
hírek

A Zene Világnapját ünnepelték a Vigyázóban
„Komolyan és könnyedén” címmel rendezték meg a zene világnapja alkalmából életre hívott zenekari hangversenyt a Vigyázó Sándor Művelődési Házban. Október 1-jén a Bartók Zeneiskola Concerto Filharmónia Szimfonikus Zenekara, valamint a Kispesti Művészeti Iskola Szimfonikus Zenekara lépett fel.
Balogh Lázár karmester szerint a zene világnapján olyan figyelem összpontosul a zeneiskolákra, mely a hétköznapokban nem. A karmester elmondta: minden gyermeknek kellene zenét tanulnia, hiszen a gondolkodást és a logikát is fejleszti.
A Kispesti Művészeti Iskola Szimfonikus Zenekara előadását komolyzenével kezdte, majd szimfonikus könnyűzenével zárta. Taligás Lajos karmester szerint ennek az a célja, hogy a hangversenyeken mindegyik korosztály megtalálja a neki tetsző műfajt és stílust. A könnyedebb dallamokkal pedig a fiatalabb generációt is meg lehet fogni.
A hangversenyre megtelt a Vigyázó Sándor Művelődési Ház nagyterme. Fiatalok és idősek egyaránt élvezték a közel kétórás koncertet.


A magyar népmese napja Rákosmentén
Benedek Elek születésének évfordulóján, szeptember 30-án ünnepelték immár 11. alkalommal a magyar népmese napját. Ebben az évben 62 magyarországi és 9 határon túli helyszín kapcsolódott be több száz programmal az emléknaphoz. Kerületünkben a Diadal Úti Általános Iskola 5.c osztálya rendhagyó magyaróráját a Rákoscsabai Könyvtárban tartották aznap. A diákok – Raffay Gábor igazgató úr vezetésével – dramatikus játékkal tisztelegtek a meseirodalom előtt. Az általános iskola könyvtártermében meseolvasással, játékos vetélkedővel nyitották meg a hagyományos könyvtári tematikus évet, mely idén a „Tündér éve” címet kapta.


Elindult a Vigyázó filmklubjának kilencedik évada
A filmklubot immár kilencedik éve szerkeszti és vezeti Horváth Tibor, a Hírhozó szerkesztőségvezetője, aki az évadnyitón felvezette a ’80-as évek filmtörténetét, illetve az aktuális korszak jellemzőit. Ez egy kultúr-misszió, amivel a vezető célja filmművészeti remekeink minél szélesebb körben való megismertetése, generációkat megszólítva.
Az évad első estéjén a Circus Maximus forgott a vetítővásznon. Radványi Géza 1980-as játékfilmje adta hűen a nyitányt. Az alkotás ugyanis előrevetítette a korszak alapélményét, filmnyelvét, és igazi jelentőségét.
A minőségi filmek rajongói a teljesség igénye nélkül a 15 alkalom alatt olyan emlékezetes magyar remekműveket láthatnak, mint a Ripacsok, a Mephisto, a Te, rongyos élet vagy a Redl ezredes. A vetítések most is páros héten, kedd esténként 18 órakor kezdődnek. Legközelebb, október 13-án Lugossy László: Köszönöm, megvagyunk című alkotása kerül a vászonra.


Ötvenedik születésnapját ünnepelte Hajtós Bertalan
Munkával ünnepelt, azaz szokásos edzésén, tanítványai társaságában tartotta meg születésnapját Hajtós Bertalan, olimpiai ezüstérmes cselgáncsozó. Szeptember 28-án töltötte be ugyanis az ötvenedik életévét, stábunk edzés közben, az Újlak utcai iskolában köszöntötte a sportolót.
A 1992-es barcelonai olimpia ezüstérmese 2000-ben vonult vissza. Ám azóta sem pihen, hanem a fiatal generációnak tart edzéseket a Rákosmenti Hajtós Diáksport Egyesület alelnökeként és vezetőedzőjeként. Hajtós Bertalan szerint ahhoz, hogy valaki jó cselgáncsozó legyen legfőképp kitartás és rengeteg edzés szükséges, ezt a hozzáállást pedig igyekszik tanítványaiba is beleplántálni.


Döntetlent játszott az RKSK
Az NB III-as labdarúgó bajnokság 2015/16-os szezonjának 9. fordulójában az RKSK szeptember 26-án Rákospalota csapatával csapott össze. A találkozó 31. percében a REAC megszerezte a vezetést, de a második félidő végén, a 89. percben az RKSK egyenlíteni tudott. Így a végeredmény: REAC – Rákosmente KSK 1:1. A mieink gólját Király Botond jegyzi. Hétvégén az RKSK a Diósgyőr 2. csapatát fogadja hazai pályán.


Születésnaposokat is köszöntöttek a Rákoshegyi Napokon
Idén is megrendezték a kerületben élők körében mindig nagy népszerűségnek örvendő Rákoshegyi Napokat.
Németh Hajnalka és Réfi Katalin fuvolajátékával indult a Rákoshegyi Közösségi Házban annak különleges kiállításnak a megnyitója, amely öt – idén 70. születésnapjukat ünneplő - rákoshegyi művész alkotásait mutatja be. A tárlatot Keszthelyi Attila, a Rákoshegyi Polgári Kör tiszteletbeli elnöke nyitotta meg.
A méltatást követően Szabó Tiborné Katalin rákoshegyi képviselő nyújtotta át a művészeknek, születésnaposoknak, így Lakatos József Péternek, Fejér Gyulának, Érsek Tibornak, Keszthelyi Attilának és Szakáll Ágnesnek a közösségi ház ajándékait.
Nemeskövi Dénest is felköszöntötték, aki szintén 2015-ben ünnepelte 70. születésnapját. Az olimpiai bajnok mesterszakács sokszor segédkezik a hagyományos fakanálviadalokon. A főzőverseny az eső miatt idén elmaradt, de ez nem vette el a rákoshegyiek lelkesedését.
Rákoshegyen sokan fáradoznak azon, hogy a közösségi élet ilyen virágzó legyen. Ezért is alapították meg a rákoshegyi képviselők, Szabó Tiborné és Dr. Bényi Zsolt, valamint a polgári kör tagjai a Rákoshegyi Hétköznapok Hőse Díjat.
A díjat ebben az évben Balázs Zsuzsanna, a Holdsugár Gondozási Központ munkatársa, a nyugdíjasklub vezetője kapta. Az oklevelet és Ballonyi Margit egyik alkotását a rákoshegyi képviselők és Sándor Pál, a Rákoshegyi Polgári Kör elnöke nyújtották át neki.
Ezzel a programok sora azonban még nem ért véget. Bográcsos finomság, kürtőskalács, élő zene a Diamonds Trióval, na és persze Szent Mihály-tüze várta a vendégeket.
Másnap a Szent István téren megrendezték a hagyományos búcsút. A Lisieux-i Szent Teréz templomban pedig ünnepi szentmisét és körmenetet is tartottak. Ezzel a programmal a néhai Kiss István atyára is emlékeznek.
A 2015-ös a 17. Rákoshegyi Napok volt a sorban. Az elsőt a Rákoshegyi Közösségi Ház egy éves évfordulóján rendezték.


Zenés villámcsődület a Fő téren
A szakadó eső ellenére is több százan énekeltek együtt Bartók Béla halálának hetvenedik évfordulója alkalmából Rákosmente Fő terén, szeptember 26-án, a Rákoshegyi Bartók Zeneház szervezésében. A rögtönzött éneklés után egy - a zeneszerző által 1915-ben, Rákoskeresztúron gyűjtött- szlovák népdal hangzott fel, amelyet Linkéné Gácsi Éva vezetésével a Szlovák Asszonykórus, a Gregor József Általános Iskola kórusa, a Zrínyi Miklós Általános Iskola énekkara, a Balassi Bálint Nyolc évfolyamos Gimnázium végzett diákjainak kórusa, valamint a Pál Apostol Általános Iskola és Gimnázium énekegyüttese adott elő és tanított meg a téren összegyűlt érdeklődőknek.
A japán zongoraművész, Shinji Fujiwara mellett két magyar kiválóság, Kovács Gergely és Kovács Eszter is csatlakozott a flashmobhoz, akik az esős időjárás miatt szintúgy a kisteherautó platóján mutatták be a keresztúron született Csodálatos mandarin négykezes változatát, valamint az Allegro Barbaro-t.


Átadták a Rákoshegyért díjat
A vendégeket Nemeshegyi Dávid, a Rákoshegyi Baptista Imaház lelkésze köszöntötte a Rákoshegyi Napokon, amely a városrész legnagyobb közösségi és kulturális eseménye. Rákoshegy pedig különösen erős abban, hogy a helyi közösséget összekovácsolja. Ezt már Riz Levente polgármester mondta ünnepi köszöntőjében. Beszédében egyúttal a rendezvénysorozatot is megnyitotta.
Ennek a kivételes közösségi szellemnek az egyik oszlopos tagja, illetve értékőrzője az idei Rákoshegyért-díjazott is. - emelte ki a városvezető. A Képviselő-testület a városrész rangos díját idén Lakatos József Péter faszobrász, restaurátornak adományozta Rákoshegyért kifejtett, elkötelezett közéleti tevékenysége elismeréséül.
A folytatásban egy a Lakatos József Péter életéről szóló, 70. születésnapjára készült filmösszeállítást tekintettek meg a résztvevők. A Rákoshegyért Díjjal járó oklevelet és emlékplakettet Riz Levente polgármester adta át Lakatos József Péternek.
A díjazott tőle megszokottan egy versszavalattal mondott köszönetet.
A meghatott ünnepeltet Rákoshegy két önkormányzati képviselője, Szabó Tiborné Katalin és Dr. Bényi Zsolt is köszöntötte.
Lakatos József Péter ajándékműsoráról Újvári Zoltán, Jászai Mari-díjas színművész és a Testore Vonósnégyes gondoskodtak.
A díjátadáson részt vett Dunai Mónika országgyűlési képviselő is. Az ünnepség végén Lakatos József Péter tiszteletére Riz Levente mondott pohárköszöntőt.


A Rákosmente TV médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében támogatja

Havi 17 fix
Mi itt, Rákosmentén így vagy úgy, de mindnyájan a 17-es szám bvkörében élünk. Nem, tényleg nem gondolunk rá naponta, és nem mondjuk el fnek-fának, hol lakunk, de módfelett örülünk például annak, hogy a kerületünket már nagyon régóta senki sem hívja Rákosborzasztónak. Itt, a Havi 17 fixben pedig igyekszünk körbejárni a 17-es szám minden lehetséges vonatkozását, a matematikától a mvészetekig.
A tizenhetes szám apró titkai
Tudták, hogy a 17-es a kitartás száma? A hosszú, kemény munkával elért sikereké. Ez azért még a szkeptikusok számára sem hangzik rosszul, akik ugye köztudottan idegenül barangolnak a numerológia világában, azt viszont minden bizonnyal kívülről fújják, hogy a 17-es prímszám, mert csak eggyel és önmagával osztható. Pedig egyes ezoterikus álláspontok szerint kiváló tőzsdeügynök, pénzügyi- és életvezetési tanácsadó, sőt adott esetben még producer is válhatna belőlük, feltéve, ha bármely hónap tizenhetedik napján jöttek a világra. Férfiként határozottak, céltudatosak, de mégsem elég kitartóak, nőként pedig kimondottan tűzrőlpattant jelenségnek számítanak a tizenhetedike szülöttei. A 17-es szám alatt lakók sikeresek lehetnek munkájukban, és mindenben, ami pénzügyekkel, és az igazság kiharcolásával kapcsolatos. Ha ez a szám szerepel tehát a lakcímkártyánk megfelelő rovatában, akkor bátran üzemeltethetünk otthonunkban ügyvédi irodát, de lakásunk akár egy alapítvány székhelyéül is szolgálhat - sikeresen. A 17-es szám kultusza nem reked meg azonban az ezotéria világában, jelentősége már ősidők óta megmutatkozik. Fontos szám ugyanis a Bibliában, az ókori filozófiában, az alkímiában és a szakrális építészetben egyaránt. Az olasz kultúrában közismerten balszerencsés kicsengése van, mivel római számos változatának betűit átrendezve a latin VIXI, azaz az „éltem” szó rakható ki belőle. Ezért az olaszoknál sokszor nincs 17. emelet, sem 17-es szoba az épületekben, és az Alitalia légitársaság járatain sincsen 17-es üléssor. Pedig ez az ominózus szám egyetlen területen akár pénzre váltható szerencsét is hozhat: a lottó esetében. Persze nem ismerjük pontosan a számok népszerűségi statisztikáját, az ugyanis a Szerencsejáték Zrt. birtokában van, de nem hozza nyilvánosságra. Így nem kaphatunk pontos képet arról, hogy mennyire jó ötlet a szelvényen a tizenhetest beikszelni. Pedig a preferált számok között –nálunk, rákosmentieknél – ez is teljes joggal helyet kaphatna.