
hírek

Költőnők a ködből
A Rákoshegyi Közösségi Házban megtartott műsorban a RIM nőtagjai működtek közre. Ballonyi Vígh Nóra, Albert Eszter, Győrfi B. Eszter, Kármán Zsuzsa, Kiss Sarolta és Tőkésné Fodor Borbála a költőnők életútjának ismertetését követően egy-egy saját maga által kiválasztott verset olvasott fel az adott szerzők művei közül.
A programsorozat a tervek szerint 2025 tavaszán folytatódik, amikor az irodalmi élet három újabb hajdani nőalakjának alkotótevékenységét ismerhetik meg az érdeklődők.


Családi Nap a Rákosmenti Hófehérke Óvodában
A több mint 20 éve megrendezett családi nap célja, hogy egy közös élményeken alapuló kapcsolattartás jöhessen létre a szülők, a gyermekek, és az óvodapedagógusok között.
Az eseményen továbbá ünnepélyes keretek között ezúttal is átadásra kerültek az intézmény Köszönet díjai. Ebben az esztendőben a Hajnal című alkotást Kiss Gabriella óvodapedagógus, a Virág a kézben elnevezésű ikont pedig Lengyel Tibor, az óvodaszék elnöke vehette át. A kitüntetetteknek járó alkotásokat csak úgy, mint a korábbi években, idén is Mecseki Hargita szobrász- és grafikusművész készítette.
A rendezvényen trombitajátékukkal a Bartók Béla Alapfokú Művészeti Iskola tanulói működtek közre, majd pedig Barton Márton énekes adott elő két alkalomhoz illő dalt. A gyerekek számára Bródy János Micimackó című szerzeménye, a díjazottak tiszteletére pedig a Bódi László „Cipő” által írt Emberlelkű földeken című zeneszám csendült fel.
A díjátadót követően a családi nap közös ebéddel és játékkal folytatódott.


Lélek és forma - lélek és anyag
Az esemény keretében szó esett a korabeli mozaikkészítésről, illetve a technika által nyújtott lehetőségekről a keresztény lelkület szolgálatában.
A programra szép számmal érkeztek érdeklődők mind Rákosmentéről, mind pedig a kerület határain kívülről.


Bandula Sándorné köszöntése
Az ünnepelt a hosszú élet titkával kapcsolatban feltett kérdése úgy válaszolt, hogy sose hagyta, hogy legyőzze az unalom, valamint mindig mindenkinek megadta a tiszteletet, ezért máig is sokan szeretik. Az esemény közös ünnepléssel, és a születésnapi torta elfogyasztásával zárult.


Megérkezett a QVIK
Az MNB kiemelt figyelmet fordít a QVIK megbízhatóságára, amely megfelel a legszigorúbb európai adatvédelmi és pénzügyi biztonsági szabályozásoknak. Mivel a QVIK teljes mértékben hazai fejlesztés, így az ügyféladatok Magyarországon maradnak, ami további ilyen jellegű előnyt jelent a felhasználók számára.


Gondosóra Program időseknek
A Gondosóra mobilalkalmazás segítségével a biztonság és a gondoskodás még hatékonyabbá válik. Az ingyenesen elérhető applikáció mind a felhasználók, mind pedig a kontakt személyek számára hozzáférhető. Az alkalmazás lehetővé teszi a gyors és egyszerű ügyintézést, bejelentést, adatmódosítást, valamint azonnali értesítések fogadását. Fontos megjegyezni, hogy annak használatához elengedhetetlen a Gondosóra készülék üzembe helyezése is.
Érdemes felkeresni az érintetteknek Gondosóra Program hivatalos weboldalát, ahol részletes információkat, gyakorlati tanácsokat találhatnak az érdeklődők, nézőink a témával kapcsolatban pedig a szeptember 13-ai Álláspontban kaphatnak bővebb tájékoztatást.


Meszlényi Zoltánné köszöntése
Marika néni fiatalon gyakran motorozott, később pedig autót is vezetett, jogosítványát azonban 87 éves korában már nem hosszabbították meg. Meglátása szerint a hosszú élet eléréséhez elengedhetetlen, hogy az ember ne csak kérjen, hanem adjon is, és az is fontos, hogy mindig találjunk magunknak valami elfolglaltságot.


Figyeljünk a mustgáz veszélyeire!
A megfelelő óvintézkedések betartása mellett azonban elkerülhetőek a balesetek. Amint a szakember kitért rá: fontos a pincék rendszeres szellőztetése, emellett pedig érdemes az érintett helyiségbe szén-dioxid érzékelőt is felhelyezni.
A szén-dioxiddal telített pincébe csak sűrített levegős légzőkészülékben szabad bemenni, ezért aki mustgázzal kapcsolatos balesetet észlel, hívja a 112-es segélyhívó számot, és kérje a tűzoltók segítségét.


A Rákosmente TV médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében támogatja

Havi 17 fix
Mi itt, Rákosmentén így vagy úgy, de mindnyájan a 17-es szám bvkörében élünk. Nem, tényleg nem gondolunk rá naponta, és nem mondjuk el fnek-fának, hol lakunk, de módfelett örülünk például annak, hogy a kerületünket már nagyon régóta senki sem hívja Rákosborzasztónak. Itt, a Havi 17 fixben pedig igyekszünk körbejárni a 17-es szám minden lehetséges vonatkozását, a matematikától a mvészetekig.
A tizenhetes szám apró titkai
Tudták, hogy a 17-es a kitartás száma? A hosszú, kemény munkával elért sikereké. Ez azért még a szkeptikusok számára sem hangzik rosszul, akik ugye köztudottan idegenül barangolnak a numerológia világában, azt viszont minden bizonnyal kívülről fújják, hogy a 17-es prímszám, mert csak eggyel és önmagával osztható. Pedig egyes ezoterikus álláspontok szerint kiváló tőzsdeügynök, pénzügyi- és életvezetési tanácsadó, sőt adott esetben még producer is válhatna belőlük, feltéve, ha bármely hónap tizenhetedik napján jöttek a világra. Férfiként határozottak, céltudatosak, de mégsem elég kitartóak, nőként pedig kimondottan tűzrőlpattant jelenségnek számítanak a tizenhetedike szülöttei. A 17-es szám alatt lakók sikeresek lehetnek munkájukban, és mindenben, ami pénzügyekkel, és az igazság kiharcolásával kapcsolatos. Ha ez a szám szerepel tehát a lakcímkártyánk megfelelő rovatában, akkor bátran üzemeltethetünk otthonunkban ügyvédi irodát, de lakásunk akár egy alapítvány székhelyéül is szolgálhat - sikeresen. A 17-es szám kultusza nem reked meg azonban az ezotéria világában, jelentősége már ősidők óta megmutatkozik. Fontos szám ugyanis a Bibliában, az ókori filozófiában, az alkímiában és a szakrális építészetben egyaránt. Az olasz kultúrában közismerten balszerencsés kicsengése van, mivel római számos változatának betűit átrendezve a latin VIXI, azaz az „éltem” szó rakható ki belőle. Ezért az olaszoknál sokszor nincs 17. emelet, sem 17-es szoba az épületekben, és az Alitalia légitársaság járatain sincsen 17-es üléssor. Pedig ez az ominózus szám egyetlen területen akár pénzre váltható szerencsét is hozhat: a lottó esetében. Persze nem ismerjük pontosan a számok népszerűségi statisztikáját, az ugyanis a Szerencsejáték Zrt. birtokában van, de nem hozza nyilvánosságra. Így nem kaphatunk pontos képet arról, hogy mennyire jó ötlet a szelvényen a tizenhetest beikszelni. Pedig a preferált számok között –nálunk, rákosmentieknél – ez is teljes joggal helyet kaphatna.