
hírek

Ünnepi megemlékezés Rákosligeten
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett megemlékezések Rákosmentén már március 14-én délután megkezdődtek. A Rákosligeti Polgári Kör szervezésében az ünnepélyes megemlékezést ezúttal is a Hősök terei emlékműnél tartották, ahol megnyitóbeszédet Rózsahegyi Péter önkormányzati képviselő mondott.
Heltai Jenő: Szabadság című költeményét tolmácsolta Schubert Katalin, az Ascher Oszkár Színház művésze, majd Leskó-Dely Tercia, a Bartók Béla Művészeti Iskola Népzene Tanszakának vezetője egy autentikus népdalcsokorral idézte fel a forradalmi idők hangulatát.
Petőfi Sándor: Nemzeti Dalát Molnár Levente szavalatában hallhatták a résztvevők.
A megemlékezésen Molnár Anna, a Gregor József Általános Iskola igazgatóhelyettese mondott ünnepi beszédet. Történeti áttekintésében a forradalom hátterében szorgoskodó nőkről emlékezett meg.
Az ünnepség végeztével a forradalom és szabadságharc tiszteletére koszorút helyezett el a Hősök terén lévő országzászlónál a Rákosligeti Polgári Kör, Dunai Mónika országgyűlési képviselő, Rákosmente Önkormányzata nevében Riz Levente polgármester, Fohsz Tivadar és Horváth Tamás alpolgármester, a városrész közintézményeinek, politikai pártoknak és civil szervezeteknek a képviselői, továbbá a lakosok is.


Salamon György kiállítása
Zugok, vagyis olyan helyek, helyiségek, ahol megállt az idő, már-már feledésbe merültek, netán pusztulásnak indultak, de mégis emberiek, biztonságot, megnyugvást adnak. Ezeket a különleges helyszíneket örökítette meg, és mutatja be most a nagyközönségnek Salamon György rákoskerti festőművész. A tárlatot március 11-én, a Rákoscsabai Közösségi Házban a művész jó barátja, Ilosfai Krisztián festőművész nyitotta meg. Salamon György a zugokat egy év alatt, a műveket egy szuszra, javítás nélkül festette meg.


Március 15-i megemlékezés Rákoskeresztúron
Leskó-Dely Tercia közreműködésével széki katonadalokkal emlékezetek elsőként az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eseményeire, hőseire március 15-én, Rákoskeresztúron. Majd Dr. György István, Budapest Főváros kormánymegbízottja elevenítette fel a 168 évvel ezelőtt történt eseményeket. Rámutatott: a ma nemzedékének is van tennivalója: bár megadatott a függetlenség, ez ma veszélyben van.
A beszédet követően az 48-as emlékmű előtt koszorút helyezett el -Rákosmente Önkormányzatának nevében - Riz Levente polgármester, Fohsz Tivadar és Horváth Tamás alpolgármesterek; Dunai Mónika és Szilágyi György országgyűlési képviselő, Dr. György István kormánymegbízott, a lengyelországi Krosnoi Járás testvérvárosi küldöttsége, Jan Juszczák elöljáró vezetésével, a kárpátaljai Csonkapapi község küldöttsége, Kiss Pál polgármester vezetésével. A hála virágaival rótta le tiszteletét továbbá dr. Rúzsa Ágnes és dr. Mód Kristóf, Rákosmente jegyzője és aljegyzője, valamint kerületünk kisebbségi önkormányzatainak, intézményeinek, politikai pártjainak, egyesületeinek vezetői és képviselői is.
Az esemény végén Riz Levente polgármester mondott pohárköszöntőt. A városvezető beszédében hangsúlyozta: Magyarország mindig meg tudta védeni magát. A nehéz helyzetekben pedig fontos az összefogás. Ezért is örömteli, hogy Rákosmente és a kárpátaljai Csonkapapi között március 14-től testvérvárosi kapcsolat létesült.


Csőre Gábor Jászai Mari -díjat kapott


Az idény utolsó rákosmenti ételosztása
Budapest egyik legnagyobb ételosztási akciója ért véget Rákosmentén. 2015 novembere óta ugyanis minden pénteken 13 órától meleg étellel várták a kerületi rászorulókat a szervezők – ez most az utolsó, a 16. alkalom volt.
A heti rendszerességgel jelentkező jótékonysági kezdeményezés záró megmozdulása március 11-én volt a megszokott kerületközponti helyszínen. Ismét 200 adag meleg étellel, kenyérrel és forró teával készültek a szervezők. Az idény utolsó ételosztását a Szent Kereszt Plébánia is támogatta.


Március 15-i ünnepség a Kossuth iskolában
A 1848-as forradalom eseményeit elevenítették fel március 11-én a rákoskerti Kossuth Lajos Általános Iskola 4.C osztályos tanulói. Az ünnepi műsort Pásztorné Hajas Csilla pedagógus készítette. Szándékuk az volt, hogy méltó módon emléket állítsanak a márciusi ifjaknak, illetve történelmünk egyik legmeghatározóbb pillanatának.
A műsort követően Csébi András igazgató köszönte meg a tanulók előadását.
A megemlékezésen részt vett Fohsz Tivadar alpolgármester, Hatvani Zoltán önkormányzati képviselő, valamint Szelepcsényi Sándor, a Rákoskerti Polgári Kör elnöke is, akik – az iskola pedagógusai mellett – a tisztelet és a hála koszorúit helyezték el az intézmény Kossuth emléktáblája előtt.


Lichner Barbara festőművész kiállítása
A fiatal festőművész, Lichner Barbara Színszerkezetek című tárlata nyílt meg március 10-én a Vigyázó Sándor Művelődési Házban. Mintegy harminc kiállított alkotását az expresszív színhasználat, a színérzék, a kutató érdeklődés, és a külső-belső élmény jellemzi.
Lichner Barbara festészet, valamint vizuális-és környezetkultúra szakon végzett az Esterházy Károly Főiskolán. Emellett művészeti tanulmányokat folytatott Németországban a Regensburgi egyetem vizuális, művészeti tanszékén. Jelenleg rajztanárként dolgozik és a Csekovszky Gyűjtemény és Kiállítóház asszisztense. Több mint 1 éve a Maros Mozi műtermében alkot. Az ottani miliő az első perctől magával ragadta. ’Színviszonyok’ című alkotásával különdíjat nyert a 2013-as Országos Művészeti Diákköri Konferencián. Művei a Ballonyi Galérián április 10-ig tekinthetőek meg.


Ami nekem játék volt – Ács József kiállítása
Ács József szobrász- és éremművésszel, kerületünk díszpolgárával gyakran találkozhatnak a kulturális rendezvények látogatói, hiszen mindig fényképezőgéppel a kezében sürög-forog a közönség között, és készíti a fotókat az örökkévalóságnak. Az eltelt évtizedek alatt több ezer fotót számláló gyűjtemény került ki a keze alól. Ezek többsége Rákosmente értékeit, helyi eseményeink maradandó pillanatait örökítik meg. Kiállított fotóin felfedezhetjük például a rákosligeti katolikus templomot, a Bartók Zeneházat, néhai Ballonyi László festőművész, valamint Kiss György éremművész portréját is.


A Rákosmente TV médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében támogatja

Havi 17 fix
Mi itt, Rákosmentén így vagy úgy, de mindnyájan a 17-es szám bvkörében élünk. Nem, tényleg nem gondolunk rá naponta, és nem mondjuk el fnek-fának, hol lakunk, de módfelett örülünk például annak, hogy a kerületünket már nagyon régóta senki sem hívja Rákosborzasztónak. Itt, a Havi 17 fixben pedig igyekszünk körbejárni a 17-es szám minden lehetséges vonatkozását, a matematikától a mvészetekig.
A tizenhetes szám apró titkai
Tudták, hogy a 17-es a kitartás száma? A hosszú, kemény munkával elért sikereké. Ez azért még a szkeptikusok számára sem hangzik rosszul, akik ugye köztudottan idegenül barangolnak a numerológia világában, azt viszont minden bizonnyal kívülről fújják, hogy a 17-es prímszám, mert csak eggyel és önmagával osztható. Pedig egyes ezoterikus álláspontok szerint kiváló tőzsdeügynök, pénzügyi- és életvezetési tanácsadó, sőt adott esetben még producer is válhatna belőlük, feltéve, ha bármely hónap tizenhetedik napján jöttek a világra. Férfiként határozottak, céltudatosak, de mégsem elég kitartóak, nőként pedig kimondottan tűzrőlpattant jelenségnek számítanak a tizenhetedike szülöttei. A 17-es szám alatt lakók sikeresek lehetnek munkájukban, és mindenben, ami pénzügyekkel, és az igazság kiharcolásával kapcsolatos. Ha ez a szám szerepel tehát a lakcímkártyánk megfelelő rovatában, akkor bátran üzemeltethetünk otthonunkban ügyvédi irodát, de lakásunk akár egy alapítvány székhelyéül is szolgálhat - sikeresen. A 17-es szám kultusza nem reked meg azonban az ezotéria világában, jelentősége már ősidők óta megmutatkozik. Fontos szám ugyanis a Bibliában, az ókori filozófiában, az alkímiában és a szakrális építészetben egyaránt. Az olasz kultúrában közismerten balszerencsés kicsengése van, mivel római számos változatának betűit átrendezve a latin VIXI, azaz az „éltem” szó rakható ki belőle. Ezért az olaszoknál sokszor nincs 17. emelet, sem 17-es szoba az épületekben, és az Alitalia légitársaság járatain sincsen 17-es üléssor. Pedig ez az ominózus szám egyetlen területen akár pénzre váltható szerencsét is hozhat: a lottó esetében. Persze nem ismerjük pontosan a számok népszerűségi statisztikáját, az ugyanis a Szerencsejáték Zrt. birtokában van, de nem hozza nyilvánosságra. Így nem kaphatunk pontos képet arról, hogy mennyire jó ötlet a szelvényen a tizenhetest beikszelni. Pedig a preferált számok között –nálunk, rákosmentieknél – ez is teljes joggal helyet kaphatna.