
hírek

A Költészet Napjára készült az Ascher Oszkár Színház
A költészet napját 1964 óta ünnepeljük József Attila születésnapján minden évben április 11-én. A magyar líra előtt Rákosmentén is több programmal tisztelegtek. „Mily mély a sekélység” címmel április 12-én a Csokonai-díjas Ascher Oszkár Színház művészei verses, zenés összeállításban közvetítették a költészetünkben megbúvó játékosságot és humort. Az egyedülálló előadást a Vigyázó Sándor Művelődési Házban teltház fogadta.
Egy bizonyságtevő utazást tettek az Ascher Oszkár színház művészei zenés, verses összeállításukkal. Bukovszki Eszter, Csőre Csaba, Karczub Tímea, Kecső Andrea, Littai Fanni, Ökördy Kornél, Sándorfi Bence és a rendező Hegyi Norbert a magyar költészetben meghúzódó játékosságot, humort és iróniát vitték a porondra. A magyar költészet több száz éves hagyománya ugyanis szerencsére bővelkedik ilyen alkotásokban is. Ezért választották műsoruk címének Kosztolányi egyik idevágó mottóját, a „Mily mély a sekélységet” is.
Weöres Sándor, Petőfi, Csokonai, Arany, Janus Pannonius vagy épp Varró Dániel. A költészet napi műsorban több mint 30 vers hangzott el énekelve, játszva, elszavalva. Fontos szempont volt egyaránt a klasszikus és kortárs művek felvonultatása is. A repertoárt a nyolctagú művészcsapat állította össze a témának, hangulatnak megfelelő költemények kiválasztásával.
A műsor különlegességét adta az is, hogy valamennyi korosztály megtalálhatta az adott vers mondanivalóját, továbbá az ünnep kapcsán kidomborodott az is, mennyire gazdag és kimeríthetetlen magyar költészetünk tárháza.
Az ascherosok összeállítását, - amelyet a tervek szerint még többször színre visznek majd – vastapssal jutalmazta a közönség.


Érzékenyítő foglalkozás a Balassiban
Április 13-án a Balassi Bálint Gimnáziumban tartották meg az ún. komplex, iskolai fogyatékossági érzékenyítő mintaprogram bemutató foglalkozását. Az érzékenyítéssel kapcsolatban Riz Levente polgármester elmondta: Rákosmente helyi esélyegyenlőségi programjának hangsúlyos és nagyon fontos része, hogy szeretnék az ép és egészséges fiatalok szemléletét formálni, ennek érdekében pedig ún. érzékenyítő órákat tartanak a kerület iskoláiban. A kezdeményezés különlegességét mutatja, hogy sem vidéken, sem Budapesten nem volt ez idáig hasonló program. Az Önkormányzat célja, hogy minden kerületi diák legalább egy alkalommal részt tudjon venni érzékenyítő foglalkozáson, ahol fogyatékkal élő emberekkel találkozva szembesülhetnek azok egyéni problémáival, gondolataikba, érzelmi életükbe is belepillantva.
A foglalkozások során a diákok egyebek mellett megtanulhatják, hogyan kell helyesen segíteni a fogyatékkal élő embereknek, kipróbálhatnak különböző – velük kapcsolatos – sportokat.
Csiszár Attila, a MEOSZ Oktatási Továbbképző és Távmunka Intézet igazgatója a rendezvényt megelőzően elmondta: az érzékenyítést már iskolás korban meg kell kezdeni ahhoz, hogy felnőttként tekintettel legyen a fogyatékkal élőkre a társadalomban. A szintén jelen lévő Vid Natasa pszichológus kifejtette: a velük szembeni előítéletes magatartás abból alakul ki, hogy nincsen az egészséges embereknek tapasztalatuk, ezért távolságot igyekeznek tartani, esetleg egyéb –negatív- viselkedésformába menekülnek. Pedig sokszor nem is segítségre van szüksége a fogyatékkal élőknek, csupán normális hozzáállásra, valamint egy olyan környezetre, ahol képesek önállóan boldogulni.
A gyakorlati foglalkozásoknak a gyerekek mellett Riz Levente polgármester is aktív részese lett, kipróbálta a kerekes székben való közlekedést is. Az órán olyan szituációkban vehetek részt a gimnázium tanulói, amelyek rámutattak azokra a nehézségekre, amelyekkel a mozgáskorlátozottak naponta szembesülhetnek.


Költészet Napja a Diadalban
A Diadal Úti Általános Iskola a 2015. évi Magyar Költészet Napja tiszteletére április 10-én alsó tagozatosainak irodalmi összeállításával tisztelgett költészetünk nagyjai előtt. A zenés – verses műsor záró képében felmutatott transzparens egy mindannyiunk számára megfontolandó, követendő tanácsot emelt a diákok elé: A vers néma, te adj hangot neki! Az intézmény partneriskolájával, a Bartók Béla Alapfokú Művészeti Iskolával közösen ezen a héten is megemlékezik az ünnepről.


40 esztendős a Rákoshegyi Modellező Klub
40 éves a Rákoshegyi Modellező Klub, amelyet 1975 tavaszán indított el Litomiczky Sándor szakkörként, a tanítók kérésére a Kép utcai Általános Iskolában. Az egykori iskolai foglalkozás azonban csakhamar egy népszerű klubbá nőtte ki magát, amely már számos nemzetközi elismerést gyűjtött az évek folyamán. A majdnem félszázados jubileumot a Rákoscsabai Közösségi Házban berendezett különleges, számos repülőmodellt felvonultató tárlattal ünnepelték. A kiállítást, április 10-én Dr. Reé András, a Magyar Modellező Szövetség elnöke nyitotta meg. Mint elmondta: ma a legtöbb gyerek már nem azt kérdezi, hogy miként lehet lemodellezni egy járművet, hanem hogy hogyan lehet megvenni. A rákoshegyi klub ezzel szemben továbbra is az önállóságra nevel, fejleszti a fiatalok kézügyességét, valamint egy jó sport is egyben.
A tagokat és vendégeket Horváth Tamás alpolgármester köszöntötte. Kiemelte: ma egy ilyen modellező klub igazi kuriózumnak számít.


Megvannak a Csaba Ház novellapályázatának nyertesei
Mint arról már beszámoltunk, novellapályázatot hirdetett a Rákoscsabai Közösségi Ház a Költészet Napja alkalmából. Legfeljebb három, eddig még sehol nem publikált, maximum kétoldalnyi terjedelmű írással lehetett jelentkezni elektronikus úton. A zsűri által legjobbnak ítélt alkotásokból egy színházi est készült, ahol színészek adták elő a novellák egyes jeleneteit. A felhívásra 79 írásmű érkezett, ezek fele vidéki pályázóktól.
A legmagasabb pontszámot Jung Antalné írása érte el, ő lett az irodalmi pályázat első helyezettje. Gyermekkorában jegyzetfüzeteket töltött meg írásaival, aztán felnőttként a közelmúltban kezdett újra alkotni. Tavaly megnyert egy esszépályázatot, és az eredménytől felbátorodva jelentkezett a rákosmenti novellapályázatra is „Egyszer az életben” és „Kakasszó” című novelláival. - Egy írásnál nemcsak a történet számít, igazából a ráillesztett érzés a lényeg. – vallja az alkotó, aki szereti az írást, türelemmel játszik a szavakkal, civil foglalkozása azonban messze esik a hobbijától, ugyanis mezőgazdasági vállalkozóként keresi a kenyerét.
A második helyezett, Róna J. László stílszerűen éppen József Attila születésnapján, a Költészet Napján látta meg a napvilágot, és Dunaharasztiból érkezett. Rutinos pályázóként a Csaba Ház felhívására is beküldött három pályaművet. Mint elmondta: elsősorban a másokkal való megmérettetés motiválta. 1974-ben jelent meg először az akkori Képes Újság nevű hetilapban néhány verse, majd hosszú kihagyás után 2006-ban kezdett aktívan írni. Azóta két novellás és két verses kötete is megjelent.
Bár a Szép szó irodalmi pályázatán egy novellával diadalmaskodott, saját bevallása szerint a versírás áll közelebb a szívéhez. Sokszor gondolkodott azon, hogy a művészek milyen kapcsolatba kerülhetnek a művükkel. Erről írt is egy verset, amelyben a festő beleszeret a művébe, amit végül eltemetnek vele. A második helyet egy hasonló témájú novellával sikerült megszereznie: itt egy szobrász rajong olyan mértékig a saját maga által létrehozott alkotásért, hogy ott is hal meg, a szobor lábainál. A szerző szerint az a titka a sikerének, hogy teljes mértékben át tudja élni és érezni, amiről ír, nem volt ez másként a díjnyertes novellája esetében sem.
A Szép Szó novellapályázatának harmadik helyezettjei Pruzsinszky Sándor és Varga Lóránt lettek. A díjakat Dunai Mónika, Rákosmente országgyűlési képviselője adta át, beszédében méltatva az irodalom fontosságát.


Babusa János előadása a Csaba Házban
"A pápa szobor története” címmel Babusa János tartott előadást április 9-én a Csaba Házban. A szobrászművész ismertette, miként keletkezett az éppen 10 évvel ezelőtt Rákoshegyen felállított köztéri alkotás, amely II. János Pál pápa első magyarországi egészalakos szobra. Babusa János 2005-ben először kisplasztikát készített az akkor már elhunyt pápáról, majd ezután kezdett hozzá kőből kifaragni a szobrot. A szobor elkészítésének teljes összegét Rákosmente Önkormányzat állta.


Polgárőri szolgálatra jelentkezett Szilágyi György országgyűlési képviselő
Polgárőri szolgálatra jelentkezett Szilágyi György országgyűlési képviselő. Április 7-én, kedden a Rákosmenti Polgárőr Egyesület tagjaival és Nótin Tamás önkormányzati képviselővel járta be kerületünket, megismerve a polgárőrök áldozatos munkáját, amelyet Rákosmente lakóinak biztonságérzete érdekében látnak el. A járőrözés folyamán bejárták a kertvárosi részeket, a lakótelepeket, ellenőrizték a tereket és játszótereket.
A Jobbik februárban jelentette be, hogy az országgyűlési frakciója önkéntes szociális munkába kezd. A párt országgyűlési képviselői minden hónapban legalább egy napot önkéntes munkával fognak tölteni 2015-ben. Mindezt azért teszik, hogy ne szakadjanak el az emberektől, minél inkább megismerjék, megtapasztalják a hétköznapok kihívásait.


Kortárs segítők Rákosmentén
Tavaly indított egy széleskörű prevenciós iskolai programot a XVII. kerületi Gyermekjóléti Központ, amelyben– a Rákosmentén még újdonságnak számító - ún. kortárs segítő képzés is helyet kapott. Elsőként a Békésy György Szakközépiskolában tizennégy tanulót, akik aktívan részt vesznek ezentúl a központ által szervezett programokon, azaz a táborokon, klubfoglalkozásokon, tematikus osztályfőnöki órákon, de évfolyamtársaik tanácsot is kérhetnek tőlük abban, miként küzdjenek meg problémáikkal.
A tapasztalatok szerint a fiatalok egymás között tudják a leghatékonyabban megosztani felmerülő problémáikat. Ám fontos, hogy a kortárs segítők csak tanácsokat adnak, motiválnak, de nem oldhatják meg a problémákat, és nem tagjai a jelzőrendszernek sem.
A program folytatódik. A gyermekjóléti központ ezen a nyáron is tart kortárs segítő képzést, ám ezúttal egy másik rákosmenti középiskolában.


A Rákosmente TV médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében támogatja

Havi 17 fix
Mi itt, Rákosmentén így vagy úgy, de mindnyájan a 17-es szám bvkörében élünk. Nem, tényleg nem gondolunk rá naponta, és nem mondjuk el fnek-fának, hol lakunk, de módfelett örülünk például annak, hogy a kerületünket már nagyon régóta senki sem hívja Rákosborzasztónak. Itt, a Havi 17 fixben pedig igyekszünk körbejárni a 17-es szám minden lehetséges vonatkozását, a matematikától a mvészetekig.
A tizenhetes szám apró titkai
Tudták, hogy a 17-es a kitartás száma? A hosszú, kemény munkával elért sikereké. Ez azért még a szkeptikusok számára sem hangzik rosszul, akik ugye köztudottan idegenül barangolnak a numerológia világában, azt viszont minden bizonnyal kívülről fújják, hogy a 17-es prímszám, mert csak eggyel és önmagával osztható. Pedig egyes ezoterikus álláspontok szerint kiváló tőzsdeügynök, pénzügyi- és életvezetési tanácsadó, sőt adott esetben még producer is válhatna belőlük, feltéve, ha bármely hónap tizenhetedik napján jöttek a világra. Férfiként határozottak, céltudatosak, de mégsem elég kitartóak, nőként pedig kimondottan tűzrőlpattant jelenségnek számítanak a tizenhetedike szülöttei. A 17-es szám alatt lakók sikeresek lehetnek munkájukban, és mindenben, ami pénzügyekkel, és az igazság kiharcolásával kapcsolatos. Ha ez a szám szerepel tehát a lakcímkártyánk megfelelő rovatában, akkor bátran üzemeltethetünk otthonunkban ügyvédi irodát, de lakásunk akár egy alapítvány székhelyéül is szolgálhat - sikeresen. A 17-es szám kultusza nem reked meg azonban az ezotéria világában, jelentősége már ősidők óta megmutatkozik. Fontos szám ugyanis a Bibliában, az ókori filozófiában, az alkímiában és a szakrális építészetben egyaránt. Az olasz kultúrában közismerten balszerencsés kicsengése van, mivel római számos változatának betűit átrendezve a latin VIXI, azaz az „éltem” szó rakható ki belőle. Ezért az olaszoknál sokszor nincs 17. emelet, sem 17-es szoba az épületekben, és az Alitalia légitársaság járatain sincsen 17-es üléssor. Pedig ez az ominózus szám egyetlen területen akár pénzre váltható szerencsét is hozhat: a lottó esetében. Persze nem ismerjük pontosan a számok népszerűségi statisztikáját, az ugyanis a Szerencsejáték Zrt. birtokában van, de nem hozza nyilvánosságra. Így nem kaphatunk pontos képet arról, hogy mennyire jó ötlet a szelvényen a tizenhetest beikszelni. Pedig a preferált számok között –nálunk, rákosmentieknél – ez is teljes joggal helyet kaphatna.