szülöttei. A 17-es szám alatt lakók sikeresek lehetnek munkájukban, és mindenben, ami pénzügyekkel, és az igazság kiharcolásával kapcsolatos. Ha ez a szám szerepel tehát a lakcímkártyánk megfelelő rovatában, akkor bátran üzemeltethetünk otthonunkban ügyvédi irodát, de lakásunk akár egy alapítvány székhelyéül is szolgálhat - sikeresen. A 17-es szám kultusza nem reked meg azonban az ezotéria világában, jelentősége már ősidők óta megmutatkozik. Fontos szám ugyanis a Bibliában, az ókori filozófiában, az alkímiában és a szakrális építészetben egyaránt. Az olasz kultúrában közismerten balszerencsés kicsengése van, mivel római számos változatának betűit átrendezve a latin VIXI, azaz az „éltem” szó rakható ki belőle. Ezért az olaszoknál sokszor nincs 17. emelet, sem 17-es szoba az épületekben, és az Alitalia légitársaság járatain sincsen 17-es üléssor. Pedig ez az ominózus szám egyetlen területen akár pénzre váltható szerencsét is hozhat: a lottó esetében. Persze nem ismerjük pontosan a számok népszerűségi statisztikáját, az ugyanis a Szerencsejáték Zrt. birtokában van, de nem hozza nyilvánosságra. Így nem kaphatunk pontos képet arról, hogy mennyire jó ötlet a szelvényen a tizenhetest beikszelni. Pedig a preferált számok között –nálunk, rákosmentieknél – ez is teljes joggal helyet kaphatna.
